Index Vakbarát Hírportál

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

2023. október 6., péntek 09:51

Katonai tiszteletadás mellett, Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, péntek reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

A rendezvényen, a többi között részt vett Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.

A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbócra eresztését a Szózat hangjai kíséretében a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység katonái végezték. A ceremónián közreműködött a Magyar Honvédség Központi Zenekara, a Nemzeti Lovas Díszegység és a Gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály tagjai is.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 184849-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra – Aulich Lajosra, Damjanich Jánosra, Dessewffy Arisztidra, Kiss Ernőre, Knézich Károlyra, Láhner (Lahner) Györgyre, Lázár Vilmosra, Leiningen-Westerburg Károlyra, Nagysándor Józsefre, Poeltenberg Ernőre, Schweidel Józsefre, Török Ignácra, Vécsey Károlyra –, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.

Az MTI beszámolója szerint a megemlékezés a Fiumei úti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással folytatódik.

Rovatok