Sosem járt a klasszikus vadnyugaton, Amerikában is csak egyszer, ám ez nem zavarta meg abban, hogy indiánokról és cowboyokról írjon. Jó és rossz párharcáról. Barátságról, tiszta és önzetlen szeretetről, emberi kegyetlenségről. Fantáziája kiváló volt, de attól sem riadt vissza, hogy másoktól lopjon. Olykor konkrétan. Karl May német író 1842. február 25-én született, az első világháború kitörését már nem érte meg. Hetvenedik születésnapja után egy hónappal halt meg.
Vannak írók, akik a múzsa csókjára várnak, másokból simán kiszalad egy-egy regény – felsorolni is nehéz volna, hány módszer van arra, hogy egy kézirat elkészüljön.
Karl May alighanem minden író közül az egyik legfurább szerzet lehetett.
Több történek vázlatát ugyanis börtönben írta. Lopásért, csalásért, szélhámoskodásért összesen nyolc évnél is többet ült a rácsok mögött, és úgy tűnik, a bezártság, a börtönkoszt jót tett neki, hiszen odabent – jó magaviselete miatt – a könyvtárban dolgozhatott. S ha a zsiványkodáson kívül Karl May valamit szeretett, akkor az az olvasás volt.
Pontosabban, hogy valóban szerette-e a könyveket bújni, ezt utólag már nem is olyan egyszerű megmondani. Gyerekkorában ugyanis nyírfakorbáccsal verték, ha nem magolta be a tanulnivalót, így esetében inkább az volna a helyes megállapítás, hogy az ő múzsája a félelem és a kiszolgáltatottság lehetett – regényeiben talán ezért is kapott olyan nagy jelentőséget az erkölcs és becsület, az emberi nagyság és nagylelkűség ábrázolása. Regényeinek főszereplői mögé is ezért gondolhatta mindig önmagát.
Az embert, az igazságra vágyót, az igazságot osztót.
Olyan hősöket teremtett a világirodalomnak, mint a tiszta lelkű indiánt, Winnetout, a talpig becsületes Old Shatterhandot vagy éppen az Arab-félszigeten kalandozó Kara ben Nemsit – akit nem kis szerénységgel alighanem szintén önmagáról mintázott.
Karl May amúgy lehetett volna zeneszerző és tanár is, a szélhámoskodás azonban sokkal inkább vonzotta. Az is előfordult, hogy orvosnak vagy rendőrnek adta ki magát, elcsent, ellopott dolgokat, de volt, hogy koldusként csalt ki pénzt és szánalmat az emberekből.
Emberábrázolásai azonban alighanem éppen életmódjától és kiváló megfigyelőképességétől voltak igazán erősek. Mindazt, amit a vadnyugatról tudott – a geológiai, geomorfológiai ismereteket, a növényzet- és állattan leírásait –, a börtönben és egyéb könyvtárakból összeszedett könyvekből sajátította el. Sokan úgy tartják, hogy Old Shatterhand karakterét, a geodétáét a magyar Xántus János amerikai útinaplója alapján formázta.
Írói fantáziáját Karl May olyan kiválóan ötvözte a valósággal, hogy generációk nőttek föl, melyek tagjai az ő kalandregényeiből ismerték meg azt a világot, amit ma úgy hívunk: vadnyugat. Európa polgárai nem kis mértékben az ő történetei alapján tanulták meg, milyen az, amikor a földjükért, az életmódjukért és a becsületükért küzdő indiánokat leigázza a gaz és gonosz fehér ember.
Az utókor sokféleképpen dolgozza fel ezt az hagyatékot. Magyarországon nem kevés indiántábort szerveznek évtizedek óta, időnként erős, összetartó közösség tagjai vonultak és vonulnak el szigetekre, hegyek völgyeibe. A táborlakók ilyenkor úgy élnek, mint az indiánok, törzsekbe szerveződnek, sátorban laknak, magukra főznek, és történeteket mesélnek. A L'art pour L'art Társulat ugyanakkor a Winnetou-regények alapján készült diafilmekre készített humoros kommentárt.
Akadnak azonban olyanok is, akik Karl May romantizált és igazságot kereső világát próbálják eltörölni a cancel culture nevében. A vád az, hogy indiános regényei kirekesztők és megbélyegzők, és ahogyan az Index is írt erről: „figyelmen kívül hagyják az őslakos indiánok ellen elkövetett népirtást, földjeik elrablását, a történetek pedig gyarmatosító, rasszista eszméket hirdetnek”. Ebben persze az is lehet, hogy sokan nem tudják elképzelni azt, hogy Karl May regényeit még Adolf Hitler is szerette. Miközben kedvelték Nobel-díjasok is, például Albert Einstein és Hermann Hesse.
A múltat sokan, sokféleképpen akarták már átírni, eltörölni, a Földet a sarkából kidönteni, Karl May regényei azonban aligha ezt teszik. Csupán azt a valóságos történelmi eseménysort jelenítik meg, ahogyan a nyugati világ hódítói megérkeztek az amerikai kontinensre – és közöttük akadt számos rettentően gonosz, valamint számos rettentően nem gonosz ember is. Karl May hősei közül többen – például Old Shatterhand, Old Death vagy Old Firehand – aligha lehettek gonoszak. Emberek voltak, nem hibátlanok, akik az elnyomókkal szemben az elnyomottak oldalára álltak.
Ez a vita azonban éppen arra mutat rá, hogy tanulni nem csupán a múltból, de a jelenből is lehet, és a múltat nem megváltoztatni kell, hanem beszélni róla, és megérteni azokat az összefüggéseket, amely ismeretek nélkül esély sincs arra, hogy értelmes legyen bármiféle társadalmi párbeszéd.
Karl May ugyan nem írónak készült, de azzá vált. Főleg Európában lett híres, az indián kultúra pedig általa is ismert – már amennyire annak ábrázolását olvasmányai alapján meg tudta jeleníteni. Regényeiben cowboyok és indiánok, telepesek és uzsorások, jók és rosszak párharcai jelennek meg; a kalandvágyó ember, a kíváncsi, az együttérző és a gazember.
A XX. század elején figyelme az élet megértése felé fordult, az ember helyét kereste a világban. Egyre kevesebbet írt, pedig korábban ontotta magából a regényeket. Magyarul nyolcvannál is több kötete olvasható.
Regényei alapján számos Winnetou-film készült, az egykori, a Szovjetunióhoz tartozó keleti tömb országainak vezetői közül sokan az indiánokban akarták láttatni önnön tisztaságukat és emberségüket, a gonosz telepes és mindent leigázó gazemberekben pedig a nyugati, kapitalista világ romlását.
Karl May élete alkonyán zenéről, irodalomról tartott előadásokat. Halálát tüdőgyulladás szövődményei okozták, a szíve mondta fel a szolgálatot. Két évvel a Nagy Háború kitörése előtt, 1912. március 30-án halt meg.
Az alábbi kvízzel Karl Mayra emlékezünk, most tesztelheti tudását, mennyire ismeri őt és regényeinek hőseit!
(Borítókép: Wayne Carpendale (Old Shatterhandként), Gojko Mitic (Incsu Csunnaként) és Jan Sosniok (Winnetouként) a Winnetou I, Vértestvérek című előadás fotózásán 2013-ban- Fotó: Markus Scholz/picture alliance via Getty Images)