Filmet készített a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum arról, miért tűnt el a valaha leforgatott magyar filmek egyharmada, és hol rejtőzhetnek azok a tekercsek, amelyek elkerülték a megsemmisülést. Az Elveszett magyar filmek című alkotásról, amelyet először az Index olvasói láthatnak, Ráduly Györggyel, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum (NFI) igazgatójával beszélgettünk.
Úgy öt évvel ezelőtt lendült nagyot az elveszettnek hitt magyar filmek felkutatásának ügye. A Nemzeti Filmintézet Mozgóképes Hungarika Kutatási Programja arra az ötletre épült, hogy számos lappangó magyar filmet meg lehet találni, ha elkezdik szisztematikusan megszólítani a terület nemzetközi szereplőit, magán- vagy közgyűjteményeket. A célzott kereséshez létrehoztak egy 120-as listát azokból a filmekből, amelyeket a legfontosabb lenne megtalálni, és ezt küldték ki a világ összes filmgyűjteményének.
Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója elmesélte, hogy bár a magyar filmes közgyűjtemény már 1958 óta a FIAF (Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége) tagja, az analóg világban ezen a területen is minden sokkal lassabban folydogált.
A 2000-es évek közepén jelentek meg azok a technológiák, amelyekkel a filmarchívumok egyre nagyobb mennyiségben digitalizálják a saját gyűjteményüket. Eközben előkerülnek olyan filmek is, amelyek évtizedek óta jeltelenül lappanganak a dobozokban.
Természetesen minden archívum elsősorban a saját nemzeti filmjeivel, filmgyártásával, filmtörténetével foglalkozik. Ennek folytán általában azokból az országokból kerültek elő lappangó magyar filmek, ahol vagy kevésbé volt jelentős a saját filmgyártás, vagy már előrehaladottabb szinten állnak ezzel, így gyűjteményeiken belül nagyobb fókuszt kapnak a nemzetközi filmek.
Ráduly György példaként Hollandiát említi. Az ottani archívum gerincét az úgynevezett Desmet-gyűjtemény jelenti. Ez egy többgenerációs mozis családnak köszönhető, akik már az 1910-es évektől vetítettek saját filmszínházaikban külföldi filmeket, és megőrizték a tekercseket a vetítés után is.
Ez azért rendkívüli, mert akkoriban az igen gyúlékony nitrocellulóz alapanyagú filmeket használták, ami fokozottan tűzveszélyes anyag. Ráadásul, mint erről a kisfilmben is szó esik, komoly iparág épült a tekercsek újrahasznosítására. Rengeteg ezüstöt tudtak visszanyerni a használt filmekből, a cellulóz alapanyagból pedig használati tárgyakat készítettek. Természetesen ezek a holmik is meglehetősen hevesen reagáltak a magasabb hőmérsékletre. A korabeli bulvárújságírók egyik kedvelt témája volt a cellulózalapú „robbanó” fogkefékkel kapcsolatos balesetek sora. Erről bővebben is beszélnek a szakemberek az Elveszett magyar filmek című munkában.
(Rendező: Löwensohn Enikő, Weisz Barnabás / Animáció: Weisz Barnabás / Zeneszerző: Lelkes Botond / Forgatókönyv: Löwensohn Enikő, Hussein Evin / Konzultáns: Barkóczi Janka, Torma Galina / Narrátor: Hegyi Barbara / Producer: Ráduly György Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum)
A hollandok viszont biztonságosan tárolták a régi tekercseket, ami számunkra azért fontos, mert a 2000-es évek eleje óta már a harmadik tízes évekből származó magyar némafilm került elő tőlük. Hollandiában találták meg többek között az Utolsó hajnalt, Kertész Mihály 1917-es filmjének egy kópiáját, amelynek hiányzó részeit az osztrákoknak köszönhetjük. A legutóbbi hollandiai lelet Bródy István 1914-es filmje, a Munkászubbony volt. Ez a kincs 2018-ban került elő, hazahozták, restaurálták, felújították, és be is mutatták.
