Index Vakbarát Hírportál

Morris Madrone a rádiós toplisták első helyéről érkezik a zalai Örvényesvölgybe 2024-ben

2023. december 6., szerda 13:45

Bár még javában tombol a tél, a nyár is eljön egyszer, nem is olyan sokára, úgyhogy kezdjük is el tervezni a napsütéses programokat! Az egyik legjobb választás lehet a június 28–30. között megrendezésre kerülő zenei dzsembori, az Örvényesvölgy Fesztivál.

A szervezők már bejelentették, hogy az amerikai Morris Madrone koncertje nyitja a programokat június 28-án a zalai dombok között. A 2021-ben a magyar rádiós toplistákat is vezető előadó először lép fel Magyarországon, de érkezik a soul műfajának egyik legkiválóbb jelenlegi előadója, Steffen Morisson is. A jegyértékesítés már megkezdődött.

A zalacsányi három napos zenemaratonon számos hazai fellépő mellett négy külföldi sztárvendég is ott lesz, köztük a jazz, soul és a blues legnagyobbjai. De irodalmi programok, e-bike-túrák, bábszínház, gyermek-kézművesfoglalkozások is várják a látogatókat.

Morris Madrone 19 éves korában kezdett el zenélni. Zeneszerzői tanulmányait a chicagói Columbia College-ben végezte. Első albumát független előadóként 2020-ban jelentette meg. 2021-es, Runaways című száma a rádiós slágerlisták élére repítette, Magyarországon heteken át a Petőfi top 40 slágerlista első helyén szerepelt, komoly rajongótáborral rendelkezik itthon is. 2024-ben megjelenő új lemezét mutatja be élőben első magyarországi fellépésén.

Június 29-én, szombaton a holland származású Steffen Morrisont, a soul és rhythm and blues műfajokban kimagasló tehetségű énekes-dalszerzőt hallhatjuk. Zenéje a klasszikus soul és a rock & roll dinamikus fúziója, tele nyers érzelmekkel és energiával.

Badacsonyi Tamás fesztiváligazgató, az esemény helyszínét biztosító Pálos Resort tulajdonosa azt mondta, nemsokára újabb nemzetközi és hazai fellépőket jelentenek be. Az esemény azonban a családias és meghitt hangulat fenntartása miatt létszámkorlátos, így ezúttal is érdemes elővételben megvásárolni a kedvezményes árú belépőjegyeket.

2024-ben jelentős kedvezménnyel kínálják a 65 év feletti nyugdíjas- és 25 év alatti diákjegyeket. 12 év alatt pedig ingyenesen várják felnőtt kísérővel a gyerekeket.

Az Örvényesvölgy Fesztiválon lenyűgöző természeti környezetben az esti koncertek mellett reggel jógával és hangtálfürdővel indul a nap. Napközben ingyenes, vezetett e-bike-túrákat szerveznek több turnusban. Az elektromos rásegítéses kerékpárok segítségével bárki megismerkedhet a környék természeti szépségeivel és a Zala-Völgyi Nyitott Portákkal, ahol kóstolóval várják a résztvevőket. A hazai fesztiválok között továbbra is egyedülálló programként tervezett, hogy a fesztivál helyszínén zajló nyílt, régészeti ásatáson a közönség is bekapcsolódhat majd a feltárási munkákba a göcseji és balatoni múzeumok munkatársainak vezetésével. A területen egykor jelentős gótikus, pálos kolostor állt.

(Borítókép:  Résztvevők a zalacsányi Örvényesvölgy Fesztiválon 2023. június 17-én . Fotó: Katona Tibor / MTI)

Rovatok