Sosem könnyű az év végi hajrában lelassulni, ráhangolódni az ünnepekre, így volt ez tavaly, és így lesz jövőre is. Végképp magunk mögött hagytuk a régi emberek életritmusát, de ha fölsétálunk a Budavári Palotanegyedbe, és a Csikós Udvarban forralt borral a kezünkben végignézzük a Mesél az asztal – Ünnepi ételek Borbás Marcsival című szabadtéri fotókiállítást, jó eséllyel megértünk valamit az életből, és kedvet kapunk ahhoz, hogy idén egy kicsit másképp tekintsünk az előttünk álló ünnepi időszakra.
Nem azért tudja Borbás Marcsi, hogy karácsony, sőt már advent előtt hetekkel milyen finomságok gyűltek régen a kamrában, mert felkutatta ezeknek a szokásoknak az eredetét. Pontosabban nem csak ezért tudja, hiszen hatalmas tudás és gyűjtőmunka áll mögötte, amit szerte a Kárpát-medencében végzett – ami azonban a leginkább irigylésre méltó ebben a tudásban és az ételekhez való hozzáállásában, az az, hogy ő ezeket a szokásokat még látta.
A nagyszülei még így készültek az ünnepre, és ő ezeket a tradíciókat megjegyezte, megőrizte, és most elénk tárja 36 nagy méretű tablóképen keresztül.
A november végi havas esőben, amikor az ember már bőrig ázott, és a csizmája is megtelt vízzel, senki sem ácsorgott volna szívesen hosszú percekig a latyakban. Hogy ezt a Mesél az asztal – Ünnepi ételek Borbás Marcsival című szabadtéri fotókiállítást megnyitóján mégis megtette több tucat érdeklődő, az csakis Borbás Marcsinak köszönhető, aki olyan lelkesen, olyan odaadással és szeretettel mesél a képeken látható ételekről, és az ételeken keresztül az élet legfontosabb kérdéseiről, hogy mindenki tátott szájjal hallgatta.
A fotókon ugyanis nemcsak a hagyományos karácsonyi fogások láthatók, mint a kocsonya, a töltött káposzta, a halászlé, a mézes puszedli, a rántott ponty, a rétes, a zserbó vagy a bejgli, hanem az emögött lévő ember és egy egész kultúrtörténet. Miért voltak olyan áttetszők azok az – olykor tenyérnyi nagyságú – töltött káposzta „batyuk”, hogy hol egy rizsszem, hol egy húsdarab szúrta ki az oldalukat? Hát mert akkoriban még termett olyan hártyavékony levelű káposzta, amilyet ma már nem termesztenek, mert nem éri meg.
A hájas tésztákhoz a hájat már jó időben el kellett tenni, és mivel hájas tésztát sütni nehéz feladat, ha valakinek jól sikerültek ezek a sütemények, büszke lehetett, mert az a háziasszonyi képességeiről árulkodott – Marcsi is büszke a képen látható hájasára. És ugyanígy kellett egész évben gyűjtögetni a tojást, a diót, a mákot, de megőriztek karácsonyra néhány fürt szőlőt és pár dinnyét is: a tartósításnak külön tudománya volt, és egyben kellett látni előre az egész folyamatot, hogy mikor minek jön el az ideje.
Az adventi böjtös ételek külön kategóriát jelentenek: egy egyszerű tejes bableves amellett, hogy nagyon finom, arról mesél, hogy a hús nélküli napokon is magukhoz kellett venni annyi fehérjét, amennyivel a munkájukat el tudták látni. Marcsi elképesztő nagy ismeretanyaggal tud beszélni arról, hogy a hagyományos ételeknek milyen élettani hatásai vannak, milyen esszenciális savakat és illóolajokat tartalmaz például a mák: eleink a jótékony hatást tapasztalatból ismerték.
Mindennek meghatározott rendje volt, és ezt a rendet nem kötöttségként élték meg, hanem megtartó erőként.
Az asszonyok tudták, mikor kell összejönni rétestésztát nyújtani, amihez megvolt az a speciális asztalterítő, amit csak erre a célra használtak. Ez a terítő zsíros lett, de csak forró vízben lehetett kifőzni, semmilyen mosószer nem érinthette, hiszen akkor annak az illata átment volna a rétes tésztájába is. Rétesnyújtás közben nem állhatott meg az asszonyok keze, hiszen akkor azonnal elkezd lyukadni tészta: jól illusztrálja ezt a kiállított tablókép, azon ugyanis az látható, hogy mivel Marcsi keze a fotó kedvéért megállt, ki is lyukadt a tészta. Aki figyelmesen nézi, megtalálhatja ezt az apró hibát.
