Index Vakbarát Hírportál

Milliárdokért kelnek el a filmes relikviák, a rajongóknak semmi sem drága

2024. március 8., péntek 20:55

Több mint 80 ezer dollárt adtak a híres Maffiózók sorozat egyik díszleteleméért a napokban, holott háromezer dolláros kezdő áron bocsájtották aukcióra. Ennek mentén összeszedtünk néhány olyan filmes relikviát, amelyért a rajongók luxusvillák és kastélyok árát sem sajnálták kifizetni.

Aki végignézte a Maffiózók című sorozatot, biztosan emlékszik a mára kultikussá vált zárójelenetre, amikor Tony Soprano bedob egy negyeddolárost a zenegépbe, majd elindítja a Journey híres Don’t Stop Believin‘ című számát, miközben várja családját. Lassan összegyűlik a família, Tony lányának is sikerül nagy nehezen leparkolnia autóját, majd egyszer csak vágás – a kép elfeketedik. Ez az egyik legemlékezetesebb zárójelenet a televíziózás történetében.

A maffia nem csak beszed, ad is

Tulajdonképpen annyira ikonikus, hogy az étkezőfülke, ahol a család éppen falja a hagymakarikákat, a rajongók vágya lett. Voltak, akik több tízezer dollárt sem sajnáltak bedobni egy nemrég lezárult aukción, amikor is Chris Carley, a hely társtulajdonosa úgy döntött, megválik a boxtól – írta meg a The New York Times.

A New Jersey állambeli Bloomfieldben található Holstein’s felújítás előtt áll, amely előreláthatóan hatvanezer dollárba – nagyjából kettő millió forintba – fog kerülni, ezért Carley úgy döntött, megválik az említett díszletelemtől, hogy részben fedezni tudja a kiadásokat. Eredetileg háromezer dollárért bocsájtotta aukcióra, és azt remélte, tízezret tud majd rajta keresni. Akkor még nem sejtette, hogy 24 óra alatt 52 ezerre ugrik fel az ár.

A 2024. február 28-án, szerdán meghirdetett aukción mintegy 230 licit érkezett, amely hétfőre elérte a 82 ezres határt, 

végül pedig 82 600 dollárért ment el, ami nagyjából 30 millió forint.

Ezzel nem csupán a felújítás költsége térült meg a Carley családnak, de még több mint húszezret kerestek is rajta. Ezért az összegért a szerencsés licitálóé lehetett maga a box, az asztal, a térelválasztó és a családi emléktábla, amely a Soprano família számára tartotta fenn a helyet. A szintén ikonikus zenegép nincs benne az árban, mivel azt a filmes stáb hozta a forgatáshoz. 

Velük van az erő

De nem ez az egyetlen ilyen horribilis összegű ügylet a filmes ereklyék világában. Lapunk korábban már készített egy hasonló gyűjtést zenészek relikviáiról, amelyek elképesztő pénzekért mentek el. Mostani listánk is a teljesség igénye nélkül készült.

Valószínűleg senkit sem lep meg, hogy relikviák tekintetében az egyik legtermékenyebb franchise a Star Wars sorozat. Bizonnyal tucatnyi kelléket és díszletelemet lehetne elővenni, de három darab kiemelt helyen szerepel a legdrágábbak listáján:

Furcsa vagy sem, a háromból Luke fegyvere érte a legkevesebbet, ami „mindössze” 450 ezer dollárért talált gazdára. A fénykard évtizedekig az eredeti trilógia első két részének producerénél, Gary Kurtznál volt, aki egy évvel 2018-as halála előtt vált meg tőle. A fegyverből végül kiállítási tárgy lett Hollywoodban.

Darth Vader maszkja már jóval többért, a fénykard árának mintegy kétszereséért ment el, ezt azonban egy névtelen licitáló kaparintotta meg. A sisak érdekessége, hogy eredetileg 250 ezer és 450 ezer dollár közé saccolták az értékét, de durva 900 ezres eladási árával (324 millió Ft) megmutatta: nincsenek anyagi korlátok, ha rajongásról van szó.

