Index Vakbarát Hírportál

Több milliós bírságot kapott a Líra

2023. szeptember 29., péntek 15:40

Rekordbüntetést szabtak ki a magyar könyvpiacon is megjelent képregényre, 12 millió forintot kell fizetnie a példányt forgalmazó Lírának. Nyáry Krisztián, a cég kreatív igazgatója az RTL Reggeliben beszélt az esetről és arról, hogy véleménye szerint a kormány sem mindig tartja be saját törvényeit a gyermekvédelemmel kapcsolatban.

Több sebből is vérzik a kormány szerint a Líra Heartstopper – Fülig beléd Zúgtam (Szívdobbanás) kiadványa, ugyanis az érintett képregény homoszexualitást jelenítenek meg, de nincsenek lefóliázva és ráadásul a gyermekeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték el. 

Nyáry Krisztián azért tartja felháborítónak a büntetés összegét, mivel a képregényből már sorozat is készült a Netflixen, amit bárki megnézhet, nemtől és kortól függetlenül. Az író és kreatív igazgató nem feltétlenül tartja világosnak a gyermekvédelmi törvény szabályait. Úgy fogalmazott,

az elmúlt két évben a kormány sem tartotta be ezt a törvényt, most pedig elkezdett szelektálni és valamiket megvalósítani belőle. 

A kormányhivatal a Kereskedelmi Rendelet 20/A. § (3) bekezdésére hivatkozva marasztalta el a Lírát, merthogy a hivatal szerint az kötelezést tartalmaz arra, hogy a kiadványokat: 1. a többi terméktől elkülönítve; és 2. zárt csomagolásban kell forgalmazni – írták az RTL-en.

A rendelet szövege azonban nincs pontosan megfogalmazva, hiteles formában azt írták:

a termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható.

Az elkülönítve szó után jól láthatóan nincs vessző, tehát ezen formában a szabály jelentése az, hogyha a többi terméktől elkülönítve helyezik ki a könyveket akkor azt csak zárt csomagolásban tehetik meg. Így a jogszabály nem írja elő, hogy a homoszexualitást tartalmazó könyveket külön kellene tárolni. 

Nyári Krisztián arra is kitért, hogy a jogszabály kormány szerinti értelmezése érvényes lenne egy csomó kötelező olvasmányra is, olyan íróktól mint Szapphó, Thomas Mann és Shakespeare, akiknek a művei szintén tartalmaznak homoszexualitást. 

Rovatok