Kivételes színészi tehetségét Székhelyi József számtalanszor bizonyította a színpadon és a kamerák előtt. Egyedi, férfias karakteréért és orgánumáért rajongtak az emberek. Élni akart, dolgozni, szeretni, ennek akkor is szemtanúi lehettünk, amikor a halálos kór ellen küzdött. A legnagyobb tanítást talán ekkor kaptuk tőle. Most pedig kvízünkkel emlékezünk Székhelyi Józsefre, aki 1946. november 24-én született Budapesten.
Székhelyi József színházi munkái mellett rengeteg tévéfilmben és tévésorozatban játszott, és sokat szinkronizált is. Színészetét egy ország imádta, ezért is rázott meg mindenkit, amikor kiderült, hogy rákos. Tüdőrákkal küzdött, de munkáját a kezelések alatt sem adta fel.
Székhelyi József felvállalta a betegségét, mert erőt akart adni azoknak, akik bujdolkolnak a világ elől, és azt gondolják, szégyellnivaló, ha az ember beteg.
Ezt még az ATV-nek mondta, amikor arról is beszélt, hogy a rák sokat elvett a fizikai erejéből, de a lelki erejét nem adja oda neki. Folyamatosan dolgozott, megállás nélkül, azon volt, hogy megmutassa, ilyen nehéz helyzetből is lehet győzni.
Erőt akartam adni a sorstársaknak, a potenciális sorstársaknak. A ráknak ugyanis van egy sunyító tulajdonsága: azt feltételezzük, hogy szegény Kovács bácsi kaphatja meg meg a Rózsi nézni, mi nem. Saját magunk nem. Ez mások ügye, mások nagy problémája, hiszen mi nem vagyunk vagy lehetünk rákosak. Pedig ott kunkorodik, ott készülődik, és nem vesszük észre. Nem vettük észre azokat a jeleket, hogy te, figyelj, baj van.
Székhelyi népszerű színész volt, a közönség kedvence. Fontos volt neki a taps. „Az a fajta közszeretet, amely az előadásokat követi, az a fajta diadalmenetet, ki tudja, hogy hány kemoterápiát, sugárkezelést, tablettát, injekciót, és még mi mindent váltott ki. Olyan, mint egy puszi a nap végén, ami hihetetlen erőt ad, mert az előadás másnap is megy, holnapután is játszani kell, és december 12-én telt ház van.”
Élete volt a színház, s nem akarta hagyni, hogy a betegsége beleszóljon a munkájába. A Borsnak erről azt mondta, hogy az a figura, akit alakít a színpadon, nem tüdőrákos. „De ebből semmi nem látszódhat rajtam a színházban, hiszen Mr. Green nem volt rákos. Én még az a generáció vagyok, melynek tagjai nem mondanak le előadást. Néhány évtizede egy rosszul sikerült teniszezés után az összes szerepemet hátsóig érő gipszben játszottam, akkor is játszottam minden este.”
Amikor Székhelyi Józseftől azt kérdezték, van-e halálfélelme, azt mondta, hogy a haláltól nem érdemes, és nem szabad félni. „Nekem agóniafélelmem van. Az agónia meg a halálhoz vezető – ki tudja, hogy kikövezett, vagy kikövezetlen – út. (...)
A halálfélelem egy csacsiság. Megszületünk, aztán nem felnevetünk, hanem felsírunk, mert azt a hírt kaptuk: »Jó, hogy itt vagy. Isten hozott!« De sajnos véges. És ezen olyan sokat röhögni nem lehet.
Székhelyi József gyakran nyilatkozta, hogy a munkája mellett a családja ad neki erőt. 65 éves volt, amikor a legkisebb lánya született. „Régi mániám, hogy mindig legyen otthon talajmenti gyerek, mert segít az ember lelkén. Nagy, sikeres és gyönyörű gyerekeim sora után meghatározó élmény újra kispapának lenni. Összesen hat gyerekem van, négy saját és két nevelt, valamint négy unokám.”
Legkisebb gyermeke fényképét mindig magánál tartotta. Amikor elindult otthonról, mindig „átrámolta” a zsebeit, mert a Sáráról készült fényképnek mindig a kabátja belső zsebében kellett lenni, anélkül nem indult el.
Az alábbi kvízzel a színművészre emlékezünk. Most kiderül, mennyit tud Székhelyi Józsefről.
(Borítókép: Székhelyi József a portás szerepében Orosz Dénes azonos című filmje alapján írt Poligamy című musicaljének próbáján a budapesti Madách Színházban 2013. október 22-én. Fotó: Kallos Bea / MTI)