Index Vakbarát Hírportál

Még a kutatók is megdöbbentek a szövegértésről szóló tanulmányuk eredményén

2023. december 20., szerda 20:31

A Valenciai Egyetem tanulmánya szerint a nyomtatott szövegek olvasása hat-nyolcszorosára növelheti az emberek szövegértési képességét, szemben a digitális olvasással. A kutatókat azonban nem ez lepte meg a legjobban.

Az egyetem kutatói több mint két tucat, 2000 és 2022 között megjelent, 470 ezer résztvevő eredményeit vizsgáló tanulmányt elemeztek. A The Guardian beszámolója szerint a szerzők arra jutottak, hogy hosszú távon a nyomtatott szövegek olvasása hat-nyolcszorosára növelheti az emberek szövegértési képességét, szemben a digitális olvasással. Ladislao Salmerón, a Valenciai Egyetem professzora, a tanulmány társszerzője közölte:

A szabadidős digitális olvasás gyakorisága és a szövegértési képességek közötti összefüggés szinte nulla.

Kifejtette: ennek oka az lehet, hogy „a digitális szövegek nyelvi minősége általában alacsonyabb, mint a nyomtatott szövegeké”. A közösségi médiában megjelenő szövegek például sokkal inkább társalgási jellegűek: kevesebb az összetett szószerkezet és a logikus érvelés. 

Salmerón szerint a digitális szövegeket sokszor csak felszínesen futjuk át, és gyakoribb a scanning, tehát amikor az olvasó nem merül el teljesen egy témában, így nem veszi észre az összetettebb összefüggéseket egy informatív szövegben.

Az észlelés szabályozása

A Review of Educational Research című folyóiratban közzétett tanulmány szerzői azt is megállapították, hogy míg az általános iskolások esetében a digitális olvasás és a szövegértés között negatív kapcsolat áll fenn, addig a középiskolások és az egyetemisták esetében ez a kapcsolat már sokkal inkább pozitív. 

Salmerón szerint ennek az lehet az oka, hogy amikor egy kisiskolás digitális eszközön olvas, akkor nem tud mit kezdeni az olyan zavaró tényezőkkel, mint például a bejövő üzenetek.

Ez azért van, mert az észlelés szabályozására való képességünk csak a serdülőkorban fejlődik ki 

– mondta.

  

Kritikus időszak

A szerzők azt is elmondták, hogy azoknak a gyerekeknek,

akik gyakran olvasnak digitális szövegeket, kevésbé fejlődik a szókincsük „egy olyan kritikus időszakban, amikor áttérnek az olvasás tanulásáról a tanulás céljából való olvasásra”.

Lidia Altamura, a tanulmány társszerzője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kutatók nincsenek a digitális olvasás ellen. Csupán arról van szó, hogy az eredmények alapján a digitális olvasás kevésbé kifizetődő, mint a nyomtatott szövegek olvasása.

Éppen ezért az iskoláknak és az intézményvezetőknek a nyomtatott szövegek olvasására kellene inkább ösztönözniük a tanulókat, különösen az általános iskolások esetében.

Salmerón és csapata számára az egyik legmeglepőbb eredmény pedig az volt, hogy a közösségi média vagy a Wikipédia olvasásának nincs különösebb hatása: arra számítottak, hogy az utóbbiak segítik a szövegértési képességek fejlesztését, de az adatok alapján nem ez a helyzet.

Rovatok