Index Vakbarát Hírportál

Robert De Niro a bíróságon kiabált a volt asszisztensével

2023. november 1., szerda 11:26

Graham Chase Robinson, Robert De Niro egykori asszisztense még 2019-ben beperelte az Oscar-díjas színészt nemi diszkrimináció vádjával. Robinson kijelentette, éveken át küzdött szorongással, és a jó hírében is kárt tett a színész, így most 12 millió dolláros kártérítést követel tőle.

Graham Chase Robinson 2008-tól 2019-ig dolgozott Robert De Nirónak, és a volt asszisztens állítása szerint „leste minden kívánságát”. A nő továbbá kiemelte, kiheverhetetlen traumát okozott számára a színész, ráadásul munkanélkülivé is tette – De Niro évente 300 ezer dolláros fizetést biztosított Robinsonnak, amíg ő fel nem mondott a fent említett indokok miatt.

A kedden tartott tárgyaláson Andrew Macurdy – Robinson ügyvédje – megkérdezte a színészt, igaz-e, hogy többször is vizelés közben hívta fel telefonon volt asszisztensét, mire De Niro kifakadt, és úgy fogalmazott:

Hagyjál már békén ezzel a hülyeséggel! Ezért hoztál ide minket?

Az Oscar-díjas színész továbbá tagadta, hogy valaha is verbálisan bántalmazta volna asszisztensét, és nyomatékosan tagadta azt az állítást is, mely szerint rendszeresen megvakartatta Robinsonnal a hátát ahelyett, hogy a hátvakaróját használta volna. 

Ezek után dühösen Robinsonra nézett, és azt kiabálta: 

Szégyelld magad, Chase Robinson!

Már négy éve tart a feszültség

Az esküdtszék a De Niro által Robinson ellen indított 2019-es perrel kapcsolatos bizonyítékokat is vizsgálja, amiben azt állította, hogy a nő ellopott tőle dolgokat, többek között ötmillió, repülőjegyekre felhasználható pontot, amelyeket egy céges hitelkártyán gyűjtött, és munkaidőben „elképesztő mennyiségű tévéműsort” nézett. De Niro háromévnyi fizetésének visszafizetését kéri Robinsontól.

Robert De Niro a tárgyalássorozatot kezdetektől fogva nevetségesnek és abszurdnak nevezte. A 80 éves sztár és volt asszisztense tárgyalása vélhetően november 10-ig tart.

Rovatok