Index Vakbarát Hírportál

Sorra hagyják el felkészült szakemberek a Zeneakadémiát a kancellár miatt

2024. március 5., kedd 21:45

Sorra hagyják el a Zeneakadémiát a felkészült szakemberek Kotán Attila Bertalan, az intézmény kancellárjának vezetési stílusa miatt, tájékoztatott Fekete Gyula rektorhelyettes. Azt is közölte, hogy az oktatók csatlakoztak az ELTE és a BME dolgozóinak bérköveteléséhez.

Fekete Gyula, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) tudományos és nemzetközi rektorhelyettese az Indexnek is megküldött közleményében tájékoztatott arról kedden, hogy az intézmény oktatóinak csaknem 70 százaléka csatlakozott az ELTE és a BME dolgozóinak bérköveteléséhez és akciójához.

Közölte, kiállnak a dolgozóik mellett, akik az anyagi megbecsültség hiánya ellenére mindent megtesznek azért, hogy a Zeneakadémián folyó oktatás zavartalan legyen. Az intézmény állásfoglalása szerint 

elfogadhatatlannak tartják az oktatók az egyetem kancellárjának, Kotán Attila Bertalannak a vezetési stílusát, és a szervezeti kultúra lerombolását, amely miatt az egyetemet nagy számban hagyják el felkészült szakemberek.

Mint februárban megírtuk, Gazsi Olivia, a Zeneakadémia oktatásszervezési felelőse a közösségi oldalán jelezte, önkénteseket keresnek, miután a felvételi időszakkal járó munkákat nem tudják megoldani. Az intézményben a béremelés és a fluktuáció is problémát jelent, így előreláthatólag bizonyos diplomák kiadásánál is bajban lesznek.

Gazsi Olivia már akkor is jelezte, hogy az utóbbi időben több kollégája is távozott, amit Kotán Attila kancellár a „kapacitások optimalizálása” indokkal nem engedett pótolni. Hozzátette, az eddig javarészt szülési szabadság miatt távozó kollégáit is csak nagy nehézségek árán, sokszor utólag pótolták.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata ezt követően közölte, hogy támogatja Gazsi Olivia tanulmányi osztályvezetőt, aki közösség oldalán kért segítséget amiatt, hogy a létszámhiány okán egy sor munkafolyamatot képtelenek ellátni a Zeneakadémia dolgozói.

Reformot és béremelést követelnek

A bérekkel kapcsolatban arról is írtunk, hogy februárban több mint 1000 ELTE-dolgozó írta alá a fenntartónak címzett nyílt levelet, amelyben azonnali béremelést és más, a felsőoktatás reformját szolgáló intézkedést követelnek.

Ezt követően a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) ismét kiállt az egységes bértábla bevezetésének szükségessége mellett, amelynek tartalmaznia kellene az összes beosztáshoz tartalmazó bérminimumot az oktatók, illetve az oktatást-kutatást közvetlen segítők vonatkozásában.

„A modellváltáson átesett és az állami fenntartásban maradt egyetemek finanszírozása nagy eltérést mutat. Ennek következtében a dolgozói bérek is különbözőek a magyar felsőoktatási intézményekben. Az utóbbi napok történései, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének intézményi szervezetei által szervezett aláírásgyűjtés az ELTE-n és BME-n még inkább rávilágítottak a bérhelyzet körül kialakult anomáliákra. Ezek megoldása azonnali cselekvést igényel. Követeljük, hogy az egyetemek munkavállalói a felsőoktatás társadalmi és gazdasági jelentőségének megfelelő jövedelemben részesüljenek” – írta közleményében az FDSZ.

Rovatok