Index Vakbarát Hírportál

Verses estet tart Lukács Sándor

2023. szeptember 26., kedd 09:27

Lukács Sándor nemcsak színészként, hanem költőként is maradandót alkot. Azt vallja, nincs egyik vagy másik, a két művészeti ág ugyanis van egymás mellett, egymást erősítve, egymást kiegészítve létezik az élében. A Kossuth-díjas színművész a színház és költészet vonzásáról, véletlenül támadó ihletről és a nagypapaszerepről 2023. szeptember 28-án a Klebelsberg Kastélyban verses est keretében fog beszélni.

Lukács Sándor gyerekkorában Arany János és Petőfi költészetét megismerve szeretett bele a versekbe, majd az 1956-os forradalom hatására írta meg első költeményét. A költészet azóta is lételeme. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy 2022-ben Kikötő címmel a kilencedik verseskötete jelent meg. 

Nálam a versírás és a színészet nem alárendelt, hanem mellérendelt viszonyban áll az életemben. Ugyanolyan erőbedobással, ugyanannyi energiával foglalkozom az írással, mint a színészettel

– mondta a Kossuth-díjas színész korábban a korkep.sk-nak.

A színészetéből táplálkozó élményei nagy hatással vannak az írásaira is, hiszen színészként gyakran kerül olyan helyzetbe, szituációba, amelybe civil emberként nem kerülhetne bele. Ezeket a helyzeteket szerinte ugyanúgy át kell élni, el kell játszani, azonossá kell válni a szereppel, és ezek mély nyomot hagynak az emberben. Ezeket az élményeket egy másik formában hasznosítani tudja a költészetében. Így folyik össze nála ez a két műfaj.

Általában segíteni szokott

Lukács Sándorra Pilinszky János költészete is nagy hatást gyakorol, mind a mai napig, akit amúgy gimnazista korom óra imád – derül ki a kultura.hu cikkéből. Ő egészen furcsa és különleges alak a magyar irodalom rendkívül színes és jelentős palettáján. „Személyesen is volt alkalmam vele találkozni egy szerzői esten, ahol hosszan elbeszélgettünk.”

Az ő munkásságának üzenete sohasem fog elhalványulni. Én már most klasszikus írónak és költőnek tartom, például mindazért, amit a hitről és az élettechnikáról ír, tehát hogy hogyan éljünk vagy hogyan ne. Hogyan kell diktatúrában élni? Hogyan kell demokráciában élni? Ezek nagyon jó témák a mai és a mindenkori ember számára

– fogalmazott Lukács Sándor.

A Kossuth-díjas színművész hozzátette: „Sokszor van úgy, hogy az ember kicsit depressziósabb, rosszkedvűbb, a napi hangulatunk napról napra változhat. A nehezebb lelki helyzeteimben legtöbbször Pilinszkyhez fordulok, és általában segíteni is szokott.”

Lukács Sándorral legközelebb a Klebelsberg Kastélyban megrendezett verses est keretében találkozhatnak.

(Borítókép: Lukács Sándor. Fotó: Czerkl Gábor / Index)

Rovatok