Index Vakbarát Hírportál

Lemondott Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színházban történt baleset után

2023. november 13., hétfő 09:43

Sokkolta a Nemzeti Színház társulatát az a súlyos baleset, ami a kollégáikat érte péntek este a Rómeó és Júlia előadásán. A színház nem adott semmilyen információt arról, hogy pontosan mi történt Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval, sőt ezt a társulatnak és a teátrum dolgozóinak is megtiltották. A baleset miatt hétfőre rendkívüli társulati ülést hívott össze Vidnyánszky Attila vezérigazgató, ahol a Magyar Nemzet információja szerint bejelentette lemondását.

Ahogy azt korábban megírtuk, baleset miatt félbeszakadt a Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia péntek esti előadása. Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót érte baleset, amely a színfalak mögött történt, pontosabban valószínűleg a színpad és kulisszák határán, ugyanis információink szerint a két színész a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhant több – egyesek szerint négy – métert hátrafelé, és olyan súlyos sérüléseket és töréseket szenvedhettek, hogy több hónapig is eltarthat a felépülésük. A díszlet felépítése a Nemzeti Színház oldalán lévő képeken is látható.

A félbeszakadt jelenetre a második felvonásban került sor, amikor a Horváth Lajos Ottó által alakított Capulet már a halott lányát tartja a kezében, és Júliával a karjában fordul ki a jelenetből. A színész ekkor lépett félre és zuhant a mélybe.

A jelenet az erkélyen játszódott, de ez semmiképp sem „az” erkélyjelenet, hiszen az az első felvonásban van, és a fiatalok, Rómeó és Júlia beszélgetésénél nincs jelen az apa.

Rendkívüli társulati ülés

A sérült művészeket megműtötték, Vidnyánszky Attila vezérigazgató pedig rendkívüli társulati ülést hívott össze, ami ezekben a percekben is tart. Hétfőn délelőtt fél 10-től folyamatosan érkeztek a színművészek, mások mellett Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Blaskó Péter, Szabó Sebestyén László, Udvaros Dorottya, Herczegh Péter, Bodrogi Gyula, Berettyán Sándor és Nagy Mari. Vidnyánszky Attilát a helyszínen próbáltuk megszólaltatni, de nem kívánt nyilatkozni, mondván, korábban már mindent elmondott.

Még tartott a rendkívüli ülés, amikor a Magyar Nemzet megírta, hogy Vidnyánszky Attila a baleset miatt bejelentette lemondását a társulatnak.

Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert

– közölte a teátrum a lappal.

A Nemzeti Színház Facebook-oldalán később szintén megjelent a lemondás híre:

Az utódlásról egyelőre nincs hír, de elképzelhető, hogy Vidnyánszky Attila posztját megbízott vezérigazgatóként egyelőre Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt rektora veszi át – amennyiben Csák János végül elfogadja Vidnyánszky lemondását, a minisztérium ugyanis egyelőre kivár.

A minisztérium a vizsgálat végére vár

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményben erősítette meg, hogy a Nemzeti Színház vezérigazgatója benyújtotta lemondását Csák János miniszternek. Azt írják, a tárcavezető „a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel”. Addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait, a minisztérium pedig „továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel és figyelemmel követi a vizsgálati eljárást”.

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója közösségi oldalán üzent a lemondott vezérigazgatónak:

Attila, maradj! A traumán átvezetni a társulatot is Te vagy hivatott. Az OPERA kiáll a Nemzeti mellett. Szükség van rá – és Rád!

– írta posztjában.

A megsérült színészek állapota stabil

Nem sokkal a társulati ülés kezdete előtt a Semmelweis Egyetem közleményben közölte, hogy jobban vannak a megsérült színészek. „Végtagsérülésekkel szállították pénteken a mentők a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót, akiket még aznap megműtöttek. A Nemzeti Színház színészei jobban vannak, állapotuk stabil, de még nem hagyhatták el a klinikát” – írták.

A baleset körülményeihez hozzátartozik, hogy Horváth Lajos Ottó a megelőző napokban több darabba is beugrott, ezért valószínűleg túl volt terhelve. A két éve bemutatott előadást egyébként viszonylag ritkán játsszák, és úgy tudjuk, a színházból többször jelezték Vidnyánszky Attila vezérigazgatónak, a darab rendezőjének, hogy a díszlet életveszélyes.

A Nemzeti Színház közölte, hogy a baleset körülményeinek vizsgálata folyamatban van. A fenntartó nevében Csák János kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán együttérzését küldte, és mielőbbi gyógyulást kívánt a művészeknek. Hétfőn Csák János közösségi oldalán arról számolt be, hogy Vidnyányszky Attilával meglátogatták a kórházban fekvő színészeket.

Csák János azt írta, „a Minisztérium azonnali gyorssegélyt biztosít mindkét művész számára e nehéz időszakban”.

(Borítókép: Vidnyánszky Attila. Fotó: Hegedüs Róbert / MTI)

Rovatok