Index Vakbarát Hírportál

A Carson Coma énekese elmondta, mi volt a baja az influenszertüntetéssel

2024. március 7., csütörtök 05:59

Fekete Giorgio, a Carson Coma frontembere a Magyar Narancsnak adott interjúban a kegyelmi ügy mellett Conchita Wursttal való találkozásáról és a Petőfi Rádióról is beszélt.

Az énekes-gitáros az interjúban elmondta, hogy ő is ott volt a kegyelmi ügy miatt rendezett tüntetésen, melynek szellemiségével teljesen azonosul, ugyanakkor nonszensznek nevezte, hogy online tartalomgyártókra és zenészekre „hárult” annak megszervezése.

Fekete Giorgio elmondása szerint a Carson Coma tagjai arra törekszenek, hogy a társadalmi felelősségvállalás és a közéleti állásfoglalás sose szorítsa háttérbe a zenét.

A fiatal zenész felidézte, hogy mikor a 2023-as bécsi koncertjük utáni bulin felbukkant Conchita Wurst, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese, azt mondta, „nincs az az isten, hogy ne csináljunk közös képet”.

Nyilván nem provokáció volt a cél, de az azért vicces, hogy a szélsőjobboldali hírportálok azóta is használják ezt a fotót. Eljutottunk arra a pontra, hogy már nem vesszük észre az ilyen cikkeket. Már nem érint meg annyira, de az elején azért elég szar volt

– idézi Fekete Giorgio szavait a HVG.

Az interjúban a magyar rádiókról beszélve az énekes kijelentette, hogy vannak olyan Carson Coma-dalok, amiket valószínűleg soha nem fognak leadni. Hozzátette, hogy szerinte „a Petőfi Rádióval is az történik, mint minden mással: lassú enyészet”.

Az idén már ötödik éve aktív Carson Coma az MVM Dome-ban ünnepli születésnapját eddigi karrierjének egyik legnagyobb szabású koncertjével.

Szemünk előtt zajlik az influenszerek kulturális forradalma. Olvassa el elemzésünket arról, hogyan léptek elő a virtuális térből az utcára az influenszerek, youtuberek 2024 elején, hogyan nőtte ki magát az interneten kommunikálók tábora netes véleményvezérré!

Borítókép: Fekete Giorgio énekel a Carson Coma koncertjén az EFOTT fesztiválon, a Velencei-tó melletti Sukorón 2023. július 12-én (Fotó: MTI / Vasvári Tamás)

Rovatok