A Mesél az asztal... címben ez is benne van, hogy miről tudnának ezek a rétesnyújtó abroszok mesélni, de karácsonykor nyertek értelmet a szépen horgolt, hímzett, díszes ünnepi terítők is, a nagymama pedig, aki ezeket öltögette, varrogatta, pontosan tudta, hogy karácsonykor a helyére kerül minden.
Az életnek ezt a rendjét emelte ki megnyitóbeszédében Vinkó József, a Magyar Konyha című gasztrokulturális magazin főszerkesztője is, aki szerint Borbás Marcsi gyakorlatilag évek óta az elvesztett harmóniát keresi és hozza vissza az életünkbe, ha hagyjuk. Amikor még tudtuk, hogy a karácsonyi ünnepkörben melyik naphoz milyen szokások kapcsolódnak, miért készül a Luca széke, mi köthető Szent András vagy a vízkereszt ünnepéhez. Marcsi mindezt szakszerűen és hitelesen meséli el.
A szépen elkészített ételek látványa mindenkiből előhozza a saját otthonának szokásait, Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettese a kiállításmegnyitón például gyakorló és főzni szerető háziasszonyként mesélte el a tapasztalatai. Ezek szerint bár a gondosan megterített asztal, az ünnepi fogások megfőzése sok időt igényel, mindezzel azt üzenjük az asztal körül összegyűlteknek, hogy fontosak a számunkra, hiszen időnket rászánva, szeretettel készítettük el mindazt, ami az asztalra került.
A kiállítás különlegessége, hogy nemcsak a Kárpát-medencei magyarság ünnepi ételeit ismerhetjük meg, de betekintést kapunk az egyes ételekhez kapcsolódó tradíciókba, hiedelmekbe és rituális szokásokba is, azokba az érdekes történetekbe, amelyekről egy-egy terített asztal mesél mindannyiunknak”
– hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes, aki szerint a terített asztal mellett eltöltött pillanatok arra is időt és lehetőséget adnak, hogy a családi recepteket és azok történetét elmeséljük a gyerekeinknek.
„Marcsi kiállítása megmutatja, hogy a magyar konyha bizony az adventi és a karácsonyi időszakban is bővelkedik olyan receptekkel és szokásokkal, amelyeket érdemes ismernünk és továbbörökítenünk.” Inspirációt is meríthetünk a kiállított ételekből, hiszen a háziasszonyok ezekben a hetekben már azon törik a fejüket, hogy milyen fogások kerüljenek az ünnepi asztalra.
A Várkapitányság hagyományos adventi programjainak idén új helyszín, a Csikós Udvar ad otthont, itt állították fel a Budavári Palotanegyed karácsonyfáját, itt helyezték el a Betlehemet, és a most megnyílt szabadtéri kiállítás is itt látható. Borbás Marcsi felkutatta és el is készítette azokat a hagyományos ünnepi ételeket, amelyek egykor az adventtől vízkeresztig tartó időszakban a déd- és nagyszüleink asztalára kerültek, és olyan különlegességekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők, mint a bujtarépa leves, a molnárkalács vagy a mákos ferentő.
A barátságos hangulatú vásáron a forralt bor mellett több fogást is megkóstolhatunk a kiállításon bemutatott ünnepi ételekből.
A molnárkalácsról Borbás Marcsitól megtudtuk, hogy nem is olyan könnyű elkészíteni – a fotózás során akárhányat sütöttek, mind kilyukadt. Marcsi ezért azt mondta, addig csinálják, amíg egy nem fog sikerülni, és valóban sikerült is: a százötvenedik molnárkalács nem lyukadt ki, gyorsan le is fotózták.
A családot összekovácsoló apróságok, gesztusok és természetesen az ételek biztonságot és kiszámíthatóságot jelentettek még a legbizonytalanabb időkben is. A Mesél az asztal című kiállítás a jeles napok szokásrendjét követő népi gasztronómiai hagyományokra épül, bemutatja azt is, hogy a téli ünnepkörhöz milyen rituálék tartoztak az András-napi házasságjóslástól a mákhoz köthető szerelmi jóslásokig. A gyönyörű fotókat Krisztics Barbara készítette.
A kóstolót is tartogató tárlat 2024. január 30-ig ingyenesen látogatható a Budavári Palotanegyedben, a Csikós Udvarban. A legjobb, ha Borbás Marcsi személyes tárlatvezetésével fedezik fel a kiállítást: erre – regisztrációt követően – 2023. december 9-én és december 12-én is lesz lehetőség. Érdemes élni vele, mert Marcsi lebilincselően mesél, és a szavai nyomán garantáltan ráhangolódunk az ünnepekre, kedvet kapunk ahhoz, hogy megtervezzük és megvalósítsuk az elkövetkező napok és a karácsonyi asztal kínálatát.