Nicholas Binge Felemelkedés című regényében egy hatalmas, de rejtélyes hegyet megmászó expedíció kalandjait követve megmagyarázhatatlan jelenségekkel találhatjuk magunkat szemben.
Nicholas Binge mélységesen szeret minden furcsaságot, bármit, ami feszegeti a határokat, és bármit, amitől elsírja magát. Soha nem boldogabb, mint amikor egy könyv társaságában lehet. Élt már Szingapúrban, Svájcban és Hongkongban is, a mostani székhelye pedig az Egyesült Királyságban, Skóciában, Edinburghben van, ahol irodalmat tanít, és folyamatosan új könyveken dolgozik.
Legutóbbi regénye, a Felemelkedés áprilisban jelent meg, nyolc nyelvre fordították le, hazánkban az Agave Könyvek gondozásában adták ki. A regényből film is készül.
A Felemelkedés című regény főhőse, a köztiszteletben álló fizikus, Harold Tunmore bár rendkívül okos és tehetséges, mégis magányos, aki elszigetelte magát családjától, barátaitól és szeretteitől. Saját maga okozta vezeklése tette lehetővé, hogy kitűnjön tudományos területén, beutazza a világot, építse hírnevét, és eléggé megbecsültté váljon ahhoz, hogy tagja lehessen egy kutatócsapatnak.
A szívét totálisan megkeményítette: érzéseit, érzelmeit mélyre temette. Ezért is meglepő, hogy leveleket ír az unokahúgának, Hattie-nek, amelyekben a hegyen zajló furcsa és felfoghatatlan eseményeket meséli el.
A regény minden egyes fejezete egy-egy levél, és ahogy haladunk előre, a pontos dátum eltűnik. Az idő megszűnik. És csupán egyetlen helyre mehetünk, magasabbra. A kutatócsoporttal fel a hegy tetejére.
Harold leveleiből kiderül, az 1990-es évek meglehetősen mozgalmas időszakot jelentettek számára. 1991-ben egy hatalmas hegy tűnt fel a semmiből a Csendes-óceán déli részének közepén. Hatalmasabb, mint a Mount Everest. Haroldot, aki akkoriban nemzetközileg is nagyra becsült fizikus volt, behívják, hogy vegyen részt egy kutatócsoportban több más tudóssal, néhány katonával meg egy megalomán alpinistával.
Rövidesen kiderül, hogy nem ők járnak először a rejtélyes hegyen. A csapat valójában egy második expedíció, amelyet az első csoport tagjai – köztük Harold egykori feleségével, Naokóval – után állítottak össze, akik közül többen egyáltalán nem vagy szörnyű mentális állapotban jöttek vissza.
A magasabban fekvő területek korbácsoló hidege közepette a hegymászók végtagjai elzsibbadnak, és a hegy előtti életük emlékei kezdenek elhalványulni. A paranoia gyorsan erőszakba csap át a legénység körében, és csúszómászó, ősi lények üldözik őket a hóban. Mégis, ahogy a veszélyek nőnek, a hegy rejtélye a csúcsra kényszeríti őket, ahol biztosak abban, hogy megtalálják a választ. De hogy is van ez?
Ezen kérdésekből talán előrevetíthető, hogy főhősünk hamarosan számos izgalmas, no meg kellemetlen helyzetben találja magát. Az olvasó kizárólag az ő szemszögéből tudhatja meg az eseményeket. Azt viszont nem tudhatjuk, hogy ami történik, valós-e, vagy csak megőrülésének hozadéka.
A szöveg pörgős, feszültséggel teli, a történet fordulatos, bizonyos fejezetek olvasását nehéz abbahagyni. De a regény nem mentes a hibáktól. A cselekmény nem viszi túlzásba a jellemábrázolást. Naoko például olyan, mintha szent lenne. Hibátlanul létezik, és mindig valami nagyon bölcset mond. Személyisége nem árnyalt, és ettől könnyen önmaga karikatúrájává válhat.
Grace Palmer ezredes, az expedíció egyik vezetőjének háttértörténete és viselkedése kicsit jobban ki van bontva, mint másoké. Így viszont aránytalan.
Binge könyveiben az élet értelmét keresi, bizonyos filozófiai és mitológiai gondolatokon keresztül. A Felemelkedés is bővelkedik az efféle üzenetekben, amelyeken valóban jó merengeni. Időnként aláhúzni. A könyv felétől viszont olyan érzésem volt, hogy
túl rövid idő alatt túl sok bölcseletet akarnak lenyomni a torkomon.
Ez azért zavaró, mert a cselekmény tempósan halad, s néhány kitekintést kivéve nem enged megállni. Érezhető, hogy Albert Camus, Ludwig Wittgenstein, Julian Jaynes gondolatai sokat jelentenek a szerzőnek, de az is, hogy a mély „igazságokat” még ő sem dolgozta fel magában, és a bölcselethalmazt így dobja oda az olvasónak.
a Felemelkedés így mérlegeli a tudomány és a hit korlátait, és vizsgálja meg az emberi természet szép és nyugtalanító oldalát.
Maga Harold is hasonlóan pesszimista emberszemlélethez jut a regény utolsó lapjain, de a könyv mégis reményteljesen zárul. Végül is sok rejtély maradt még a világban, és nem kell hegyek tetejére szállnunk, hogy a jelentésükön elgondolkozzunk.