Index Vakbarát Hírportál

A közös ügy összehozta a múzeumigazgatókat

2023. november 8., szerda 09:06

Az Egyesült Királyság múzeumai közösen lépnek fel a klímaválság elleni küzdelemben. A brit Museum Cop című konferencián az ágazat vezetői egyhangú döntésre jutottak: felelősségük beszélni az éghajlati és biodiverzitási válságról, hiszen ők rendelkeznek olyan gyűjteményekkel, amelyek a földtörténet korábbi öt kihalási eseményéről tanúskodnak.

Az elmúlt évtizedben szinte trenddé vált kiállni a fenntarthatóság mellett, és ehhez néhány éve a művészvilág is csatlakozott. Az intézmények legtöbbször saját maguk próbálkoznak, ezért is üdítő az, ami most az Egyesült Királyságban zajlik.

A nemzeti és regionális múzeumok ugyanis szerte az Egyesült Királyságban megállapodtak abban, hogy kollektív lépéseket tesznek az éghajlati válság kezelésére, beleértve azt is, hogy a gyűjteményeket fenntarthatóbban tudják kezelni – írja a The Guardian.

Etikai kötelességük lépéseket tenni

A londoni Tate Modern egy kiállításának részeként rendezték meg az első brit Museum Cop konferenciát, amelyen a múzeumok, a szektor szervezetei és a finanszírozók képviselői gyűltek össze. A résztvevők között voltak birminghami, manchesteri, bristoli, brightoni, leedsi, derbyi, liverpooli, yorki, sheffieldi és londoni múzeumok és szervezetek, de ott voltak Anglia, Wales és Skócia nemzeti testületei is.

A múzeum vezetői megtárgyalták az ügyet, majd közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben azt írják: felelősségüknek érzik, hogy az éghajlati és biodiverzitási válságról szót emeljenek.

A múzeumok hosszú távon gondolkodnak. Több intézmény rendelkezik olyan gyűjteményekkel, amelyek a földtörténet korábbi öt tömeges kihalási eseményeivel kapcsolatosak. Most a hatodik, az antropocén közepén járunk. Az Egyesült Királyság múzeumi vezetői emiatt úgy érzik, hogy etikai kötelességük lépéseket tenni a károk enyhítésére

– áll a közleményben.

Egy sor létfontosságú intézkedés

A múzeumigazgatók megígérték, hogy gyűjteményeikkel, programjaikkal és kiállításaikkal felhívják a látogatók figyelmét az éghajlati válságra, és pozitív cselekvésre ösztönzik őket. Maria Balshaw, a csúcstalálkozót szervező Nemzeti Múzeumi Igazgatói Tanács elnöke és a Tate igazgatója elmondta:

A múzeumok és galériák egyedülálló perspektívával rendelkeznek. Ezen intézmények feladata, hogy a gyűjteményeket megőrizzék a jövő számára. A konferencián egy sor létfontosságú intézkedésről állapodtunk meg a múzeumok környezeti hatásainak csökkentése érdekében.

Nick Merriman, a dél-londoni Horniman Museum and Gardens vezérigazgatója ezt mondta: „A múzeumok különleges helyet foglalnak el az éghajlati és biodiverzitási válságról szóló vitában, mert képesek hosszú távú látásmódot kialakítani.

Az egész múzeumi szektor összefogott, hogy hangsúlyozza a cselekvés sürgősségét, ez rendkívül fontos. Most együtt fogunk dolgozni azon intézkedések végrehajtásán, amelyekben megállapodtunk.

A brit Museum Cop konferencia résztvevői felszólították a brit politikusokat és vállalkozásokat, hogy gyorsítsák fel az éghajlatváltozás elleni fellépést, „mielőtt nem késő”.

Törvények mielőbbi módosítása

Az intézmények vezetői a műemlék épületek fenntarthatóságáért a törvények mielőbbi módosítását és a beruházások növelését is javasolták, valamint azt, hogy minden múzeum fogadja el az „előbb a zöldebbet válaszd” elvét a gyakorlat minden területén.

A környezeti fenntarthatóságot be kell építeni az ágazatban folyó képzésbe is

– hangzott el a konferencián.

A vezető múzeumok és galériák – köztük a Tate – az elmúlt években a környezetvédők nyomására megszüntették a fosszilis tüzelőanyag-vállalatokkal kötött szponzorációs megállapodásokat. A British Museum – amely nem vett részt ezen a konferencián – idén bejelentette, hogy 27 év után felmondta a BP-vel kötött szponzorációs szerződését.

Rovatok