Index Vakbarát Hírportál

Továbbra sincs gyanúsítottja a Nemzeti Színházban történt balesetnek

2023. december 8., péntek 13:00

Közel egy hónapja történt a magyar színházi élet legsúlyosabb balesete, amikor a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia-előadása közben a színpadra felhúzott erkélyről lezuhant Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó. A vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhantak több métert hátrafelé.

A történtek után hivatalból indított eljárást a rendőrség, és a színház első embere, Vidnyánszky Attila is benyújtotta a lemondását. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a megkeresésünkre közölte, hogy továbbra sem történt az ügyben gyanúsítotti kihallgatás, a nyomozás továbbra is folyamatban van.

Korábban az Index kérdésére válaszul tudatta a rendőrség, hogy nem érkezett bejelentés, a nyomozó hatóság a sajtóban megjelent hírek alapján hivatalból rendelt el nyomozást foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. 

A héten ünnepelte Szász Júlia a születésnapját, és egy Instagram-bejegyzésben számolt be arról, hogy végtelenül hálás a családjának és a szerelmének, „akik nélkül biztosan nem ment volna, és akiket mindennél jobban szeretek. Nem tudom, honnan jött az a kifogyhatatlan erő, amivel tartottatok végig, és fogtátok a kezem. Szerencsés ember vagyok”.

Ja, és sokan kérdeztétek (tényleg): jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok.

Mint megírtuk, a színházi baleset ügyében rendőrségi nyomozás és szakértői vizsgálat zajlik. A helyszínen csütörtökön kezdik meg a díszlet vizsgálatát. A díszletet ehhez vissza kellett építeni, de ahogy az Index utánajárt: el sem lett volna szabad bontani.

Az intézmény vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila, elismerve felelősségét, lemondott posztjáról, amit a Kulturális és Innovációs Minisztérium is megerősített. A tárca közleménye szerint Csák János miniszter „a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel”.

Rovatok