Filmben, színházban, apróbb szerepben és monodrámában is bizonyított már Nagy Zsolt, hogy nem a feladat mérete vagy típusa, hanem a megvalósítás az, ami igazán számít. A színésszel az NLC készített nagyinterjút, amiben aktuális munkáiról, a világról alkotott képéről, Magyarország helyzetéről beszélt.

Bevallása szerint nem fűti belül az irigység, őt nem bántja, ha másnak jól megy a sora. Ami igazán zavarja, az az, ha az elismertség és megbecsültség hiánya egyértelműen visszaköszön.

Legyenek gazdagok és boldogok, nem zavar. Az viszont zavar, hogy ez az ország, ez a város nem ismeri el a polgárait és az értelmiségét (...) legendás színészek dolgoznak színházakban megalázó bérekért. Nincsenek a helyükön kezelve. De ugyanez igaz a pedagógusainkra is. Amikor látom, hogy a fővároshoz tartozó BKV több mint 700 ezer forintért keres buszsofőrt, akkor eszembe jut a saját fizetésem is

– fogalmazott az interjúban a színművész.

Nem irigyli azokat, akik most vágnak neki a színészszakmának. Úgy véli, a tiszteletet egészen más összetételben kapja meg most egy művész, mint a régi nagyok idejében. Véleménye szerint:

Ez egy nehéz, embergyilkos, egyáltalán nem családbarát szakma – egy olyan áldozat ez, ami talán soha nem térül meg.

A színész legújabb filmje, az Éger kapcsán ült le beszélgetni a lappal. Noha sikersorozata, a Mellékhatás harmadik évada még nem adott magáról életjelet, közben olyan televíziós projektekben is részt vesz, mint az RTL legújabb műsora, Az árulók.

A műsorban Nagy Zsolt azt állította magáról, hogy remekül tud hazudni, amit az interjújában is megerősített. Szerinte ennek egyik oka, hogy a színház miatt megtanult bánni az idegrendszerével, így könnyen meg tud vezetni embereket. Ennek ellenére maradt benne némi lobbanékonyság, de ez szerinte olyan hibákból fakad, amiken érdemes és kell is javítania, ha nem akar másoknak ártani sem direkt, sem véletlenül. 

Nem vagyok isten (...) Nem szeretnék mások felett könnyű szívvel ítélkezni soha

– fogalmazott a színész.

Öt gyermeke van, a legidősebb húsz-, a legfiatalabb pedig ötéves, ezért tudatosan döntött úgy, hogy foglalkozni akar magával, nem akarja tovább ugyanazokat a köröket futni.

Megváltozott értékek

Az sem zavarja, ha nem ismerik fel a közértben vagy a benzinkúton. Legutóbb Az árulók című műsorban történt vele ilyen, ahová olyanokat hívtak, akik „elvileg otthonosan mozognak a médiában”. Az ilyen eseteket egyszerre szórakoztatónak és szomorúnak véli. Senkit sem néz le azért, mert nem ismeri fel őt, de azt már nehezebben viselné, ha a színikritikusok sem tudnák, hogy kicsoda.

Elmondása szerint harminc éve van a pályán, és most kéne a zeniten lennie, ehelyett egzisztenciális kérdésekkel kell küzdenie. Úgy véli, a színészek helyi értéke megváltozott a társadalomban. Magát az underground színészek közt látja jelenleg, ettől függetlenül azonban olyan projekteket is el kell vállalnia, amikből jön bevétele.

Mindig része volt a kulturális gondolkodásnak, az undergroundnak, hogy kevés vagy semmi pénzből állít vagy kísérletezik. Ez rendben is van. Amit nem lehet, hogy ezt életformává tegyük. Hogy az legyen a lehetőség, hogy aki mást vagy máshogy akar, annak ez legyen a konstans út

– fogalmaz Nagy Zsolt. Később hozzáteszi:

Azt veszem észre, hogy már underground színészek lettünk. Az underground pedig fáj. Ott hideg termekben, meleg víz nélkül forgatsz.

Úgy véli, hogy nyíltan elindult „egy olyan kánonteremtési folyamat, ami a kritikus, kísérletező, egaliter, nem szabályos, nem csendben maradó – és lehetne hosszan folytatni – személyeket, sztorikat, iskolákat ellehetetleníti”. Szerinte ő is ehhez a körhöz tartozik korábbi vállalásai és szellemi partnerei miatt, úgymint a Krétakör. 

(Borítókép: Nagy Zsolt 2018. január 31-én. Fotó: Huszti István / Index)