Ezrek olvassák, méltatják és ünneplik Nádas Péter írót, aki egyebek mellett a Párhuzamos történetek és az Emlékiratok könyve című művével nemcsak a magyar, hanem a világirodalom történetébe is beírta magát. A Kossuth-díjas szerző mégis úgy érzi: értelmetlennek látja a születését. Kvízünkkel köszöntjük a ma 81 éves szerzőt.
„Azon kínos, pszichikai alkatú emberek közé tartozom, akik születésüknek soha nem tudtak örülni. Én a születésnapomnak soha nem tudtam örülni. Számomra inkább kínos, ha valaki a születésnapomat akarja ünnepelni, és ez az érzés sajnos mély, nem tudom elhárítani.” Ezt Nádas Péter mondta az On The Spot YouTube-csatornának.
Nádas Péter kíváncsi volt, ezért utánanézett, mi történt 1942. október 14-én, amikor Budapesten megszületett. Amióta az eszét tudja, és a felnőtt életét éli, ezeket az adatokat gyűjti. Megtudta, hogy ezen a napon egy galíciai községben a hamburgi rendőrségi század megölt 1293 zsidó lakót, gyerekeket, nőket és férfiakat.
Az apám aznap – és még hat hónapig – nem látott, mert munkaszolgálatban volt. Ha nem is a születésem pillanatának, de a születésének van képi nyoma. Az anyám kicsit fáradtan, kicsit kétségbeesetten, nagy megkönnyebbüléssel és örömmel tart a mellén. Csak hát az volt a probléma, hogy nem tudott szoptatni, ami akkor derült ki.
Egy nővér ekkor azt mondta az édesanyjának: „Ne is erőltesse, mert csak vér jött a melléből, és tej nem.” Nádas állítólag nem ordított, de elégedett sem volt vele. Ez nem kellett neki, elutasította, mondta az író. „Az életem első pillanata elutasítás lett, amelyből sajnos sok maradt. Ha az embernek az az első benyomása az a világról, hogy tej helyett vér jön, az nem egy jó benyomás. És az sem jó benyomás, ha az első képi emléke a világról egy bombatámadás, amelynek pontos dátumának – 1944. július 27. – sikerült utánamennem.
A születés értelme mindenképpen kérdésessé válik, amelynek nem tudok értelmet adni, pedig igyekeztem, tényleg igyekeztem egy életen át, hogy ennek a ténynek értelmet adjak. Ez csak időleges vagy bizonyos tárgyakról, irodalmi tárgyakhoz kötve sikerülhet, úgyhogy elég értelmetlennek látom a születésemet.
„A munka lett az otthonom”, feleli arra a kérdésre, mit jelent számára az otthon. „Amióta az eszemet tudom, dolgozom, ami őrület, hülyeség, szemellenzős élet” – derül ki a Kultúra.hu cikkéből.
A Párhuzamos történeteket 18 évig írtam, ami hosszú »börtönbüntetés« volt. Az ember ennyi börtönt nem bír ki józan ésszel. A realitásra, hogy ezen kívül is van világ, azután kezdtem ráébredni. A világra, amit egyébként mindig szemmel tartottam, mert magamnál sokkal jelentősebbnek és reálisabbnak gondoltam. Már csak azért is, mert individualista vagyok és nem egoista.
S vajon a Rémtörténekkel másfajta otthont alkotott-e, kérdezték tőle, ő meg így felelt: „Nem alkottam meg semmit, mert van és volt is, csak addig nem engedtem be a küszöbön. A saját munkám anyaga nem engedte be. Ezért is mondom, hogy
a munkám az otthonom. Más nincs, és már nem is lesz.
Ehhez a dolgozószobám is hozzátartozik. Sokféle volt. Mivel fényképész vagyok, mindet lefotóztam. Jók voltak, mert jól tudtam bennük dolgozni”.
Most pedig tesztelheti tudását, mennyit tud Nádas Péterről.
(Borítókép: Nádas Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)