December elején rendhagyó módon Budapesten találkoztak a 10 éves MOL Nagyon Balaton és a Best of Balaton program legfontosabb szereplői. Az apropó kettős: a Best of Balaton kurátorai ismét a közönség ajánlásait várják. Arra kíváncsiak, melyek azok a helyek, események, amelyeket a főszezonon túl is érdemes felkeresni.
„Vár a balatoni tél!” – így hangzik a felhívás, amelyre a www.bestofbalaton.hu oldalon december 31-ig várják az ajánlatokat. Az éppen 10 éve indult MOL Nagyon Balaton program idén a vártnál is több vendéget vonzott a tó környékére – emelte ki Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. Igazgatóság elnöke. Az alapítók és partnereik az elmúlt 10 évet együtt értékelték.
A Best of Balaton program a MOL Nagyon Balaton szervezésében harmadik éve egyre több ajánlattal hívja fel a turisták figyelmét arra, miért is érdemes ellátogatni a legnagyobb tavunk környékére. A Best of Balaton kínálata deklaráltan személyes, hiszen a kurátorai kivétel nélkül hiteles és népszerű celebek, akik köztudottan rajonganak a Balatonért. Gianni, Gyurta Dani, Lábas Viki, Marsalkó Dávid, Tilla, Trokán Nóra, Ördög Nóra és Vecsei H. Miklós eddig kilencven izgalmas ügyet, helyet és személyeket ajánlott, kivétel nélkül olyanokat, amelyek miatt ők szerethetik a Balatont. Most a balatoni turistákhoz fordulnak kérésükkel.
Sokak számára a Balaton eleve négy évszakos hely, még akkor is, ha igazán a nyári időszakban telik meg élettel. Most azoknak szól a felhívásunk, akik jól ismerik a Balaton téli, kora tavaszi arcát, azokat a helyeket és eseményeket, amelyeket ilyenkor is fel lehet keresni, vagy éppen ilyenkor érdemes igazán! A december 20-ig beérkező ajánlatokból válogatunk és a legérdekesebbeket a két ünnep között mutatjuk be
– mondta el Tilla, a Best of Balaton kurátora.
Az ajánlók a MOL Nagyon Balaton eseményei közül a STRAND Fesztiválra, a Balaton Piknikre, a Paloznaki Jazzpiknikre, a Művészetek Völgyére és a VeszpémFestre VIP-bérletet nyerhetnek. A javaslatokat a www.bestofbalaton.hu oldalon várják.