Index Vakbarát Hírportál

Véget ért a hollywoodi rémálom, történelmet írtak a filmiparban

2023. november 9., csütörtök 07:25

A SAG-AFTRA szakszervezet bejelentette, csütörtökön hivatalosan is véget ért a színészsztrájk, ami a filmtörténelem leghosszabb sztrájkja volt. A szakszervezet nemzeti testülete pénteken hagyja jóvá a megállapodást.

Még májusban történt, hogy a forgatókönyvírók testülete egyhangúan úgy döntött, sztrájkba kezdenek, ugyanis érdekképviseleti szervezeteiknek nem sikerült megegyeznie a filmstúdiókkal valamint a streamingszolgáltatókkal.

Később, júliusban a színészek is csatlakoztak a hollywoodi sztrájkhoz azzal az indokkal, hogy aggódnak fizetésük csökkenése, illetve a mesterséges intelligencia térnyerése miatt.

Az egész filmvilágot megrázta

A több hónapon át tartó sztrájk sok kárt okozott a filmiparban világszerte. 

Több filmes premier is elmaradt vagy elhalasztották, továbbá az Emmy-díj-átadót is kihagyták az idén, amire az elmúlt húsz évben sosem volt példa. Sok blockbusternek szánt film premierjét is elhalasztotta többek között a Sony Pictures stúdió, illetve a Stranger Things és a Trónok harca spin off sorozat készítői is leálltak a gyártással. 

Magyarország sem maradt ki a sorból, több itthon gyártott film munkálatai is leálltak, ami több mint 20 ezer magyar munkavállaló megélhetését sodorta veszélybe egyik napról a másikra. Az Origo Stúdió marketingvezetője még júliusban azt nyilatkozta,

ez a huszonnéhányezer ember gyakorlatilag most nem tud munkát vállalni, és nem tud pénzt keresni. Ilyen módon ez egy nagy probléma nekünk is.

Véget ér a rémálom

Már szeptemberben felcsillant a remény, hogy minden visszatérhet a normális kerékvágásba Hollywoodban, amikor a forgatókönyvíróknak sikerült előzetes megállapodásra jutniuk a stúdiófőnökökkel, azonban csak mostanra érték el teljesen céljukat.

A szerda este kötött megállapodás értelmében történelmi mértékű fizetésemelést biztosítanak a színészeknek (minimum 7 százalék),

ami két százalékkal meghaladja az Amerikai Írók Céhének és az Amerikai Rendezők Céhének emelését – írja a Variety.

A SAG-AFTRA tagoknak küldött e-mail szerint „streamingrészvételi bónuszt”, valamint a nyugdíj- és egészségügyi hozzájárulások emelését is tartalmazza. A szakszervezet szerint a szerződés összértéke meghaladja az 1 milliárd dollárt.

Ben Whitehair a szakszervezet egyik tagja a megállapodást követően úgy fogalmazott,

hihetetlen érzés, most történelmet írtunk.

A kivételes esemény apropóján országszerte számítanak ünnepélyekre.

Rovatok