Az Isztambuli Állami Operaház és Balett járt Magyarországon. Rosegarden című előadásukban egyedi módon fonódik össze múlt és jelen, az elektronikus zene és a szúfi hagyományok.
Január 24-én különleges élmény részesei lehettek, akik ellátogattak a Nemzeti Táncszínházba, és nem csak a magyar közönség volt kíváncsi az előadásra. Már az épületbe belépve azt tapasztaltuk, hogy nagyon nagy számban voltak jelen törökök, ami nem csoda, hiszen az Isztambuli Állami Operaház és Balett (MDTistanbul) egyik legnépszerűbb produkciójára, a Güldestanra, azaz a Rosegardenre érkeztünk.
A kétfelvonásos produkciót illetően az első, ami a magyar nézőnek érdekes lehet, hogy bár moderntánc-előadásról beszélünk, élőben szól a muzsika. Feltűnik a hegedű, a cselló, a brácsa, az ütőhangszerek és a kanún nevű húros hangszer is (az arab és a török zene egyik fő jellegzetessége). De a színes, dinamikus produkciót nemcsak élő zenekar kíséri, hanem a világhírű fotóművész, Ara Güler Isztambulról készült fotói is.
S hogy miről szól az előadás?
A Rosegardenben térbeli és időbeli utazást élhetünk át a XVII. századi Evliya Çelebi írásaitól a kortárs szerzőkig.
A darab történetében fontos szerep jut a török irodalomnak, a modern ember belső utazásainak, az oszmán birodalomnak, a mai Isztambulnak és egy rózsának is
A Rosegarden színteréül szolgáló sátor pedig a nomád életet jelképezi.
A táncos jelenetek közé sokszor beékelődik egy-egy zenekari rész, amikor „csupán” a zenét élvezheti a néző. Magyar fülnek is kellemes, egy percig sem unatkozunk. A táncok rendkívül dinamikusak, és feltűnhetnek a török mozgáskultúra sajátosságai is. A produkció talán az egyik legélvezetesebb része az első felvonás utolsó száma, amikor olyan bulit csapnak a színpadon a törökök, hogy még az épület is beleremeg, a nézőnek pedig kedve támad csatlakozni.
A több jelentésréteget hordozó mobil előadás a török kultúrát hivatott megjeleníteni a modern tánc nyelvén, gazdagítva azt misztikus áthallásokkal.
A darabban tehát kortárs és klasszikus elemek fonódnak össze: az oszmán korból egy városi kávéházba, a modern ember belső útkeresésétől a kerengő dervisekig jutunk el.
(A dervis szó a köztudatban a muzulmán szúfa testvériség képviselőire utal, akik a középkori keresztény szerzetesekhez hasonlóan szegénységben éltek – a szerk.) Utunk végén pedig ott vár a rózsa, mintegy kifejeződése mindannak, ami az emberiségben a legnemesebb.
A Beyhan Murphy által koreografált, Mercan Dede zenéjére készült művet 2004 óta több mint húsz országban mutatták be, közöttük: Hollandiában, Kínában, Németországban, Macedóniában, Boszniában, Algériában, Franciaországban és Albániában is.
A Rosegarden olyan nagy nevű törökországi fesztiválokon is szerepelt, mint az Aspendos Opera- és Balettfesztivál, a Bodrum Balettfesztivál vagy a Bursa Fesztivál. A szerdai előadáson Gülşen Karanis Ekşioğlu, a Török Köztársaság budapesti nagykövete és Tan Sağtürk, az Állami Operaház és Balett főigazgatója is részt vett.
Az előadás a Százéves barátság és együttműködés elnevezésű program jegyében valósult meg a Török Kulturális és Turisztikai Minisztérium és a Török Köztársaság Budapesti Nagykövetsége révén. A program előtt és után a teremben és az előcsarnokban is Törökországot bemutató videókat és látványterveket vetítettek a résztvevőknek.
(Borítókép: Güldestan / Rosegarden)