Dolly Alderton neve nem ismeretlen a női olvasók körében, a kortárs irodalom egyik kedvelt szerzője hazánkban is. A brit írónő elsősorban chick lit műfajban alkot, vagyis a fiatal(abb) női közönséget célozza meg romantikus vonalú regényeivel. Alderton a Kedves Dolly! című új könyvében is az érzékeny lelkületű hölgyeket szólítja meg, bár a szerző most kilép a fikció világából, és igaz történetekkel lepi meg olvasóit.
A Szellemek szerzője nemcsak könyveket ír, hanem újságíróként is dolgozik, 2020 óta írja tanácsadó rovatát a Sunday Timesba. Millió kérdés érkezik a postaládájába nap mint nap, néhány vidám, néhány szomorú, néhány édes, néhány bizarr: szakítások, testkép, család, baráti kapcsolatok, randizás, válás, a közösségi média útvesztői, szex, magány, szerelem.
Való igaz, hogy mindannyian mások – önálló entitások –, de a legtöbb nőben van valami közös: szívük mélyén mindannyian szeretnék, ha valaki meghallgatná őket, még ha ennek nem is adnak hangot.
Szeretnék, ha érzéseiket valaki nyugtázná, ha valaki igazat adna nekik, vagy mellettük állna egy-egy komolyabb döntés meghozatalakor.
Néha nehéz megszólalni, nehéz kiönteni a lelket, mégis érdemes megpróbálni, hiszen a hallgatásból és a szívből jövő érzések elnyomásából még soha semmi jó nem sült ki. Ha más nem, anonim módon osszuk meg, ami foglalkoztat minket, vagy olvassuk el Dolly Alderton Kedves Dolly! című könyvét.
Alderton nem hazudtolta meg önmagát, a női tanácsadás odáig fajult, hogy ebből a bizniszből (is) könyv lett, vagyis
egy kötetben kiadta mindazt, amit olvasói kiadtak magukból.
A könyv olyan, mintha egy 2000-es évekbeli női magazin hasábjait olvasnánk. A szerzőhöz beküldött üzenetek nyersek és őszinték, filter nélküli megnyilvánulások és segélykiáltások, mégis vicces formában tálalva.
Kérdések, amelyek egyáltalán nem cikik, hiszen meglepően sokan tudunk azonosulni velük, mégis hajlamosak vagyunk szégyellni magunkat, és legfeljebb inkognitóban tanácsot kérni, mintha bármit is számítana egy idegen véleménye a saját gondolatainkról.
De nem számít. Csak az, hogy lássuk, nem vagyunk egyedül, hiszen itt van Dolly, a jó tündér keresztanya, a szeretetteljes megmondóember, a mindentudó firkász, a párkapcsolati guru,
Aki ugyanolyan bizarr sztorikkal rukkolhatna elő, mint olvasói, hiszen az ő múltja sem felhőtlen.
A szerző több válaszában is megjegyzi, hogy sem mások, sem az ő véleménye nem számít, az olvasó csak a saját érzéseivel törődjön, ennek ellenére Alderton igyekszik a lehető legpozitívabb hangnemben segítséget, vagy legalábbis megfontolandó tanácsokat nyújtani az elszontyolodott kérdezőknek.
A könyvben éppen ez a pláne – mivel az olvasók könnyen magukénak érezhetnek egy-egy bejegyzést, a segítségkéréstől ódzkodók anélkül kaphatnak tippeket, hogy bárki előtt meg kellene nyílniuk, vagy kínosnak tűnő kérdésekkel előhozakodniuk. A kamaszoktól a középkorú nőkig mindenki, de még az idősebb generáció is szemezgethet a sztorik közül, és válaszokat kaphat a kérdéseire.
Gyors, egyszerű, mégis végtelenül megnyugtató olvasmány, amely a rövid, néhány oldalas, különálló fejezeteknek hála bármikor kézbe vehető és élvezhető. Az egyetlen negatívum, hogy a kérdések felhozatala kissé ismétlődő hatást kelt, sok hasonló hangulatú, és kevés pikánsabb vagy komolyabb példával találkozni,
ráadásul a válaszok zöme is kimerül a klasszikus „szeresd önmagad” örök érvényű üzenetében,
emiatt – ha értékelni kellene – csak 4 pontot adnék rá az 5-ből.
Ennek ellenére Alderton minden egyes levélre úgy válaszol, hogy nemcsak általános, hanem szélesebb perspektívát nyújt, több szemszögből nézi a problémát, így sosem lekezelő vagy leereszkedő hangon szól a kérdezőhöz. Empatikus, nem ítélkezik, mégis megfontolandó javaslatokat oszt meg az olvasóival élvezetes, szórakoztató irodalmi köntösbe bújtatva.
A Kedves Dolly! a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg, magyarra Weisz Böbe fordította.
(Borítókép: Németh Kata / Index)