Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Zámbó Jimmy és Korda György legnagyobb slágereinek szerzője

2024. január 10., szerda 16:40

Január 10-én, hajnalban meghalt Kaszás Péter Sr. A magyar dalszerző, zenész és hangmérnök 77 éves volt.

Kaszás Péter 1946. május 5-én született Szeghalmon. Ismert a KP Zenei Stúdió tulajdonosaként. Zenészi pályáját fiatalon kezdte, és több országban is fellépett, mint például az egykori NDK és NSZK területén, Svájcban és Bulgáriában. Hazatérése után hangstúdiót alapított, ahol hangszereléssel és hangfelvétel-készítéssel foglalkozott.

Kaszás Péter Sr. zenei munkássága rendkívül sokrétű. Különböző hangszereken játszott, mint például a dobon, hegedűn, gitáron és zongorán, és több zenei stílusban is otthonosan mozgott. A Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület szerint több mint 560 szerzeménye van, jellemzően érzelmes, lírikus dal- és szövegvilággal. Ő írta Zámbó Jimmy legnagyobb slágereit, néhány példa: a Bukott diák, a Szeress úgy is, ha rossz vagyok, a Mit akarsz a boldogságtól, a Bye-bye lány!, az Egyszer megjavulok én, Ugye nem bántad meg? és a Sírj a vállamon. Még hosszasan folytathatnánk a felvételek felsorolását, de

szerzett dalt többek között Korda Györgynek, Aradszky Lászlónak, Komár Lászlónak, Kovács Katinak, Oszter Sándornak, Peter Srámeknek és Balázs Palinak is.

Több díjjal is elismerték Kaszás Péter munkásságát, például megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét, a Huszka Jenő-díjat, illetve több arany-, gyémánt-, és platinalemeze is volt.

A néhai művész fia, Kaszás Péter Jr. is zenei pályára lépett, és édesapja különös tehetségét tovább vitte a szakmában Fonogram-díjas jazzdobosként.

Rovatok