Index Vakbarát Hírportál

Grecsó Krisztián találta ki, hogy Győzike polgármester legyen

2023. október 2., hétfő 18:52

Diszlexiás, diszgráfiás és még színtévesztő is. Mindez nyilván „jól jön” egy írónak, szerkesztőnek, magazinoldalak összeállítójának, de hát ki törődött ilyen nyavalyákkal egy falusi iskolában a 80-as években. Grecsó Krisztián az Egy életem című stand up esten a Momkultban olyan részleteket is elárult az életéből, amelyekről eddig nem vagy csak keveset tudtunk, és mindez főként annak köszönhető, hogy Lévai Balázs rendező-producer új formátumot talált ki az „ismert ember az életéről beszél” tematikához.

Mindent tudtunk. A falusi gyerekkort, a regény okozta botrányt, a betegséget, kislányuk örökbefogadását, az apát, a testvért, a nagyapát. Grecsó Krisztián sokat és szívesen beszél magáról, szerencsére, mert így mi is kaphatunk belőle – egy másik ember kudarcaiból, örömeiből, fájdalmából, kérdéseiből és válaszaiból.

Hogy milyen készségesen nyilatkozik, azzal már az Egy életem című est első perceiben szembesülhettünk. Bejátszásokat láttunk ugyanis arról, ahogy az író kamera és mikrofon elé áll vidéki könyvtárban, randiguru műsorában, tévéhíradóban, rendhagyó irodalomórán. Így összevágva pedig elképesztően vicces helyzetek kerekedtek ki már abból is, amilyen fejeket Grecsó a felvezetésekre vágott („ő egy kortárs író, így néz ki”), vagy amilyen kedves zavarban kezdte a nyilatkozatát. Mire kijött a Momkult színpadjára, a közönség már dőlt a nevetéstől, ahogyan ő is, mert neki sem mutatták meg előre a műsor készítői ezt a „kedves kis videó-összeállítást”.

Tini Nindzsa Harci Turtles

A videókhoz a YouTube mélyére kellett ásni, ahogy az egész műsort egy őrült múltfutam előzte meg, ahogy ő nevezte, amely során előkerült régi ellenőrző, diákszínpadi előadás, girbegurba betűkkel felvésett „playlist”, néhány fénykép és máshol nem látható felvétel is, például ahogy néptáncosként kissé szögletes mozdulatokkal ropja.

Szóval tulajdonképpen – szinte – mindent tudtunk már Grecsó Krisztiánról, Lévai Balázs rendező-producernek azonban sikerült olyan formátumot kitalálni, amely a már eddig is ismert történeteket új fénytörésbe hozta, és számos olyan mozzanattal színesítette, ami a legnagyobb Grecsó-rajongóknak is újdonságnak számított. Ráadásul az est néha interaktívvá vált, az író többször megkérdezte a közönséget, például arról, hogy szerintük mi volt az a két könyv, amely otthon, ahol nevelkedett, megtalálható volt, és a nézők kitalálták, hogy a Biblia és a Kincses Kalendárium.

Nekem most több könyvem van, de egy méterrel sem vagyok előrébb, mint a nagyszüleim

– tette hozzá Grecsó.

Az est folyamán láthattuk az általános iskolai ellenőrzőjét, és ahogy a magyar irodalomból szerzett 4-eseit nézegettük, Krisztián kommentálta: falusi gyerek, soha nem lesz belőle az Élet és Irodalom próza rovatának szerkesztője, jó az a négyes! És hallhattuk az első zenei próbálkozást, a Tini Nindzsa Harci Turtles (ejtsd: turtles) című nótát, amelyet nem a dalszerző, hanem a barátja énekelt, mert neki jobb hangja volt, és

ezzel a frontemberi pozíciót is elorozta.

