Életének 80. évében hétfőn meghalt Mátray László-Gyula színművész, rendező, színházi szakíró, író, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egykori tagja, a Thália Diákszínpad volt vezetője – tudatta az MTI-vel a temesvári teátrum.
Mátray László-Gyula Nagyváradon született 1943. május 31-én. 1967-ben fejezte be tanulmányait a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán. Még ebben az évben Temesvárra szerződött, ahol bekapcsolódott a város kulturális és művészeti életébe.
„Sokoldalú tehetsége, műveltsége és pedagógiai érzékenysége tette őt a város meghatározó alakjává, aligha volt elképzelhető olyan, a helyi magyar közösséget és ifjúságot célzó kezdeményezés, melynek ne lett volna szervezője vagy résztvevője” – írta nekrológjában a teátrum.
Mátray László-Gyula színházi munkássága számos felejthetetlen alakítást, finom érzékkel összeállított irodalmi műsort és rendezést ölel fel.
Színházi elfoglaltságai mellett 1972 és 1995 között közel negyed évszázadig vezette a város amatőr diákszínjátszó társulatát, a diákház főiskolások alkotta Thália csoportját.
Saját nevén és álnéven jelentetett meg publicisztikai, irodalmi szövegeket, évtizedekig volt a Temesvári Rádió magyar adásának munkatársa, az irodalmi műsorok közreműködője.
Legjelentősebb alakításai a Daniel Keyes Virágot Algernonnak (1981) című előadásban Charlie Gordon, Ionel Hristos Egyetlen élet (1980) című drámájában Iulián, Sztratiev Az autóbusz (1983) című szatirikus vígjátékában a Virtuóz megformálása.
Nyugdíjba vonulását követően is cselekvő szereplője maradt a temesvári kulturális életnek, Baráti beszélgetések néven havi rendszerességgel szervezett kötetlen pódiumesteket. Élete utolsó éveiben online közölt irodalmi, oktatói és előadói tartalmakat.
A Kovács György-díjas alkotó és közéleti személyiség búcsúztatásáról a későbbiekben tájékoztatnak.