• A Nyugattal szembeni bírálatokat nem lesöpörni kell az asztalról, hanem mérlegelni.
• Csak így lehet fejlődni és végül győzedelmeskedni.

Nincsenek örök barátaink, és nincsenek örök ellenségeink. Az érdekeink örökkévalóak, és ezeket az érdekeket kötelesek vagyunk követni: így hangzik a Brit Birodalom – ha nem ismernénk Talleyrand-t, akkor a világ – egyik legnagyobb stratégájának, Henry John Temple Palmerstonnak az örök érvényű idézete. Hortay Olivér és Fűrész Gábor ezzel az idézettel nyitja meg az új könyv utolsó fejezetét. Erre fűzik fel gondolatmenetüket.

Az Egy új hidegháború küszöbén című könyvükben a realista iskola szabályait betartva tárják elénk a XXI. század legnagyobb kihívásait. Azért fontos Palmerston idézete, mert a XIX. században az erőegyensúly elve, amit a britek képviseltek, örökre, talán a legvastagabb betűkkel, beíródott a nemzetközi kapcsolatok történelmébe mint a politikai realizmus alapja. A tárgyalt könyv szerzői szerint pedig itt az ideje szembenézni a realitásokkal, és a megfelelő politikai utat elsősorban az érdekek szolgáltatják.

A gyáva nyúl problémája

A könyvük azon az elven nyugszik, hogy az orosz–ukrán háború kirobbanásával egy, a játékelméletekből jól ismert dilemmával, a gyáva nyúl nevű játékkal új globális „játék” vette kezdetét. Úgy vélik, hogy „a nyugati gondolkodást harminc éve uraló Nagy Eufória korszaka véget ért, és beköszöntött a Nagy Kiábrándulás káosza, a világ pedig egy új hidegháború kialakulásának kapujához sodródott”.

A könyv szerint az orosz–ukrán háború kezdetével beléptünk a geopolitikai zűrzavar korába. A korábbi évtizedek stabilitását biztosító nyugati hegemónia repedezik, ami a geopolitikai feszültségek fokozódásához, blokkosodáshoz és markáns társadalmi átalakulásokhoz vezet. Majd három terület következik:

1. Felemelkedés és hanyatlás – Amerika mítosza: ebben a fejezetben arra a központi kérdésre keresik a választ, hogy valóban hanyatlik-e a Nyugat és annak vezető hatalma, az Egyesült Államok. Utóbbi, a hegemón pozícióban lévő nagyhatalom hanyatlása és a felemelkedő, aspiráns országok közeledése a történelem során mindig a geopolitikai konfliktusok gyakoriságának növekedéséhez vezetett.
2. Egy befejezetlen birodalom – Az Európai Egyesült Államok mítosza: az orosz–ukrán háború kirobbanása óta eltelt időszak rámutatott, hogy az Európai Unió és tagállamai a geopolitikai súlyuknál kevésbé képesek érvényesíteni érdekeiket. Az amerikai hegemónia visszaszorulása esetén Európa nem tudja megvédeni magát, így a közösség nagy veszélyben van.
3. A Nagy Kiábrándulás – Progresszív mítoszok: a könyv szerzői szerint a bizonytalanság a nyugati polgárok általános közérzetében is tapasztalható. A társadalmi problémák megoldására univerzális recepteket ígérő és az elmúlt évtizedeket uraló progresszív ideológiák nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ezek a narratívák a hidegháború lezárását követően békét, fejlődést és a történelem végét ígérték, azonban már kiderült, hogy egyiket sem képesek biztosítani. A fejezet tanulsága, hogy a Nyugatnak ideológiai fordulatra, a dogmák helyett józan észre, gyakorlati orientációra és rugalmasságra van szüksége.

Az Indexnek lehetősége volt beszélgetni a könyvről a szerzőkkel. Fűrész Gábor lapunknak elmagyarázta, hogy a gyávanyúl-játék a világunk metaforája, ahogy az a mozikban annyiszor látható volt. Két fiatal az autójával egymással szembe hajt, és egészen addig növeli a sebességet, amíg egyikőjük félre nem rántja a kormányt, vagy össze nem ütköznek: „A hidegháborúban az USA és a Szovjetunió pontosan így haladt egymással szemben, miközben a világ többi része azon aggódott, hogy nehogy ütközés, azaz egy atomháború legyen a vége.” Hortay Olivér később hozzátette:

A legismertebb példa az 1962-es kubai rakétaválság, amelyben a Szovjetuniónak döntenie kellett, hogy „rálép a gázpedálra”, és további katonai eszközöket telepít Kubába, vagy „elrántja a kormányt”, azaz visszavonja rakétáinak egy részét. Ezzel párhuzamosan az amerikai vezetésnek is választania kellett: „tartja az irányt”, és megkezdi Kuba ostromát, vagy „kitér”, és enyhébb eszközökkel próbálja meg rávenni a szovjeteket a rakéták visszavonására. A feljegyzések szerint a stratégák gyávanyúl-játékkal modellezték a helyzetet, a koncepció hozzájárult ahhoz, hogy a felek végül egyszerre elrántsák a kormányt, és a világ megússza az atomháborút.

Hortay Olivér azt is megfogalmazta, hogy az elmúlt időszak eseményei a XX. században tapasztaltakhoz hasonló mintázatokat mutatnak, csak Amerika ezúttal Kínával méri össze erejét. A nagyhatalmak egyre intenzívebben fegyverkeznek, a világgazdaság blokkosodik, és a két fél a médiában is egyre intenzívebben démonizálja egymást.

