Oliva Denaro címmel jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában Viola Ardone regénye. Az olasz szerző műve igaz történeten alapul, és a társadalmi szerepekben rejlő erőszakot kutatja, amelynek valamilyen formában mindenki az áldozata. Ha valaki kedveli Elena Ferranta műveit, Ardone regényével nyugodtan folytathatja a sort.
Van egy igaz történet, Franca Violáé. Ő az első olasz nő, aki nem ment hozzá a férfihoz, aki megerőszakolta: 1966-ban szembeszegült a törvénnyel.
Az 1960-as években a férfiakra és a nőkre külön törvények vonatkoztak Olaszországban – 1981-ig az olasz büntető törvénykönyvben szerepelt egy jogszabály:
a rehabilitációs házasság, amely szerint ha az erőszaktevő felajánlja az áldozatának, hogy feleségül veszi, akkor büntetlenül megússza az egészet. Még akkor is, ha az áldozat kiskorú volt.
Rengeteg nő belement az ilyen kényszerházasságba, mert ha nem, akkor férj nélkül maradt volna, és emiatt a társadalom kivetette őket magából. Bukott nőként tekintettek volna rájuk.
És most itt van Viola Ardone, az olasz kortárs irodalom egyik legnépszerűbb szerzője, akinek Oliva Denaro című regénye erre a történetre utal, de továbbmegy azáltal, hogy a családi kapcsolatok intenzív és lebilincselő históriáját is átadja nekünk.
A 15 éves Oliva története Szicíliában, 1960-ban játszódik, és egy mantrával kezdődik, amit a főhősnek az édesanyja mondogat:
„A leány olyan, mint a korsó: aki eltöri, el is viszi.”
A történet szerint Oliva nemi erőszak áldozata lesz. Viola karakterét többféle hangon szólaltatja meg a regényben. Oliva az elején gyermeki hangon, később pedig félénk kislányként beszél, aki elszenvedte az erőszakot. A harmadik hang pedig azé a nőé, aki feldolgozta a traumát.
Oliva nem szeret arra gondolni, hogy nagylánnyá cseperedik, mert attól kezdve óvakodnia kell a fiúktól, hogy érintetlenül mehessen férjhez. De nem tudja elkerülni az erőszakot. A faluban uralkodó, évszázados szokás szerint arra kényszerítik, hogy menjen hozzá erőszaktevőjéhez. Oliva fellázad, ám döntéséért nagy árat kell fizetnie, és nem csupán neki, hanem az egész családjának.
A sztori azt érzékelteti, hogy a nő törékeny létező, akit meg kell védeni, kontroll alatt kell tartani, aki felett a férfi rendelkezik: ő kezeli, irányítja. A szerzővel készült interjúkból kiderül, hogy ez Olaszországban sokáig így volt, elsősorban Dél-Itáliában, de a mentalitás bizonyos szempontból több helyen a mai napig él. Az anya azért is ismételgeti ezt a mondatot, mert tudatni akarja a lányával: ő is törékeny, és vigyáznia kell magára. Olyan, mint egy korsó, és nem szabad, hogy a férfi kezében darabokra törjön.
A történetben szereplő apa mindenben támogatja a lánya függetlenné válását. Ardone olyan apafigurát ábrázol, amely nem tipikusan déli. Hagyománytisztelő, de a lánya iránt szeretetből felül tud kerekedni a megrögzöttségein.
Az apa és a lánya közti kapcsolat példaértékű. Nehéz nem megkönnyezni azt, mennyire tiszteli gyermekét. Keveset beszél, inkább hallgat, amiből a folytonos őrlődése, kételkedése is kihallatszik, ahogy a döntése is: a láthatatlan támasz szerepét választja.
„Ha megbotlasz, elkaplak.”
A legszebb, hogy amikor megtörtént a baj, a család egy emberként áll a lány mögé. A szülők pedig hatalmas jellemfejlődésen mennek keresztül.
A regényben szereplő iskola izgalmas szimbólum, hiszen a kislány innen indul mint diák, és ide tér vissza mint tanár. Ez a hely emeli ki a környezetéből, segíti őt traumája feldolgozásában.
Még elolvasás után sem válik egyértelművé, hogy az erőszaktevő Paterno érti-e tettének súlyát. Az viszont egyértelmű, hogy a kislányt a feleségének akarta, vagyis birtoklásvágyból erőszakolta meg. De ezzel nem asszonyt, hanem egy megalázott lányt kapott.
anélkül, hogy felmentenénk a bántalmazót, könnyen meglehet, hogy épp övé a történet legnagyobb tragédiája: nem látja a valóságot.
A felkavaró történet nyelvezete lendületes, köszönhetően Todero Anna remek fordításának. Persze nem hibátlan, véletlenül sem. A regény utolsó részében a főhős akkor is kislányként narrálja az eseményeket, amikor már a negyvenes éveihez közeledő nőként van jelen a történetben. Ebben a részben az is zavaró, hogy az édesapa hangját nem lehet megkülönböztetni a lányáétól.
Viola Ardone előszeretettel és – ahogy haladunk előre a történetben – egyre többször szórja az életbölcsességeket. Ez könnyen megakaszthatja az olvasást. A kevesebb néha jobb. Összességében viszont megrendítő olvasmány, fontos üzenettel. Történet, amely arra emlékeztet bennünket, hogy a nők néhány évvel ezelőttig elviselhetetlen igazságtalanságokat szenvedtek el.
„Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”
(Borítókép: Viola Ardone. Fotó: Atilano Garcia / SOPA Images / Getty Images Hungary)