Minden csendes és nyugtalan címmel az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kovács Krisztián új regénye. A népszerű kortárs szerző ismét több tér- és idősíkban kalandozik, pontosabban kalandoztatja el karaktereit és olvasóit. A nosztalgia keserédes pillanatai ebben a kötetben is erőteljes hangsúlyt kapnak.
Kovács Krisztián Hiányzó történetek című, az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent regénye tavaly pozitív fogadtatásban részesült. A szerző első kötete összetett és olvasmányos mű volt, amely régmúlt korok feledésbe merült emlékeit boncolgatta, napjaink stílusában és hangvételében.
A szerző idén új regénnyel jelentkezett: októberben debütált a Minden csendes és nyugtalan című kötet, amely hasonlóan komplex és különféle idősíkokon mozgó alkotás, mint a Hiányzó történetek.
Kovács Krisztián az a szerző, aki a közelmúlt nosztalgikus érzéseit igyekszik átültetni napjaink olvasójának szájíze szerint egy regénybe. Az előző könyvéhez képest ebben a kötetben is kiemelt szerepet kap az apa-fiú kapcsolat, illetve az alkotói, művészi vénával megáldott, önmagát és társaságát kereső ifjú toposza; elkerülhetetlen életutak ezek Kovács műveiben.
A kötet két férfi életútján vezeti végig az olvasót, amely életutak aztán persze összekapcsolódnak, ám külön-külön is érdemes őket értelmezni, hiszen
önmagukban bírnak csak igazán mély tartalommal.
Egy 1993-ban történt állatkerti haláleset, illetve egy 2017-es könyvesbolti tűzeset indítja el a történetet, ám egyik tragédia sem a történés pillanatában „kezdődik”, okaik évtizedekre vezethetők vissza. Családi kapcsolatok – vagy éppen azok hiánya –, generációs traumák és megoldatlan kérdések útvesztőjében kóvályog a két főszereplő, akiknek nehezére esik megfejteni, miért ez az örökölt sorsuk, és miért éppen úgy alakult az eddigi életük, ahogy. A tragédiák az önmarcangolás, önhibáztatás útjára terelik a hősöket, holott nekik van a legkevesebb közük a történésekhez.
Magukkal cipelik a generációkon átívelő örök bizonytalanságot, a kétségbeejtően megsavanyodott, már-már szerencsétlen attitűdöt és személyiséget, a szürke hétköznapokba belesüppedést, valamint a szabadságvágy kiélésének kudarcba fulladását. A főszereplő fiúk és lányok mellett a mellékszereplők is közönséges magyarok, vagyis átlagemberek, akikben mind találni valami szerethetőt, ismerőset, de pont ez teszi néha kellemetlenné a jelenlétüket. Az olvasó túl reálisnak és valóságosnak érzi a fikciót. Ez persze nem baj, de az ember néha szívesen benyúlna a lapok közé és lekeverne egyet némelyik karakternek.
Van valami komfortos, ugyanakkor felettébb kényelmetlen Kovács Krisztián stílusában, pontosabban abban, ahogy és amilyen mondatokat ad a karakterek szájába. Olyan nyers, olyan szimpatikus, annyira átélhető (relatable) gondolatok hagyják el a szereplők száját, hogy az olvasónak akarva-akaratlanul is eszébe juttatja saját (kínos) eszmefuttatásait, félrelépéseit vagy szellemes megnyilvánulásait, ifjúkori bolondságait, nyomasztó, esetleg büszke pillanatait.
A családi traumák és a hozott sebek kivesézése mellett természetesen nem maradhat el a jó kis kor- és rendszerkritika sem. A könyvet olvasva olyan érzés tölti el az embert, mintha a Kádár-kor, a rendszerváltozás évei vagy napjaink lényegében azonosak lennének. Mindenkinek az a szívügye, amelyikbe beleszületett, és ahhoz alkalmazkodik, amelyikbe belenő. Aki szerencsés (vagy szerencsétlen), az mindhárom időszakban élt. Az ilyen, a könyvben is megformált karakterek szemében lényegében összefolynak ezek a korszakok, hiszen minden kor úgy rossz, ahogy van, és a magyar valóság tulajdonképpen soha nem lesz más, legfeljebb új köntöst kap.
Persze a magyar valóságon kívül ismét világot látunk, hiszen Honduras dzsungeleiben szövődő szerelmek titkos valójába pillanthatunk bele, és a szereplőkkel együtt álmodozhatunk New Yorkról, a felhőkarcolókról és a soha el nem érkező, megfoghatatlan luxusról.
A luxus ebben a kötetben azonban másképp jelenik meg;
tiltott, pontosabban titkolni szándékozott légyottok és kapcsolatok rángatják ki az önmarcangoló fiatalokat a végtelen apátiából, ugyanakkor pont ezek a szerelmek azok, amelyek romba döntik hőseink önbecsülését vagy éppen aktuális, mégis megingathatatlan világnézetét.
Egy világnézetet, amely teljesen mindegy, melyik hős agyában fogalmazódik meg, kihat társaira és környezetére. Elképesztő szimbiózis jellemző a karakterek egymáshoz való viszonyára, hiszen egymás sorsát alakítják, egymás múltjából táplálkoznak, és építik fel a reménytelen, mégis reményteljes jövőképet.
A mozaikszerűen építkező kötet kitekintőiről eleinte azt hinnénk, nem sokat nyomnak a latban, a könyv vége felé azonban ráeszmélünk, hogy de, ebben a regényben minden apró részletnek vagy mozzanatnak óriási szerepe van. Ez a könyv az apró részletekre épült, és úgy épített valami hatalmasat.