Index Vakbarát Hírportál

Ifjabb Vidnyánszky Attila főszereplésével mutatják be a Pesti Színház legújabb előadását

2023. november 23., csütörtök 14:58

Ötvös András és ifjabb Vidnyánszky Attila főszereplésével mutatják be az Amadeus című darabot a Pesti Színházban. Az előadás szombattól látható, Hegedűs D. Géza rendezésében – írja az MTI.

Az Amadeus című darab főbb szerepeiben Szilágyi Csenge és Wunderlich József is színpadra lép.

Peter Shaffer 1979-ben írta meg a történelmi tényeket is felhasználó, de alapvetően fikcióra épülő drámáját, amely szellemesen beszél tehetségről, sikerről, a zsenikben is ott rejlő tökéletlenségekről − áll a darab ismertetőjében, amely szerint Shaffer írói erénye a jól felépített cselekmény, a gondosan megszerkesztett drámai konfliktus, és az ebben kibontakozó jellemek megrajzolása.

A darabot először Londonban a Nemzeti Színházban, majd egy évvel később a Broadwayn is bemutatták, megkapta a Tony-díjat, az Evening Standard drámadíját és a londoni színikritikusok díját is.

A dráma alapján készült, 1984-es, Milos Forman rendezte filmet nyolc Oscar-díjjal jutalmazták.

A történet szerint Antonio Salieri II. József császár udvarának ünnepelt komponistája, kiváló muzsikus, aki megszállottan hisz abban, hogy ő Isten kegyeltje, fenséges dallamaiból a Teremtő hangja szól. Egészen addig, míg meg nem jelenik Bécsben Wolfgang Amadeus Mozart, az öntelt, fiatal zseni, aki mellett ő csak ügyes mesterembernek érezheti magát, ráadásul Isten még azzal is bünteti, hogy a városban ő az egyetlen, aki ezt a páratlan tehetséget igazán értékelni tudja.

A darabban Mozartot ifjabb Vidnyánszky Attila alakítja, aki elmondta,

a darab konfliktusa örök: Mozart a munka, a magánélet, a hatalom klasszikus Bermuda-háromszöge fölött lebeg. Nekem inkább a művészemberről, mint két kolléga harcáról szól a darab. Arról, hogy alapvetően ma mit jelent művésznek, színésznek lenni.

A Salierit alakító Ötvös András szerint az Amadeus egyszerre mély, archetipikus történet és egy izgalmas kettősügynöksztori.

A szereplők rokokó korszakot idéző jelmezeit Pintér Anina tervezte. Az előadás látványvilágáért és díszletéért Pater Sparrow felel, a koreográfus Bodor Johanna.

Rovatok