Érdekességként a szerzők arra is felhívták a figyelmet, hogy a könyvük megjelenése óta többen jelezték, a címadást túlzottan óvatosnak tartják, mert szerintük már nyakig az új hidegháborúban vagyunk. Azt, hogy igazuk van-e vagy sem az olvasóknak, csak évek múlva, történelmi távlatból lehet majd biztosan eldönteni. A felek azonban már beültek az autójukba, beindították a motort, és egymással szembe hajtanak.

A hatalmaknak nincs hova hátrálni

Fűrész Gábor szerint általánosságban az látható, hogy a szabad versenyre épülő gazdaságpolitika logikáját fokozatosan a háborús logika veszi át. A szankcionált termékek köre mindkét oldalon növekszik, a kereskedelmi kapcsolatok gyengülnek. A konfliktus ráadásul túlmutat az amerikai–kínai reláción: néhány hete például Brüsszel is szubvenciós eljárást indított a kínai járműgyártók ellen.

Az olajnagyhatalmakat tömörítő OPEC nem teljesítette az USA kitermelés fokozására vonatkozó kérését, sőt a tavaszi üléséről már a nyugati médiát is kitiltotta. A BRICS-tagok egyre határozottabb lépéseket tesznek a dollár hegemóniája ellen, ami nyílt fenyegetést jelent az Egyesült Államok gazdasági befolyására nézve.

Majd Hortay Olivér vette át a szót, és azt mondta, hogy a történelmi tapasztalatok azt mutatják, amikor az uralkodó nagyhatalom geopolitikai pozíciója romlani kezd, és megjelennek az aspiránsok, a nemzetközi konfliktusok gyakoribbá és mélyebbé válnak. Most is ez zajlik. A háborúkat, ahogy a földrengések pontos idejét sem lehet előre jelezni, de a konfliktusok kialakulásának kockázatát igen. Márpedig az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a veszélyek növekednek. Ebben a helyzetben éppen azon kell dolgozni, hogy a veszélyek kora ne váljon a háborúk korává.

Szerintük néhány évvel ezelőttig megkérdőjelezhetetlennek tűnt Amerika kizárólagos, domináns pozíciója. A megalázó afgán kivonulással és az orosz–ukrán háborúval azonban ez megváltozott, és Amerika hegemóniájának hosszú távú fennmaradása mára megkérdőjelezhető. „Az orosz–ukrán háború kezdete óta eltelt időszak egyik fontos tanulsága, hogy az Európai Unió érdekérvényesítő képessége messze elmarad a geopolitikai súlyától.”

Az unió egy felemás, befejezetlen birodalom, amit egy átláthatatlan bürokrácia irányít, így kitett a külső befolyásnak. Az elmúlt év korrupciós botrányai szemléletes bizonyítékul szolgálnak a közösség irányítási válságára. Az elit az Európai Egyesült Államok vízióját kergeti, ez azonban mind a tagállamok érdekeivel, mind az állampolgárok elvárásaival ütközik

– mondta az Indexnek Fűrész Gábor, majd Hortay Olivér arra is kitért, hogy az amerikai hegemónia és az Európai Egyesült Államok mítosza mellett a progresszív ideológiákba vetett hit is megtört, ami már az állampolgárok szintjén is érezhető, mindent átható bizonytalanságot eredményezett. Azok az univerzális receptek, amelyek a történelem végével, örök békével, prosperitással és igazságossággal kecsegtettek, és amelyekre a Nyugat a civilizációs jövőképét építette, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A helyükön pedig gondolati vákuum keletkezett.

Vannak válaszaik

Ugyanakkor a könyv ennél sokkal több, a szerzők nemcsak leírják az általuk érzékelt világot, hanem ennek mentén javaslatokat is megfogalmaznak. „Tanácsainkat európaiként, az Európai Unió szemszögéből írjuk. A Palmerston-idézet utalás arra, hogy az uniónak el kell kezdenie markánsabban képviselnie saját érdekeit. Márpedig Európának nem érdeke a blokkosodás, mert azzal jó esetben a győztes pólus perifériarégiójává, rossz esetben a vesztes blokk tagjává válhat” – összegezte Hortay Olivér.

Viszont az sosem a haladáshoz, hanem az erodálódáshoz vezet. A szerzők szerint a jelenlegi kilátások alapján valamennyi lehetséges forgatókönyv károkat okoz majd az Európai Unióban, ezek mértéke azonban befolyásolható. A könyv három általános tanácsát így lehetne összefoglalni: mivel az EU-nak nem érdeke az USA és Kína közötti konfliktus eszkalációja, minden olyan lépést kerülni kell, ami ebbe az irányba vezet.

Az uniónak nem érdemes csatlakoznia Amerikához a Kína elleni kereskedelmi háborúban, mert előbbi győzelme esetén is csak perifériarégióvá válhat. Végezetül érdemes csínján bánni az összetett társadalmi rendszerekbe (mint amilyen a globális gazdaság) történő drasztikus beavatkozásokkal, mert ezek jóléti és politikai következményei előreláthatatlanok.

A Századvég gondozásában megjelent könyvet azért érdemes olvasni, mert még időben fogalmaz meg olyan kritikákat, melyeken fontos gondolkodni. Nem kell egyetérteni a szerzőkkel, de minden felvetésükkel érdemes foglalkozni, hiszen ahogy a Palmerstont követő brit stratéga, Disraeli megfogalmazta – és ezzel folytatta az erőegyensúly elvét –, „nem a körülmények teremtik az embert, az ember teremti a körülményeket”, ehhez pedig folyamatosan újabbnál újabb gondolatokra van szükség.

(Borítókép: Egy új háború küszöbén című könyv. Fotó: Kaszás Tamás / Index)