Vagy ott az első színdarab, amelynek az egyetlen haszna az volt, hogy a színjátszókört vezető pedagógus összejött egy másikkal, meg persze az, hogy bizalmat szavaztak egy bűnrossz darabnak, amelyért a pedagógusok még fejmosást is kaptak a színjátszóversenyen. És itt, ennél a pillanatnál tapasztalhatta meg gyerekként Grecsó Krisztián, milyen érzés az, hogy bár még nem írt jót, egyszer valamikor jó írások kerekedhetnek ki mindebből.

Cinci néni taxival

Az egész est vezérfonala is ez volt, ami csak utólag állt össze: mi végre is ez az egész, miért mondja ő el ezeket a történeteket? És hol lehet megragadni azt a pillanatot, amikor „megszületik az író”? Eleinte népi írót emlegetett, mert az látszott járható útnak a birkanyáj mellől, de aztán amikor a vidéki könyvtárosságot ott hagyva Budapestre költözött, és szabadfoglalkozású írónak állt (ami a munkanélküli finomabb megfogalmazása), másfelé vitte az útja.

Az esten előjött a Pletykaanyu című könyv, amelyről persze hogy tudjuk, mekkora botrányt kavart Grecsó szülőfalujában, Szegváron – a történetekben ugyanis magukra ismertek a helyiek, bíróságon állítva, hogy „ők nem olyanok”, amire az író csak annyit kérdezett vissza, hogy akkor miből ismertek magukra –, huszonkét év távlatából mégis érdekes volt látni, micsoda országos ügy lett belőle. Grecsó Krisztiánt hírműsorok vendégeként faggatták, ő meg motyogott valamit a valóság elemeiből megalkotott fikcióról – jóllehet pontosan úgy írt meg mindent, ahogy hallotta.

Valóságos szereplő volt a gyógyszertáros a piros Ladával és Cinci néni is, akiről Grecsó nem átallotta azt írni, hogy húsos a segge, pedig neki soha nem volt nagy feneke – ezt ő maga cáfolta egy műsorban. A falusiak ugyanis legalább olyan híresek lettek, mint az író, aki Cinci nénivel közösen járt a show-műsorokba, csak

míg Cinci néniért taxit küldött a kereskedelmi csatorna Pestről, addig Grecsó több átszállással közelítette meg a fővárost.

A hat család, amely egyenként 1,2 millió forintra perelte az akkor még egyetemista írót, végül is akkora reklámot csinált a könyvnek, hogy Szegváron a könyvtár kockás füzetbe vezetett előjegyzései szerint többen várakoztak rá, mint a Harry Potterre. És sokkal többen vásárolták meg, mint Grecsó első verseskötetét, amelyből összesen nyolc darab kelt el, ami azt jelenti, hogy még a családból sem vette meg mindenki.

Az író tizenöt évvel később találkozott az egyik érintettel, aki anno keresetlen szavakkal szidta a könyvet: azóta Németországba költözött, és gyárban dolgozott, amikor újraolvasta a regényt.

Te, hogy ebben mennyi szeretet és együttérzés van – mondta Grecsónak, amikor találkoztak. – Átírtad?

Mondani sem kell, hogy a könyv egyetlen betűje sem változott a tizenöt év alatt. „Ez az irodalom hatalma” – summázta az író az esten.

A siker sukár

Grecsó Krisztiánt jó hallgatni, mert hiteles és szerethető. Ez két nagyon egyszerűen leírható jelző, annál nehezebb megtölteni tartalommal, mert nagyon picin múlhat, hogy a sebezhetőségünket, a kudarcainkat, a veszteségeinket és az ügyetlenkedéseinket milyen módon és milyen arányban lehet és kell feltárni ahhoz, hogy a közönség részéről létrejöjjön ez a nagyfokú érdeklődés és odafordulás. És ehhez Grecsónak csalhatatlan érzéke van.

