Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas elismerésben részesült a világhírű japán építész

2024. március 6., szerda 15:36

A közösséget a középpontba állító japán építésznek, Jamamoto Rikennek ítélték idén az építészet legrangosabb elismerésének számító, százezer dollárral járó Pritzker-díjat.

Jamamoto Riken hosszú karrierje során arra koncentrált, hogy épületeivel „megsokszorozza az emberek közötti spontán találkozások lehetőségét”.

A 78 éves építész öt évtized alatt magán- és középületeket is tervezett lakóházaktól iskolákon át repülőtéri épületegyüttesig és tűzoltóságig, mindig a közösségi szellemet szem előtt tartva. Jamamoto számára egy magánépületnek is van közösségi funkciója – hangsúlyozták a díj indoklásában, szúrta ki a Kultúra.hu.

Építészeti munkássága egyik kiemelkedő példája a nyugat-hirosimai tűzoltóság épülete, amelynek homlokzata, belső falai és padlózata is üvegből van.

Jamamoto a Jay A. Pritzker és felesége által alapított elismerés 53. díjazottja.

Korábban többek között Zaha Hadidot, Rem Koolhaast, Norman Fostert és Peter Zumthort is kitüntették Pritzker-díjjal. Tavaly az elismerést a brit David Alan Chipperfield kapta.

Az épület arra ösztönzi a nagyközönséget, hogy megismerje a tűzoltók napi tevékenységét, amelybe ritkán nyer betekintést. Jamamoto elképzelése szerint a tűzoltóság a közösség középpontja kell, hogy legyen, nemcsak maga a tűzoltás, hanem az épületben napi 24 órában zajló tevékenység is.

Az utcáról látni lehet például, ahogy a központi átriumban kötelekkel és létrákkal gyakorolnak a tűzoltók. „Sok kisgyerek eljön megnézni, nagyon érdekes számukra”– mondta az építész.

Nagy pillanat neki

Hasonló koncepció alapján készült a zürichi repülőtér üzleteknek, szállodáknak, éttermeknek otthont adó központja, a The Circle, amelynek tervezésekor Jamamoto egy nyitott, 24-órás környezetet szeretett volna létrehozni, amely az utazók mellett a város lakóit is szolgálja.

A Jokohamában élő és dolgozó építész a bejelentésre reagálva elmondta, hogy büszkeséggel tölti el, de meg is lepte a díj.

Hamarosan 79 éves leszek. Ez a díj nagy pillanat nekem

– mondta Jamamoto, megjegyezve, hogy ezután talán könnyeben elmondhatja véleményét, és jobban odafigyelnek majd arra az emberek. Az építész szerint mestersége nem egyszerűen arról szól, hogy épületeket tervez, azokat környezetükkel összefüggésben tervezi, és remélhetőleg úgy, hogy hatással is legyenek környezetükre.

Rovatok