Sarlós István, a Fővárosi Tanács bizottságának elnöke 1964. február 13-i televíziós nyilatkozatában bejelentette, hogy lebontják a Nemzeti Színház épületét. Arra hivatkozott, hogy az épület korszerűtlen, elavult, és már évtizedek óta nem tudja biztosítani a korszerű színjátszás feltételeit.

A színház azért sem maradhatott a helyén, mert a földalatti Blaha Lujza téri állomásának, valamint a Nagykörút és a Rákóczi út többszintes kereszteződésének felépítését is akadályozta volna. 

Teljesen egyértelmű politikai döntés volt, a pártállami diktatúra döntése. Azért született meg, mert a magyar nemzeti érzelmet akarták bombázni. Ez azt jelentette, hogy a Nemzeti Színház épületét felrobbantják

– mondta a Nemzeti Színház videójában Tóth Eszter Zsófia történész-társadalomkutató, hozzátéve, hogy a döntés és a tényleges pusztítás között eltelt egy év. 

A történész arról is említést tett, hogy az 1956-os forradalomban is zajlottak harcok a színház épületénél, ami ekkor meg is sérült. A forradalmi bizottság viszont azt a döntést hozta, hogy színház épületét rendbe kell hozni, és az ideiglenes javítások 1957-ben meg is történtek. 

Később azonban megszületett az említett politikai döntés a metróépítésre hivatkozva, ám valójában emiatt nem lett volna szükség az épület felrobbantására. Sok színész – köztük Sinkovits Imre is – azt hitte, hogy az egész csak egy rossz tréfa. A színházat a tiltakozások ellenére a lehető legdurvább módszerekkel, a magyar forradalom és szabadságharc ünnepnapján, 1965. március 15-én felrobbantották.