Index Vakbarát Hírportál

L. Simon László a kirúgásáról: A döntést tudomásul veszem, de elfogadni nem tudom

2023. november 6., hétfő 12:55

A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Facebook-oldalán reagált a menesztésére.

„Csák János miniszter ma reggel közölte velem, hogy felment a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójából, mert álláspontja szerint szabotáltam a gyermekvédelmi törvényt. A döntést tudomásul veszem, azonban elfogadni nem tudom azt. A World Press Photo kiállítás képeinek bemutatásával a múzeum szándékosan semmilyen jogszabályt nem sértett meg” – kezdte a friss Facebook-bejegyzésében L. Simon László.

L. Simon László visszautasítja a vádakat

„Ezt maga a minisztérium is elismerte korábbi levelében: »Álláspontom szerint szándékos jogsértésre utaló körülmény a Magyar Nemzeti Múzeum részéről nem merül fel […]« A minisztériumi közleményben foglaltakkal ellentétben a fenntartó utasítását késlekedés nélkül és maradéktalanul betartottuk, a 18 év alatti korlátozást bevezettük, és erről a fenntartót azonnal értesítettük. Négygyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni” – olvasható a posztban.

Mint azt korábban megírtuk, Csák János kulturális és innovációs miniszter azonnali hatállyal elbocsátotta L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját. Információink szerint Hammerstein Judit főigazgató-helyettes lehet az utóda, kérdés, hogy mennyire lesz lojális a volt főigazgatóhoz.

Az utóbbi napokban a Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás (Word Press Photo) körüli ügyek borzolták a kedélyeket a Magyar Nemzeti Múzeum háza táján, a főigazgatót is emiatt menesztették.  

Rovatok