A színházat és a pszichológiát ötvözi Szabó Kimmel Tamás színművész és Csirmaz Luca pszichológus Gázláng című modern előadása. Csaknem másfél óra alatt végigkövethetjük egy kapcsolat érzelmi bántalmazó dinamikáját a kezdeti pillangós érzéstől kezdve a szívbe markoló konfliktusokig. A színész által megismerhetjük az árulkodó jeleket és viselkedést, megelevenednek a tipikus jelenetek, szóváltások, a pszichológus pedig szakmai magyarázatokkal egészíti ki a látottakat.
„Könnyű visszaemlékezni azokra a cselekedetekre, amelyek fájtak, és elismerni, hogy azok tényleg rosszak voltak és tényleg bántottak. Hiszen ha megüt valaki, akkor marad utána egy lila folt” – Csirmaz Luca pszichológus azért tartja fontosnak beszélni erről, mert az érzelmi bántalmazás közel sem ilyen egyértelmű.
Azért marad benne az ember egy ilyen helyzetben, mert felvetődik benne, hogy „oké, de mi van ha...? Mi van, ha nem is úgy történtek a dolgok, ahogy én emlékszem? Mi van, ha nem is akart rosszat? Mi van akkor, ha mond valamit nekem, de én mást érzékelek? Akkor hol az igazság?”
Feltűnt neki az is, hogy a kliensei nagyon ritkán tudják, hogy miben vannak benne, és hogy nem nekik kell szégyellniük magukat emiatt. A bántalmazást ugyanis nem mi provokáljuk ki, hiszen bárkivel megtörténhet. Mégis rejtegetik és szégyellik az emberek. A Gázláng című előadásnak a célja az, hogy a résztvevők felismerjék:
egy-egy ilyen kapcsolat egészen tipikus szakaszokat szokott követni.
A bántalmazott fél pedig szép lassan elkezd bezárni, mert szégyelli magát, és megkérdőjelezi a valóságot. Nem meri elmondani a hozzá közelállóknak sem, hogy mit érez, hiszen akkor összemosnák őt a fájdalommal és megszégyenítéssel, ami történik egy ilyen kapcsolatban. Most Csirmaz Luca Szabó Kimmel Tamással karöltve megírt egy olyan tipikus forgatókönyvet, amely bemutatja, hogyan is néz ki egy bántalmazó kapcsolat az első randitól kezdve.
A gaslighting vagy gázlángeffektus a pszichológiai manipuláció egy formája, amelyben valaki kétségeket próbál elültetni egy megcélzott egyénben, hogy megkérdőjelezze saját emlékezetét, észlelését és józanságát. A folyamatos vádaskodás, tagadás, félrevezetés, ellentmondás és hazugság használatával a gaslighting destabilizálja az áldozatot és hitelteleníti a világképét. A kifejezés George Cukor 1944-es Gázláng című filmjéből származik.
„Dehogy vagyok nőcsábász, ne viccelj! Veled olyan ismerős minden. Olyan, mintha ezer éve ismernénk egymást, nagyon érdekes. Zavarba hozol, ahogy nézel, pedig nem vagyok ilyen típus” – így kezdi a színész bemutatni, hogy mit mondhat az érzelmi bántalmazó fél az első randin. Majd folytatja:
Rengeteg kérdésem van. Kutya vagy macska? Mi a kedvenc kajád? Szoktál bulizni járni? Iszol? Ha iszol, mit iszol? Kire szavazol? Hány barátod van? Leggázabb exed? Na de tudod, mi a durva? Gyakorlatilag az összes válaszod olyan, mintha én mondtam volna. Én még nem éreztem ilyet senki iránt, soha. Ez a lelki rokonság. Mesélj nekem még magadról! Azt tudom, hogy okos vagy, meg szép. Mindent tudni akarok rólad! Nem tudom, mi lehet az oka, hogy ennyire közel érezlek magamhoz.
Mint a pszichológus is magyarázza, nem tűnik bántalmazó embernek az, aki ilyen szépeket mond. Hiszen nem úgy indul egy bántalmazó kapcsolat, hogy az illető pofon vágja a másikat, és azt mondja, hogy „nem érsz semmit”.
Sőt, pont az ellenkezője történik: extrán odafigyel a partnerére, érzelmileg kapcsolódik, különlegesek a beszélgetéseik.