Nevetünk, amikor arról beszél, hogy kisiskolásként hogyan kezelték – vagy inkább nem kezelték –, amikor diszlexiásként és diszgráfiásként nem tudta megkülönböztetni a d és a b betűt, vagy amikor a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként rakta föl az oldalpárokat a falra, és egy kolléganője megkérdezte, nem baj-e, hogy mindegyik oldal zöld.

Miért, zöld?

– kérdezett vissza az író, aki színtévesztő is.

És nevetünk akkor is, amikor megtudjuk, élete legsikeresebb mondata „A siker sukár” szlogen volt, amit a Győzike című valóságshow írójaként talál ki. Hogy miért kell egy valóságshow-t írni, az akkor vált számára is világossá, amikor találkozott Győzikével egy autópálya parkolójában, és kiderült például, hogy a főhős az életben egyáltalán nem beszél olyan tájszólással, mint a műsorban. Azt mindenesetre Grecsó találta ki, hogy induljon el a polgármester-választáson – utólag is elnézést kérve a salgótarjániaktól.

Alapvetően tehát nevetünk, mert be lehet ismerni a kudarcokat, előfordulhat, hogy akkor sem működik egy házasság, amikor úgy néz ki, minden klappol, és lehet örülni a megtalált szerelemnek, a boldog családi életnek. De lehet sírni, meghatódni, elérzékenyülni is, hiszen nem tudhatjuk, mikor mondja föl a szervezetünk a velünk kötött szerződést (amiről talán csak mi hisszük, hogy megköttetett), 

amikor nem tudjuk, mi vár ránk – talán olyan is, amit enélkül biztosan nem éltünk volna át.

Grecsó Krisztiánnak például – hozzáteszi: erősen begyógyszerezve – látomása volt, szólt hozzá az Isten: megnyugtatta, és elmondta részletesen, hogyan fog megszületni a kislányuk. Néhány hónap múlva pontosan úgy történt minden, ahogy elmesélte.

A rejtélyes fénykép

Az írósághoz vezető úton egyszer olyan felkérést kapott egy magazintól, hogy írjon valamit egy fénykép apropóján. Igen ám, de nem talált egyetlen felvételt sem a gyerekkorából arról, hogyan éltek, csupán a fényképésznél tett évenkénti látogatások lenyomatai maradtak meg. (Amikor egy középiskolában arról beszélt, hogy akkoriban még nem voltak okostelefonok millió képpel, az egyik lány odaszólt a padtársának: „Úristen, milyen öreg lehet!”)

Előkerült viszont egy fénykép, amiről már szintén sokat mesélt, de magát a képet ilyen esteken még nem láthattuk. Most viszont fekete-fehéren ott volt, hogy a képen a rokona mögött tényleg nem Pannonhalma látszik, ahogy ő azt az írásában – a nagyszülei elbeszélései alapján – váltig állította. A családi stand upok fontos szerepet játszottak az életében (a családnak ma más neve van, úgy hívják, hogy transzgenerációs trauma, bár neki jobban tetszett a család elnevezés), csakhogy ezekben a sokszor elismételt történtekben a mondott rokon úgy jelent meg, hogy abból egy árva szó nem volt igaz.

Amikor Grecsó szembesítette ezzel a nagymamáját, ő a kendő alól csak annyit mondott: „hát, tényleg nem”. Krisztián pedig ekkor döbbent rá, hogy mi értelmük volt a százszor elmondott sztoriknak – nem arról volt szó, hogy ne emlékeztek volna arra, hogy ezeket már ugyanígy előadták a múlt héten és az azelőtti héten is, hanem mert így tudták maguknak újra és újra elmesélni a történeteket úgy, ahogy ők élték meg. Grecsó Krisztián pedig akkor született meg íróként, amikor rájött, hogy ugyanezt megteheti ő is.

A következő, októberi Egy életem stand up esten Szinetár Dóra lép fel, decemberben pedig Mucsi Zoltán lesz a vendég a Momkultban.

Rovatok