A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. A jeles nap alkalmából a kulturális élet mértékadó és meghatározó művészeit kerestük meg, s csupán egyetlen kérdést tettünk fel nekik. Kíváncsiak voltunk, 

Kiderült, hogy a kérdés nem egyszerű, hiszen nehéz kiválasztani egyet a számtalan kiváló mű közül. Különféle válaszok érkeztek, legtöbben Madách Imre Az ember tragédiája című drámája mellett tették le a voksukat. Műfajilag a vers lett a befutó, de építészi hagyatékok, dalok, képzőművészeti alkotások és opera is nyomott hagyott művészeinkben. Az alábbiakban közöljük a válaszaikat. 

Az örök szerelem, az örök érték

Spiró György Kossuth-díjas író nem emelt ki konkrét művet: „Tekintet nélkül a műfajra minden nagy mű jobbá teszi a világot, mert felkavar, és ráébreszt, hogy milyen beláthatatlanul nagy dolog az emberi tudat – válaszolta. – Magyar művek is mentek és mennek csodaszámba természetesen, legföljebb az úgynevezett nagyvilágba csak kivételesen jutnak el.”

Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes nem meglepő módon zeneművet választott: „Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című alkotását gondolom olyannak, ami jobbá teheti a világot. Bartók Béla gyerekkori példaképem. A tekintete annyira tiszta volt, ahogy ikonikus műve, A kékszakállú herceg vára is, amelyet a világ számos pontján énekeltem. A milánói Scalában Melis Györggyel adtuk elő az intézmény fennállásának 200. évfordulóján, az előadást Giorgio Pressburger rendezte. Csodálatos, hogy egész életemben végigkísért.”

Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező szerint nagyon sok ilyen magyar mű létezik. „Ha egyet kell kiemelni, az számomra Madách Imre Az ember tragédiája, mert mindig lehet találni benne valamit, ami éppen aktuális.”

Jobb hely lesz ez a zajos világ

Tóth Krisztina József Attila-díjas költő szerint „az irodalmi művek segítenek nekünk megérteni és átélni, hogy nem vagyunk egyedül. A vers a szellemi hazánk. Bárhol járjunk is a világban, ha magunkban elkezdjük mormolni legkedvesebb verseinket, azonnal otthon leszünk, a nyelv védelmező sátra borul fölénk. Ha valaki elmondja magában Weöres Sándor A tündér vagy Galagonya című versét, azonnal felmelegszik a lelke. A vers mágia: minden nagy, mélyről zengő és titkokat hordozó vers zenéjétől jobb hely lesz ez a zajos világ.”

Lakatos Mónika Kossuth-díjas énekesnő így válaszolt: „A Sebestyén Márta által előadott dalok a mai napig elvarázsolnak. Továbbá Szentandrássy István festőművész alkotásai, amelyek emlékeztetnek a cigányság múltjára.”

Verebes György Munkácsy Mihály-díjas festőművész képzőművészeti alkotást emelt ki: „Vannak emberek, akik mélyebbre látnak. Mélyebbre látnak a múltba és a jövőbe, de legfőképpen az emberi lélekbe, szándékokba úgy általában. A lelkiismeretük azt diktálja, hogy figyelmeztessenek, ha veszélyt látnak. Kiáltanak, hogy ÁLLJ! Van egy kis méretű rézkarc 1958-ból, Kondor Béla alkotása. A címe: Ágyúhurcolók. Magunkra ismerünk? Kondor Béla azt mondhatná: én szóltam. És valóban szólt, megrendítő erővel, az örök hadakozásról és annak feleslegességéről. A figyelmeztetés áldás, bárkitől és bármilyen időből érkezzen is.”

A világ pedig ámulva nézi, remekmű!

Kollár-Klemencz László zenész építészeti teljesítményre hívja fel a figyelmet: „Természetesen sok olyan magyar alkotással találkoztam, amiről úgy érezhettem, jobbá teszi a világot. Talán pontosabban fogalmazva: belehelyezi az embert a világba, azt az ember, aki tisztában van élete véges természetével, mégis minden reggel felkel, és kíváncsi örömmel keresi a nap első sugarait. Hirtelen Kós Károly jut eszembe, lenyűgöz az ő építészeti hagyatéka: mint élő ember áll minden egyes épülete a térben, élő, büszke ember, aki kihúzza magát, mégis alázatosan viseli sorsát, hordozza múltját, örökségét, s tekint bizalommal a jövőbe.”

Molnár Piroska Kossuth-díjas színművész megkeresésünkre így válaszolt: „Nem tudnék egyet külön kiemelni. Költőink, íróink és zenészeink legtöbb alkotását idesorolnám. A tudósaink sem maradhatnak ki, ahogy az élsportolóink sem.”

Szakonyi Károly Kossuth-díjas drámaíró Szinetár Miklóséhoz hasonló választ adott: „Ha magyar alkotásról van szó, akkor Madách Imre Az ember tragédiája tehetné (tehette volna) jobbá a világot. A sztregovai magányos író a szabadságharc elbukása feletti keserűségében megírta, milyen az ember, a társadalom, a világ, s figyelmeztet: látjátok, miket cselekedtetek károtokra, és azt is, mi vár, várhat rátok! A világ pedig ámulva nézi, remekmű! Mondja megrendülten, aztán tesz mindent ugyanúgy, ahogyan addig. »Ment-e a könyvek által a világ elébb?« – jut eszembe Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című nagy versének elgondolkodtató sora.”

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)