Index Vakbarát Hírportál

Ötszáz millió forinttal támogatják Enyedi Ildikó filmjét

2023. december 22., péntek 19:00

Ötszáz millió forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága az Arany Medve-díjas Enyedi Ildikó legújabb filmjének, amelynek középpontjában az ember és természet együttélése áll. Az alkotás német-francia-magyar koprodukcióban készül.

A Csendes barát munkacímen készülő mozifilm a Nemzeti Filmintézet (NFI) közleménye szerint a németországi középkori egyetemi város, Marburg botanikus kertjében játszódik, három szálon fut, és fontos szerepet kap benne egy idős fa, amelyet Dél-Amerikából hoztak át Európába. Az Enyedi Ildikó forgatókönyvéből készülő produkció – írja a Fidelio.

A magányos, messziről ide telepített fa már lassan kétszáz éve figyeli a körülötte folyó életet – növényit, állatit és emberit egyaránt. Három pillanatot választottunk ki ennek a fának a hosszú életéből. Három időszakot és három embert – mindhármuk élete szorosan kapcsolódik ehhez a fához

– idézi az NFI közleménye a rendezőt, aki szerint a főszereplők korunk gyermekei, akik mindhárman valami egészen mást, egészen máshogy érzékelnek a világból.

Tünékeny és változékony

„Mert az a bizonyos szilárdnak és örökkön változatlannak hitt valóság tünékeny és változékony. És, bár főhősünk, a fa nem történetekben él, mi készítők és nézők igen. Az ember történetmesélő állat. Három történet, három kor (1908, 1972, 2020) és három sors, három magány, három vágy a kapcsolódásra. Grete, Hannes, Tony mindhárman megtalálnak valamit ebben a kertben, ennek a fának a tövében, ami egész hátralévő életüket megváltoztatja” – fogalmazott Enyedi Ildikó.

A Csendes barát munkacímen készülő mozifilm vezető producere Reinhard Brundig, koproducerei Mécs Monika (Inforg-M&M Film), Nicolas Elghozi (Galatée Films) és Meng Xie (Rediance). A forgatás 2024 áprilisában kezdődik, és több évszakon át tart majd.

Tony Leung (Szerelemre hangolva) lesz a film egyik főszereplője, egy neves neurológust alakít, aki szülővárosából, Hongkongból a marburgi egyetemhez utazik.

Enyedi Ildikó  Testről és lélekről  című, 2017-ben készült alkotása a szerelem törékeny csodájáról mesél, és egy csapásra igazi világsiker lett: elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, sőt a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrijének díját is. Majd első magyar filmként Enyedi kapta a Sydney-i Filmfesztivál fődíját.

Rovatok