Általában a kapcsolat elején a bántalmazó fél elárasztja a partnert a rajongásával, pedig ő maga valamilyen szempontból nem is elérhető. Például most jön ki egy házasságból, kapcsolatból (vagy még ki se jött), esetleg olyan helyzetben van, ami gyakorlatilag ellehetetleníti számára a valódi kapcsolódást. De mégis jön az érzés, hogy „nem tudnak egymásról lekattanni”.
Ez a fajta rákattanás, hogy végre itt van az én emberem, benyom egy olyan gombot, ami zsigeri szinten van bennünk. Szeretnénk azt érezni, hogy van valaki, akit elég csak úgy megtalálni, aki a mi partnerünk, aki hozzánk tartozik. Ebben van egy biztonság, egy otthonosság
– mondja Luca, aki hozzáteszi: sokszor pont az otthonosság érzése miatt maradunk benne egy bántalmazó kapcsolatban.
Aztán eltelik pár nap, és jön a következő találkozó, amikor kiderül, hogy az érzelmi bántalmazó fél a saját kapcsolatairól már nem igazán szeret beszélni, de azért elmondja: természetesen nem miatta mentek félre a dolgok, hanem mindig a másik fél miatt, és milyen sokat kellett neki szenvednie. Majd hosszasan magyarázza, hogy őt mindig bántották, ő egy igazi áldozat. Pedig mindent megtett, de a volt párja (az összes)
iszonyatosan szenzitív volt.
Szabó Kimmel Tamás nagyszerű alakításában a bántalmazó hozzáteszi, hogy ő nem egy hibáztató típus, de azért ezeket el kellett mondania. Megtudjuk, hogy nagyon kemény időszak van a háta mögött, és nem is tudja, hogy jött ki belőle. Persze örül, hogy így alakultak a dolgok, hiszen „most az új partnere az övé lehet”, azaz a pszichológus magyarázata szerint birtokolni tudja őt.
Az illető ezekkel a szavakkal azt éri el, hogy a párja elkezd sajnálatot érezni, illetve azt, hogy meg kell mentenie a másikat, aki végre megnyílt a múltjáról, és neki elmondja azt is, amit másoknak nem. „Lehet, hogy ennek az embernek tényleg tudok adni valami különlegeset” – gondolhatja a partnere, aki ráérezhet a bántalmazó félben lévő sértett részre, sértett gyermekre, és ha empatikus, akkor rá is tud hangolódni. Ez viszont nemcsak a másik ember megsegítéséről szól, hanem arról is, hogy „a saját sérült gyermeki részünket látjuk meg benne”. Csirmaz Luca hozzáteszi:
A saját sérült gyermeki részünkhöz sokkal nehezebb hozzáférni, ha ott van valaki, akivel beszélgethetek, akiről gondoskodhatok. Akinek adhatom azt, amire nekem lett volna szükségem. Valójában a másik félre való rákattanás arról szól, hogy nekünk kellene ennyire egy megmentő.
De meg-megjelenhetnek olyan jelek, amelyek gyanúsak lehetnek: például miért vannak ekkora szavak már az első randin, néhány nap után? A love bombing, avagy szerelmi bombázás is jól tud esni: a folyamatos visszajelzések, megerősítések, vagy az, hogy a másik fél rengeteg erőfeszítést tesz, és már a kapcsolat elején a közös jövőről beszél. Egy idealizált jövőképben pedig könnyen el lehet veszni. De fel kell tenni a kérdést: ez tényleg rólam szól? Valójában mit tudhat rólam a másik az első randin? Ez nem inkább egy szerep, amit rám vetít?
Ismét eltelik egy kis idő, és kiderül – vagyis elmondja magáról – hogy ő az a hagyományos típusú szerelmes: kinyitja az ajtót, feladja a kabátot, reggelit csinált, ágyba viszi a kávét… Persze nem minden nőnek, csak aki kiérdemli. A párját folyton dicséri, míg más embereket szidalmaz és kibeszél, megjegyzéseket tesz egyéb nők/férfiak alakjára. Tehát másokhoz hasonlítja a párját, és hozzájuk képest felnagyítja a képességeit – egyelőre.
Én veled tervezek, persze csak ha nem derül ki rólad, hogy pszichopata vagy
– hangzik el a színész szájából. Sőt, a bántalmazó fél elég hamar azt is szeretné, ha párja már hozzáköltözne. A pszichológus elmondása alapján ebben a szakaszban látható, hogy
minden olyan gyorsan történik, mintha két lábbal nyomnák a gázt.
