El vagyunk kényeztetve nagy írókkal, főleg a XX. században. Közéjük tartozik Ottlik Géza is, akiről azt tartják, hogy egész életében az Iskola a határon című regényét írta. Szerencsére, szerencsénkre. Az életműve nem kifejezetten nagy, viszont amiket írt, azok belénk égnek. Visszük magunkkal, mindenhová. Ottlik Géza halálának 33. évfordulóján kvízzel emlékezünk rá.
Ottlik Géza írói pályája azzal kezdődött, hogy abbahagyta – legalábbis Réz Pál ezt a kérdést tette fel neki egy félbeszakadt beszélgetésen. Ami azonban bizonyos, hogy miután hétéves korában megtanult írni, rögtön meg is kezdte alkotói pályát. Humoros egyfelvonásosokat írt, amelyeket társaival adott elő. Mígnem egyszer – történetesen A paradicsomleves című darabjának előadása közben korához képest szokatlan éleslátással rájött, hogy műve nincs valódi kapcsolatban a közönséggel, a felnőttek kényszerből nézik végig azt.
„SOHA SENKI SEM MONDTA, HOGY MEGBUKTAM, DE A KESERŰ KIÁBRÁNDULÁST, AMIT ÉREZTEM, NEHÉZ ELFELEJTENI. [...] MINDENESETRE ILYESMIVEL KEZDŐDIK TALÁN AZ ÍRÓ. A HALLGATÁSSAL.”
Azt talán kevesen tudják, hogy a legendás író eredetileg magyar–francia–matematika szakos tanárnak készült. „Ki is töltöttem a nagy barna íveket, de a tanárképzőben figyelmeztettek, hogy ez együtt nem megy, húzzam ki a matematikát. Vitatkozni próbáltam, még csak nem is válaszoltak, persze; mire dühömben kihúztam a magyart és a franciát.
Önfejű, pökhendi zöld kölyök indulatos meggondolatlanságában ritkán csinált még ilyen bölcs dolgot. Matematikából abszolváltam négy év múlva, sőt doktorálni készültem hat év múlva.
Ottlik nem volt társasági ember, és tartózkodott a közszerepléstől is.
Távol élt az irodalomtól
– ahogy a Könyves Magazin cikke szerint Szakonyi Károly mondja róla. Pár barátján – Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván –, valamint a köré gyűlő néhány fiatalon, mint Esterházy Péteren, Tandori Dezsőn, Lengyel Péteren kívül nemigen engedett magához senkit közel. A legőszintébb, a legszorosabb és alighanem legfurcsább kötelék Vas Istvánhoz fűzte, holott ők ketten roppant különböző karakterek voltak. Ottlik egyszer azt mondta:
Én kánikulában éledek fel, ő nem bírja a nagy meleget; ő ért a zenéhez, festészethez, én nem; ő szereti és ismeri a történelmet, én sem-sem; ő bográcsgulyást rendel, én töltött káposztát vagy rántottát.
Vérre menő veszekedéseik alkalmával összetörtek bár jó pár széket, vágtak falhoz könyveket, és teleordítoztak száz délutánt. Cserébe kölcsönösen kihúzták egymást a halál torkából. Vas Istvánt Ottlikék bújtatták a Szálasi-korszakban, pár évvel később Ottlik neve Vas közbenjárására került le a kuláklistáról. Minden karácsonykor együtt vacsoráztak. És egyszerre kaptak Kossuth-díjat is – írja a Könyves Magazin.
Most pedig tesztelheti, mennyit tud Ottlik Gézáról.
(Borítókép: Ottlik Géza. Fotó: MTI)