Index Vakbarát Hírportál

Mindenét eladta a magyar színésznő

2023. október 27., péntek 15:46

Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész lányának, Oszter Alexandrának eladó a székesfehérvári lakása; a szakácskönyvgyűjteményét és az autóját pedig már el is adta.

Oszter Alexandra áruba bocsátja élete legfontosabb dolgait, ugyanis a Bors információi szerint eladó a színésznő székesfehérvári, 98 négyzetméteres lakása. Az ingatlanért 89,2 millió forintot kér. 

A lap úgy tudja, a művésznő az autóját és a szakácskönyvgyűjteményét már el is adta. Azt írják, az ismeretségi köréből többen arra tippeltek, hogy külföldre költözik, más barátai szerint azonban Oszter Sándor legendás birtokán, Diósjenőn telepedik le végleg. Hogy a művésznő pontosan mit tervez, az egyelőre rejtély. 

Mint megírtuk, Oszter Alexandra szeptemberben úgy nyilatkozott, nagy tervei vannak édesapja birtokával, hiszen szeretne majd különféle foglalkozásokat tartani ott, többek között élményfestést, rajzolást, nyáron gyerektáborokat.

Azt is elmondta, hogy nagy a birtok, van rajta külön ház, külön helyiség is, és szeretnének újra lovakat odahozni, hogy a kicsik és a nagyok is megtapasztalhassák a lovaglás örömét, ami édesapja számára is sok boldog pillanatot szerzett. Kiemelte, hogy a Rózsa Sándor-sorozat rajongóinak nagy örömére kocsmát is szeretne indítani a birtokon – különleges berendezéssel.

Oszter Sándor, akinek filmes karrierjét elsősorban a Magyar Televízió 12 részes Rózsa Sándor-sorozatának címszerepével kötik össze, 2021 októberében halt meg szívrohamban. 

Rovatok