És mivel ilyen gyorsan halad minden, ki se lehet szúrni egykönnyen azokat a bizonyos jeleket. Ha fel is tűnik egy-egy ilyen megjegyzés, az érdektelen, ha álladóan bókol nekünk valaki. Bár már látható, hogy a bántalmazó nem olyan kedves, mint az elején, hiszen lealacsonyít másokat. Ilyenkor csak annyit érezhet a bántalmazott fél, hogy „ő legalább meg tudta ugrani a mércét”. A szerelmi bombázás vagy idealizálás a pszichológus szerint az elején azért is trükkös, mert
ha valahova úgy mész, hogy onnan soha nem kaptál enni, akkor nem fogsz odajárni, amikor éhes vagy. Itt viszont az történik, hogy az elején lakomázol, sőt annál is több étel van, mint ami neked kellene. Aztán szép lassan elkezdi elvenni. Kivesz egy-egy fogást, aztán egyszer van étel, egyszer nincsen. Ebbe pedig az ember idegrendszere és lelke teljesen belezavarodik. Ezt viszont nagyon nehéz észrevenni, ha »kétszázhússzal hasít valaki az autópályán«.
A mézesmázos szakasz általában három hónapig tart, legalábbis ennyi kell ahhoz, hogy valakinek a valódi arcát meglássuk. Néhány hónap után aztán kiderülhet, hogy az érzelmi bántalmazó dinamikában újra és újra feltűnnek bizonyos pontok: például az exnek a beemelése vagy a más emberekhez való hasonlítás. Szavak szintjén a bántalmazó hárít, miközben ezt megelőzően ő bizonytalanította el megjegyzésekkel a párját, tehát közvetett módon elkezd rossz érzéseket kelteni a másikban. A kontroll megjelenése is gyakori, például az öltözködést illetően.
Sokszor nem is konkrétan az hangzik el, hogy ebben a ruhában gyere, vagy ebben ne, hanem felveszel valamit, és látod, hogy a barátod/barátnőd húzza a száját. Tehát kondicionálja a másik felet arra, hogy mi az, ami neki oké, és mi az, ami nem
– mondja a pszichológus, hozzátéve, hogy a gázlángozás fontos eleme az is, hogy a bántalmazó fél mond valamit, amit másnap vagy később letagad. Ezzel is azt az illúziót kelti, hogy a másik fél emlékszik rosszul. (Ezt a fajta manipulációs stratégiát politikai célokra is szokták használni.)
Ha valakihez kötődöm, akkor alapvető igényem, hogy szinkronban maradjunk. És sokszor az érzékenyebb fél az, aki inkább lemond a valóság percepciójáról azért, hogy ez a szinkron megmaradhasson.
És a bántalmazó ember hogyan kér bocsánatot? Sajnálja, de nem gondolja, hogy ez nagy dolog volt, és a bocsánatkérés nem őszinte. Mindig van egy de a mondatban.
„Talán neked nem tett jót, hogy az anyád ilyen kontrollmániás. Valószínű, hogy ezért nem tudsz belemenni egy felnőtt kapcsolatba, és viselkedsz úgy, mint egy gyerek. Mikor nősz fel végre? Annyira unom, hogy mindig sírsz. Tényleg megfeszülök, hogy jó életünk legyen. Én csak jót akarok neked” – mondja a bántalmazó, és a kapcsolat egyre feszültebb, nem teljesen lehet érteni, hogy mi történik.
Megjelenik az izoláció is: a bántalmazó elkezdi a párját eltávolítani azoktól a dolgoktól és emberektől, amelyek és akik erőt nyújthatnának neki, és a kapcsolaton kívül is támaszt jelenthetnének számára. Először csak a párja rokonait, aztán már a párját is minősíti, és elkezdi elhitetni vele, hogy „ő nem elég jó”. Csirmaz Luca szerint
EGY IDŐ UTÁN a legerősebb önértékeléssel rendelkező emberek is torz képet láthatnak önmagukról, ha kellő intenzitással ki vannak téve bizonyos helyzeteknek.
A Szabó Kimmel Tamás által előadott jelenetekben a sémakémia is megjelenik, és a pszichológus megjegyzi, hogy az ilyen kapcsolatokban a testiségnek és a szexualitásnak is nagy szerepe lehet, ami elviheti a fókuszt.
