Index Vakbarát Hírportál

Magyar díjazott is lehet az idei Oscar-gálán

2024. január 23., kedd 15:07

Befutottak a 96. Oscar-gála jelöltjei, amelyek túl sok meglepetést nem okoztak, szinte minden papírforma szerint alakult. A jelölések listáját a Barbie, az Oppenheimer és a Szegény párák vezeti, utóbbi esetében pedig még magyar jelöltnek is szoríthatunk.

Magyar idő szerint kedd délután fél háromkor vette kezdetét az az élő közvetítés, amelyben a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia bejelentette a 96. Oscar-díj-átadó hivatalos jelöltjeit. Kijelenthető, hogy az idei gála négy főszereplője a Megfojtott vírágok (Killers of Flower Moon), a Barbie, az Oppenheimer és a Szegény párák (Poor Things) lesz – utóbbi film pedig még magyar sikert is jelenthet, Production Design kategóriában ugyanis a budapesti születésű Mihalek Zsuzsa is jelölt lett.

Az 58 éves berendezőnek ez az első Oscar-jelölése, korábban olyan filmeken dolgozott, mint a Hellboy 2 – Az Aranyhadsereg vagy az Atomszőke.

Mihalek munkásságát egyébként idén a Critics' Choice Awardson és a BAFTA-n is kiemelték, mindkét díjátadón jelölték ugyanis a Szegény párákat a látványtervezés miatt. Érdekesség, hogy 2022-ben már volt magyar siker a kategóriában, Sipos Zsuzsanna a Dűne berendezőjeként vihette haza az arany szobrocskát – a Szegény párákat elnézve pedig Mihaleknek is nagy esélye van a győzelemre. 

Így alakult a jelöltek listája

Ahogy említettük, a 96. Oscar-díj-átadó esetében is teljesült a papírforma, a jelöltek listáját a Megfojtott virágok, a Szegény párák és az Oppenheimer vezeti, utóbbi nem kevesebb mint 13 jelölést tudhat magáénak. Ugyan sokáig úgy tűnt, Christopher Nolan filmjének sikerül megdöntenie a Titanic és a Kaliforniai álom által felállított 14 jelölésből álló rekordot, trónfosztásra végül idén sem került sor. 

Érdekesség, hogy míg legjobb férfi és legjobb női mellékszereplő kategóriában Ryan Gosling és America Ferrera is jelölést kapott, a Barbie-film főszereplőjét alakító Margot Robbie-t nem jelölte legjobb női főszereplő kategóriában az akadémia – bár a film producereként még bezsebelhet egy arany szobrocskát, amennyiben a Barbie-t választják meg az év legjobb filmjének. Mutatjuk, hogy alakult a 2024-es jelöltek listája:

Legjobb film

Legjobb színésznő

Legjobb színész

Legjobb női mellékszereplő

Legjobb férfi mellékszereplő

Legjobb rendező 

Legjobb eredeti forgatókönyv

Legjobb adaptált forgatókönyv

Legjobb betétdal

Legjobb látványtervezés

Legjobb vizuális effektek

 Legjobb animációs film

A további kategóriákat, illetve a jelöltek teljes listáját ide kattintva tekintheti meg. Az idei díjátadót 2024. március 10-én rendezik meg, a szokásokhoz híven a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben.

Rovatok