Index Vakbarát Hírportál

Csák János: Demeter Szilárd egy forradalmat ajánlott

2024. február 27., kedd 21:02

A Magyar Nemzeti Múzeumnak az a feladata, hogy segítse a magyar kultúrkiválóságot, behozza a kitűnő teljesítményeket Magyarországra, és ezt kiterjessze a nemzet széles rétegeiben a kultúránk egészére – mondta Csák János az M5 Ez itt a kérdés című műsorában, amelyben hivatalosan is bejelentette, hogy Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) jelenlegi főigazgatója nyerte a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatói pályázatát.

A kulturális és innovációs miniszter kiemelte, hogy a pályázatra jelentkező 10 személy azt bizonyította, hogy ez egy fontos pozíció. Azonban volt egy pályázat, amelyik egy forradalmat ajánlott: mégpedig azzal a forradalmi gondolattal, hogy ahhoz, hogy a magyar örökséget, a magyar identitást megjelenítő emlékeket egyben tudjuk megjeleníteni, ahhoz egy ütőképes intézmény kell – fogalmazott a műsorban Csák János.

Csák János szerint nem volt elég ütőképes az intézményrendszer. Mint mondta, „az a helyzet, hogy hihetetlen jó intézményvezetőink vannak”, azonban számára mint kultúrpolitikus számára az a fontos, hogy „ennek a kiválóságnak van-e hatása”.

Ebben a zűrzavaros világban ha nem vagyunk képesek mi magunk megalkotni ezt a korpuszt, megmutatni, hogy kik vagyunk, akkor baj van

– tette hozzá.

Csák János szerint úgy kell a magyar kulturális értékeket megfogalmazni, hogy olyan vonzó és fogyasztóbarát legyen, amiről mindenki értesül és tud.

A titokzatos jelölt, aki az Indexen vált igazgatóvá

A műsorban a miniszter részéről hivatalosan is elhangzott, hogy Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója nyerte meg a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatói posztjára indított pályázatot, amelyről először az Index írt.

A hírrel megkerestük Demeter Szilárd elődjét, L. Simon Lászlót, aki az Indexnek elmondta: gratulál Demeter Szilárdnak, és reméli, folytatni fogja az általa megkezdett reformokat. „Ebben szívesen segítek is neki” – fogalmazott.

Csák János úgy gondolta, hogy ha már Demeter Szilárd elővette ezt az öt évvel korábban megfogalmazott gondolatát, akkor ebben a helyzetben, a magyar identitás fenntartása érdekében ezt a „forradalmat” most kell meglépniük.

Demeter Szilárd öt évvel ezelőtti terve szerint létre jön a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ, amelybe hat intézmény fog tartozni: a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Természettudományi Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, és a Vendéglátóipari Múzeum.

A miniszter szerint van potenciál a rendszerben, ami eddig nem volt kihasználva. Ezt a potenciált tölti be az az új szervezet, megpróbálja eltüntetni az átfedéseket, és azon fognak dolgozni, hogy ismertté, láthatóvá tegyék magukat, és összehoznak minden erőforrást, ami kifejezi a magyar géniuszt.

Össze kell fogni, egy szellemi egzisztenciális veszélyhelyzetben ez a szervezet azt vállalja, hogy mintegy lándzsahegyként egyesítse és kifejezze a magyar értékeket az év minden napján

– fogalmazott Csák János.

„Szilárd azon ritka emberek közé tartozik, aki dolgozott az Európai Unióval, nagy intézményt vezetett, és megtartotta az irodalmi alkotóképességét is, a kultúra pontosan egy ilyen reneszánsz embert kíván” – jelentette ki a miniszter.

Hozzátette, hogy érthetővé, elérhetővé kell tenni a kultúrát, továbbá közel kell hozniuk azt az emberekhez, így ebben az értelemben mondható az, hogy rezsimváltás lesz a kultúrában.

Demeter Szilárd forradalmától valójában azt várják, hogy segítsen feldolgozni a trianoni traumát. Erre pedig szerinte azért van szükség, hogy rájöjjünk, hogy sorsközösségben élünk, és hogy ezek a traumák mind kintről jönnek.

Demeter Szilárd március 6-án kezdi meg főigazgatói munkáját a Magyar Nemzeti Múzeum élén.

Rovatok