Csupán percek teltek el azt követően, hogy Novák Katalin a nyilvánosság előtt elismerte, hogy K. Endre kegyelmi ügyében hibázott, elnézést kért, majd lemondott hivataláról, máris megindultak a találgatások, ki lehetne Magyarország új köztársasági elnöke. Lehetne például egy művész, a kulturális élet szereplője?
Első ránézésre talán úgy tűnhet, hogy Magyarországon a művészeknek, a kulturális élet szereplőinek nem sok magas pozícióval járó politikai babér terem, hiszen jogászok és közgazdászok, pénzügyi szakemberek foglalnak helyet szinte minden fontos állami székben. A kultúrának csak részben van önálló tárcája, az innovációval osztozik Csák János üzletember, menedzser irányítása alatt.
Ám ha a kérdést onnan nézzük, hogy a mindenkori köztársasági elnök egyben a nemzet egységének megtestesítője is, akkor a válaszba akár az a gondolat is beleférhet, hogy egy mindenki által kedvelt és elismert művész, a kulturális élet jeles alakja is betölthetné az államfői tisztséget.
Lehet, a rendszerváltás idején sokan még arról ábrándoztak, hogy Magyarország fölött ezentúl mindig kék lesz az ég, ezért is választottak író-műfordítót a harmadik magyar köztársaság első elnökévé – Göncz Árpád (1922–2015) a hivatalát 1990. augusztus 3. és 2000. augusztus 3. között töltötte be, 1990. május 2. és 1990. augusztus 3. között ideiglenesen is –, ám
a magyar kulturális élet szereplői ezt követően jelentősen háttérbe szorultak a közjogi méltóságok pozíciójáért folytatott versenyben.
Pedig a térségben, Közép-Európában „az írók jó elnökök” mítoszát a még csehszlováknak született, majd Csehszlovákia (1989–1992) és Csehország köztársasági elnökévé (1993–2003) megválasztott Václav Havel (1936–2012) is erősítette.
A XXI. század politikusi pályájának csúcsragadozói azonban már nem a pulóveres esztéták, sem a kikönyökölt zakós írók, hanem a „szűköltönyös″ pénzemberek, jogászok, közgazdászok, vállalati menedzserek.
Magyarországon a XX. század nem bánt jól a művészeti élet kiválóságaival – már ami a magas politikai sarzsikat illeti. Pedig a rendszerváltás előtti évtizedekben külön kultúrpolitikus felügyelte a színpadok, lemezek, tárlatok és könyvlapok világát, igaz, a Kádár-korszak kultúrpolitikai akaratának elszenvedőit aligha vigasztalta az, hogy a legfőbb kultúrpolitikus, Aczél György (1917–1991) színésznek tanult.
Ami azonban az elmúlt mintegy száz év magyar elnöki pozícióit illeti, kifejezetten szegényes a felhozatal a kulturális hátterű csúcspolitikusokból. Ha csak a trianoni békediktátum évétől indulunk, tizennyolc elnök állt az ország élén, és a már említett Göncz Árpádon kívül mindössze kettőt köthetünk valamilyen módon hivatása és foglalkozása alapján a kultúrához.
Nem jobb a helyzet akkor sem, ha visszaugrunk a jelenbe, és szétnézünk 2024 Európájában. A Vatikánnal együtt 49 országot vizsgálva mindössze négy olyan nevet találhatunk az országvezetők névsorában, akik foglalkozásukat, tevékenységüket tekintve köthetők a kultúrához.
S hogy mi a helyzet Magyarországgal? Nehéz volna megmondani, mennyi esély van arra, hogy Novák Katalin távozása után a kulturális élet valamelyik szereplője költözhessen a Sándor-palotába. A fenti neveket látva annyi bizonyos, hogy az esély kevés, a politikában ugyanakkor nincs olyan, hogy valami eleve kizárt. S bár a nagy számok törvénye is azt mutatja, hogy jogászok és gazdasági menedzserek vannak előnyben, de ki tudja, még az is lehet, a köztársasági elnöki válogatón felvetődik egy-két Kossuth-díjas művész neve.
Ami azonban biztos: a nap, amikor Novák Katalin 2024. február 10-én 17 óra 27 perckor az M1 képernyőjén kiállt ország és világ elé, és felvételről bejelentette távozását, az író-műfordítóból 1990-ben köztársasági elnökké választott Göncz Árpád születésnapja. Jelentsen ez bármit is...
(Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a Reigl Judit munkáiból a világhírű magyar–francia képzőművész születésének centenáriuma alkalmából megrendezett kiállítás megnyitóján a budapesti Műcsarnokban, 2023. október 3-án. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)