Nemrég került elő a Belga Királyi Filmarchívumból A halál után című, 1920-ban készült magyar némafilm egyetlen megmaradt kópiája is, amelynek már folyik a restaurálása. Belgium is érdekes a kallódó filmkincsek szempontjából, mert nagy európai disztribúciós központ volt, így óriási a nemzetközi filmes gyűjteményük. De kerülnek elő filmkincsek Németországból, Finnországból, Amerikából, Szerbiából és Ausztriából is.
Ráduly György elmondta, hogy annak már kicsi a valószínűsége, hogy Magyarországról teljes kópiák kerüljenek elő. Tapasztalataik szerint, ami itthon a 30-as évek előtti időkből, tehát a némafilmes korszakból előkerülhetett, az már felbukkant. Persze valamennyi esély arra is lehet, hogy egy padláson, régi lakásban, pincében még mindig rejtőzik néhány régi, vagy réginek tűnő filmtekercs, amivel nem tudnak mit kezdeni a tulajdonosok vagy az örökösök. Ha ilyenre bukkan valaki, arra kérik, hogy jelentkezzen, és vigye be a filmarchívumba. Vannak azért itthon is meglepetések, de erről a későbbiekben szeretnének hírt adni.
A tavalyi év egyik jelentős eredménye volt, amikor Prágából előkerült az Egy az eggyel című némafilmünk 8 perces töredéke. Gyönyörű szép Budapest-képek láthatók rajta, amit a digitalizálás után szintén megmutatnak a nagyközönségnek.
A nagy fogások között egy 2000-es évek végén felbukkant kincset említ Ráduly György. Kertész Mihály a Tolonc című filmjéről van szó, amely kalandos utakon jutott el Amerikából Magyarországra. A Filmlabor és a Filmarchívum együttműködésében felújított filmet, amelyben Jászai Mari az egyik főszereplő, 2014-ben vetítették le a Müpában. Létezett egy másik Kertész-film is, amelyben Jászai Mari játszott: ez az 1914-es Bánk bán, ami sajnos eddig nem került elő.
Az erdélyi filmgyártás megteremtője, Janovics Jenő több filmjében maga is játszott, ám Magyarországon nem maradt fenn belőle semmi. A Hungarica-kutatásnak köszönhetően tavaly a Library of Congresstől, azaz a washingtoni kongresszusi könyvtárból jelentkeztek, hogy a felhívásunkra megnézték, hogy milyen magyar vonatkozású művek lehetnek a saját gyűjteményükben. Így került elő a Gyónás szentsége című munka, amelyben Janovics játssza a főszerepet.
Most épp azon dolgozunk, hogy hazahozzuk Amerikából ezt a fantasztikus kópiát, és akkor végre – először – látni fogjuk Janovicsot játék közben
– jelenti be a szakember, aki úgy látja, hogy felgyorsult a lappangó magyar filmek felbukkanása, tehát a megtalálási arányok egyre jobbak.
„Az egyik találat hozza a másikat” – folytatja az igazgató. Miután előkerült A gyónás szentsége, a Library of Congress munkatársa ellátogatott a Budapesti Klasszikus Film Maratonra. Utazása előtt kicsit mélyebbre nézett a gyűjteményben, hátha van még valami, ami magyar. Ki is derült, hogy ott van egy újabb elveszettnek hitt Kertész-film, az 1917-es Tavasz a télben.
De nem csak a némafilmes korszak kincsei bukkanhatnak elő, hiszen Amerikában találtak rá az 1975-ös magyar–amerikai koprodukcióban készült Hugó a víziló című egész estés animációs film eredeti kellékeire is, amelyekből itthon már egyetlen használható tekercs sem volt. Ez is hazakerül, és szeptemberben a Klasszikus Film Maratonon fogják bemutatni a kép- és hangrestaurált változatot.
(Borítókép: Raduly György. Fotó: Szollár Zsófi / Index)