Nyolcvan éves korában elhunyt Louise Glück amerikai költő, 2020 irodalmi Nobel-díjasa - jelentette be szombat hajnalban Jonathan Galassi, Gluck szerkesztője a Farrar, Straus & Giroux kiadónál.
Louise Glück már jóval azelőtt az Egyesült Államok egyik legnagyobb költői között tartották számon, mielőtt megkapta volna az irodalmi Nobel-díjat. Az 1960-as években jelentek meg első versei, és a hetvenes években már jegyzett és elismert alkotó volt. Személyes élményeit is feldolgozta – az Ararat például az apja halála miatt átélt fájdalomból született.
Louise Glück 2020-ban Nobel-díjat kapott. A Svéd Akadémia akkori indoklása szerint a díjat összetéveszthetetlen költői hangjáért kapta, amely rideg szépségével az egyéni létet egyetemessé teszi. Glück a 16. női irodalmi Nobel-díjas volt.
VERSEI GYAKRAN BESZÉLTEK TRAUMÁRÓL ÉS KIÁBRÁNDULTSÁGRÓL, LEGHÍRESEBB KÖLTEMÉNYE, A „MOCK ORANGE” MEGKÉRDŐJELEZI A SZERELEM ÉS A SZEX ÉRTÉKÉT.
Glück halálát pénteken erősítették meg kiadói.
Louise Gluck költészete hangot ad a bizalmatlan, de fékezhetetlen tudás- és kapcsolatigényünknek egy gyakran megbízhatatlan világban. A munkája halhatatlan
– mondta Jonathan Galassi hosszú távú szerkesztője közleményében, írja a BBC. Egy barátja a New York Timesnak azt mondta, hogy a költő rákban halt meg Cambridge-ben, Massachusettsben.
Glück a görög mitológiából és szereplőiből is ihletet merített, például Perszephonéból és Euridikéból, akik gyakran az árulás áldozatai.
A költőnő magyarországi zsidó bevándorlók leszármazottjaként 1943-ban született New Yorkban. A Yale Egyetem professzorának első verseskötete Firstborn (Elsőszülött) címmel jelent meg 1968-ban, nem sokkal később már a kortárs amerikai irodalom legkiemelkedőbb alakjai között tartották számon.
Több rangos díjban is részesült, 1993-ban Pulitzer-díjat kapott a The Wild Iris (A vad írisz) című, 1992-ben megjelent kötetéért, 2014-ben pedig megkapta az amerikai Nemzeti Könyvdíjat.
A Litera oldalán Branczeiz Anna fordításában közölték az Elveszett szeretet című versét.
Louise Glück: Elvesztett szeretet
A húgom egy egész életet töltött a földön.
Megszületett és meghalt.
Közben
sosem volt élénk, sosem mondott semmit.
Úgy csinált, mint a kisbabák,
sírt. De nem akarta, hogy megetessék.
Anyám mégis gondozta, próbálta megváltoztatni
a sorsot, majd a múltat.
Valami meg is változott: amikor a húgom meghalt,
anyám szíve olyan
nagyon hideg, rideg lett,
mint egy apró vasmedál.
Aztán úgy tűnt, a húgom teste
mágnes. Éreztem, ahogy húzza
anyám szívét a földbe,
hogy növekedhessen.