Azt gondolhatnánk: ha zsigerileg vonzódunk valakihez, az nem lehet rossz. Miközben csupán arról van szó, hogy azok a bizonyos pillangók, amelyek az ismerkedés elején jelen vannak, idegrendszeri szinten stresszállapotot jelentenek, és egy ilyen kapcsolatban a stresszállapot állandósul. A pillangók – azaz a stresszállapot – viszont érzelmileg éheztetik az embert. A szexualitásban pedig ez pótolva van.
Ezt követően a bántalmazó megpróbálja teljes kontroll alatt tartani a párját, akinek a családtagjai és barátai nem is értik, hogy valójában mi a probléma.
Az a helyzet, amikor olyasvalakivel alakítunk ki szerelmi kapcsolatot, aki képes érzelmileg éppen úgy megbántani minket, ahogy azt gyerekkorunkban a számunkra fontos személyek, leginkább a szüleink tették.
A kapcsolat kezdete után néhány hónappal a bántalmazó már az alábbiakat mondhatja. Szabó Kimmel Tamás olyan hiteles alakítást nyújt a színpadon, hogy aki valaha átélt hasonlót, annak akár a poszttraumás stressz tünetei is előjöhetnek.
Te azóta itt fetrengsz? A k*rva papírokat sem tudod rendbe rakni? És mi ez a disznóól itt? Kérjem meg a Zsófit? Aki az élő cáfolata annak, hogy ha egy nő szőke, akkor nem feltétlen hülye? Tudod, hogy feszült vagyok, eleve sz*r időszakomban vagyok, és ennyit nem bírsz megcsinálni? Te nem itt élsz? De ki a tököm kérte, hogy költözz ide? Idejöttél, belaktad a teret, és ennyit nem bírsz megcsinálni? Csak öt k*rva perc nyugalmat szeretnék. Azt hiszed, nem veszem észre, mit csinálsz? Hónapok óta provokálsz. Múltkor is elmentél egy szülinapra. És én csallak meg téged? Te és a pszichopata barátnőid meg nyomoznak utánam? Rám uszítod őket, és addig követtek, amíg észreveszi valaki, hogy bemegyek egy hotelbe? És akkor ez azt jelenti, hogy megcsaltalak, persze… Levideózták azt, hogy bemegyek egy nővel egy hotelbe, és a te agyad szerint ez azt jelenti, hogy azt meg is b*sztam. És te hova is járkálsz el reggelente?
A bántalmazott fél pedig valóban elkezdi elhinni a fentieket, és felmenti azt, aki bántja és vádolja őt. Felmenti, mert tudja, hogy párjának nehéz gyermekkora volt: mindig lehordták, soha nem dicsérte a családja. Bár a bántalmazó a felszínen nagyon magabiztos embernek tűnik, belül valójában még mindig az a gyermek, akire nem figyeltek oda a szülei, sőt megszégyenítették és kritizálták.
Csirmaz Luca hangsúlyozza: fontos, hogy empatizáljunk és megértsük, miért hajlamos valaki ilyen viselkedésre. Ennek viszont nem azt kell jelentenie, hogy felmentjük a bántalmazót a viselkedése következményei alól.
Nem tartozom feltétel nélküli maradással és elfogadással egy olyan embernek, aki nem kapta meg otthon a feltétel nélküli szeretetet. Az én feltétel nélküli szeretetem nem egyenlő azzal, hogy feltétel nélkül tolerálom a másik viselkedését.
Hozzáteszi: a bántalmazó sokszor nem azért bántalmaz, mert őt is bántalmazták, de ha mégis, ez nem ad neki zöld lámpát arra, hogy ugyanezt tegye másokkal.
Általában pont a bántalmazott fél az, aki pszichológushoz fordul, és próbál csiszolni önmagán, hiszen meg akar felelni a bántalmazó elvárásainak, „hátha így majd újra meg tudja kapni azt a törődést a párjától, amit az elején”. Aztán megtörténik a szakítás, de azért reménykedik, hogy újra összejönnek, és akkor majd minden jobb lesz. Pedig – mint Csirmaz Luca zárja gondolatmenetét – a forgatókönyv nem változik. Ez a traumakötés sajátossága: amíg nem gyűlik fel a feszültség, addig minden jó, aztán pedig minden borul.
Csirmaz Luca további előadásairól, valamint az érzelmi bántalmazásról szóló egyéb tartalmairól a PszichoLive Instagram-oldalán lehet tájékozódni.