Index Vakbarát Hírportál

Nagy Sándor: A minisztérium rossz döntést hozott, az igazságból elveszett az i

2023. október 13., péntek 12:53

„Nem mehetek el szó nélkül a Kulturális és Innovációs Minisztérium döntését illetően…″ A színművész ezt írta közösségi oldalára azt követően, hogy a tárca meghagyta igazgatói pozíciójában Kiss-B. Atillát, s nem pedig Szente Vajkot választotta.

Kedves Ismerőseinek címezte üzenetét Nagy Sándor színművész, s bár jelezte, hogy nem szokott kommentelni, sem véleményt formálni az éppen regnáló színházi vezetésről vagy kulturális helyzetről. De most úgy érezte, hogy nem mehet el szó nélkül a „Kulturális és Innovációs Minisztérium döntését illetően…”.

Nagy Sándor azt követően fakadt ki, hogy Csák János kulturális és innovációs miniszter egy Facebook-videóban bejelentette, hogy a Budapesti Operettszínház élén Kiss-B. Atilla folytathatja munkáját 2024. február 1-től.

A végén Hofi Géza szavaival

A művész Facebook-posztja szerint ez azt jelenti, hogy az Operettszínházban számos olyan együttműködés és változás elmarad, amely Szente Vajk érkezésével megvalósulhatott volna.

Amint azt az Index megírta, a fővárosi teátrum élére többen is pályáztak, köztük Szente Vajk is, akit a színház társulata – titkos szavazást követően – a legalkalmasabbnak tartott. A harmadik kandidáló, Szabó P. Szilveszter színművész pályázatát – „hivatalos okiratok hiányában” – időközben a szaktárca érvénytelenítette.

Nagy Sándor posztjából az derül ki, hogy szerinte Szente Vajk vezetésével változást lehetett volna elérni az Operettszínházban. Utal arra is, hogy nem akarja megítélni a Budapesti Operettszínház elmúlt öt évének eredményességét, de azért megemlíti, hogy „ezt részben a számok és statisztikák kész tényként megmutatják (értem ezalatt pl. a nézőszám és az előadásszámok drasztikus csökkenését)”.

A színművész számos olyan, a Szente Vajk pályázatában szereplő, a jövőben elmaradó együttműködési szándéknyilatkozatot felsorol – köztük Németország legnagyobb produkciós cége, a BB Promotion támogatói levelét, a Kolozsvári Magyar Opera, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Magyar Állami Operaház, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Szegedi Nemzeti Színház támogatói nyilatkozatait –, amely miatt szerinte veszteség éri a teátrumot.

Posztja végén pedig Malek Miklós – Szenes Iván – Hofi Géza Egy kiöregedett vadászkutya című dalából idéz: „Az igazságból elveszett… az… i…”

(Borítókép: Nagy Sándor 2022. január 17-én. Fotó: Cseke Csilla / MTI)

Rovatok