Index Vakbarát Hírportál

Demeter Szilárd: Teljesen érdektelen, hogy az ellenzéki értelmiség mit gondol erről

2023. október 20., péntek 17:31

Demeter Szilárd ismét megpályázza a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói tisztségét. Az Indexnek elmondta: nem tud róla, de nem is foglalkoztatja, hogy más pályázó van-e. Bár annyiban igen, hogyha valaki jobb pályázatot tesz le az asztalra, ő lesz az első, aki beáll mögé és támogatja.

Demeter Szilárd egész nyáron azon gondolkodott, ismét elinduljon-e a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói székéért. Az Indexnek ezt mondta: a 2019-ben megfogalmazott terveit nem tudta teljes mértékben megvalósítani. Szerinte ebben a Covid-járvány és az energiaválság, az orosz–ukrán, valamint a nemrégiben kirobbant a közel-keleti háború is nagy szerepet játszott.

Mindeközben így is sikerült egyről a kettőre lépnünk, de maradt még elvégzendő feladat a következő öt évre. Mindezek mellett a közép-európai kulturális összeszerveződés és ennek elősegítése a PIM főigazgatói tisztségéből könnyebb, mint azon kívül. Ez stratégiai fontosságú, éppúgy, mint a kulturális digitális adatvagyon összerendezése. Ez esetben sem baj, ha az ember a PIM főigazgatója.

A PIM főigazgatói posztjára vonatkozó pályázatot a napokban írta ki Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, és vannak olyanok, akik ebből arra a következtetésre jutottak, hogy Demeter Szilárd távozhat a posztjáról.

„Folyamatosan azt olvasom az utóbbi hetekben, hónapokban, hogy kifele áll a szekerem rúdja. Ezeket a vágyvezérelt, nerológiai feltételezéseket nem cáfoltam, hiszen akinek a halálhírét keltik, az hosszú életet él. A népi bölcsesség legalábbis így tartja.”

Foglalkoztat, nem foglalkoztat

A főigazgató úgy véli, a végső döntés egyrészt a Jóisten, másrészt a fenntartó kezében van. „Ha a fenntartó úgy ítéli meg – az elmúlt öt év eredményei, valamint a pályázatom kapcsán –, hogy a következő öt évre is bizalmat szavaz nekem, akkor teljesen érdektelen, hogy a különböző médiamunkások, illetve az ellenzéki értelmiség mit gondol erről.”

Arra a kérdésre, tud-e más pályázóról, Demeter Szilárd így felelt.

Nem tudok róla, de nem is foglalkoztat, hogy pályáznak-e. Bár annyiban igen – ahogy öt évvel ezelőtt is elmondtam –, hogyha valaki jobb pályázatot tesz le az asztalra, én leszek az első, aki beáll mögé és támogatja, hiszen ezáltal jobb lesz a magyar irodalomnak és a magyar kultúrának is. Ez a cél. A legfontosabb, hogy a magyar kultúra erősödjön.

Demeter Szilárdot még 2019. február 1-jei hatállyal nevezték ki a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói posztjára. Azonban a pozíció maximum öt évig tölthető be, ami le is jár 2024 januárjának végén.

(Borítókép: Demeter Szilárd 2022. augusztusban. Fotó: Szabó Réka / Index)

Rovatok