A legdrágább mégis mindenki kedvence, a szemtelen R2-es egység modellje, amit az első filmben használtak George Lucasék.

A karakter népszerűségét is bizonyítja, hogy a nagyjából egy méter magas robotot több mint 2,7 millió dollárért sikerült eladni, ami megközelíti az egymilliárd forintot. Hogy R2–D2 örök társa, C–3PO elér-e a hasonló értéket, az hamarosan kiderül, ugyanis az aranyszínű tolmácsot alakító Anthony Daniel úgy döntött, megválik számos filmes relikviájától, köztük A Jedi visszatérben használt C–3PO-maszktól is.

Mégis, a filmtörténelem talán két legismertebb robotja így is jócskán lemarad a valaha volt egyik legdrágább kellék mögött, amely szintén egy robot. Az 1956-os Tiltott bolygó című alkotás Robby a Robotját több mint ötmillióért értékesítették 2017-ben – egészen pontosan 5 375 000 dollárért (2 milliárd forint). Csupán összehasonlításként, ennyi pénzért háromtornyos kastélyt vehetne az ember Skóciában.

Mindenütt jó, de legjobb otthon

Ha a filmes megközelítésnél maradunk, az értékes relikviateremtésben előkelő helyen szerepel az 1939-es Óz, a csodák csodája. Két jelmez is van, amely említést érdemel listánkon: egyik Dorothy vörös cipellője, a másik a gyáva oroszlán kosztümje.

A jelmezkészítők négy pár rubint lábbelit csináltak Judy Garlandnak annak idején. Ezek mind brutális összegekért mentek el, de a legértékesebb az a pár volt, amelyet a sarok-összekoccantós jelenetben közelről mutat a kamera. 2012-ben Steven Spielberg és Leonardo DiCaprio fogott össze, hogy a cirka két millió dollárba (720 millió forintba) kerülő lábbelit megszerezzék. Sikerüket követően a cipőt kiállíttatták Los Angelesben, az Academy Museum of Motion Picturesben. 

a varázscipő azonban még így is jóval olcsóbban kelt el, mint a gyáva oroszlán kosztümje, ami a valaha volt egyik legdrágább jelmez.

2014-ben a bundás ruha több mint hárommillió dollárért talált gazdára, ami több mint 1 milliárd forint. A Dorothyt segítő három karakter közül azonban nem mindegyik jelmezhez volt ilyen kegyes az élet. Számos kosztüm elveszett vagy megsemmisült az évek során, így az oroszlánruha kimondottan szerencsés, hogy túlélt nyolcvan évet.

Hepburn kontra Monroe

A mozitörténelem legnagyobb sztárjai közé tartozik Marilyn Monroe és Audrey Hepburn, akik esetében nem lehet eldönteni, hogy filmes karakterük vagy személyük miatt csaptak le a rajongók a jelmezükre. Mindenesetre előbbinek a Hétévi vágyakozás című filmjéből jól ismert fehér ruhája – igen, a fellibbenő szoknyás jelent – robbantott bankot. 4,6 millió dollárjába (több mint másfél milliárd forint) fájt valakinek 2011-ben a vétel,

amely nagyjából egy millióval előzte meg Hepburn kosztümjét, 

amely ugyancsak 2011-ben került új kézbe. A My Fair Ladyben látott ruha nem is akármelyik darab. A híres tervező, Cecil Beaton munkáját a film emlékezetes, lóversenyes jelenetében viseli Hepburn, ahol a verseny hajrájában minden illemtan ellenére kikönyököl a munkásosztálybeli vér. 

Hozzájuk képest némileg alulteljesített, de azért komoly pénzt megért az a 2013-ban értékesített, kellékeket és jelmezeket tartalmazó csomag, amely A muzsika hangja című musical tárgyi emlékeit őrizte, köztük Julie Andrews ruhájával, amelyben a Do-Re-Mi című dalt énekli. Ez a kis pakk 1,3 millió dollárért ment el (fél milliárd forint).

Négykerekű csodák

Azonban a filmes kellékek listáján mindig is a felső regiszterben lesznek azok a kocsik, amelyek alapáron sem olcsók, de tuningolt vagy átalakított változatuk – hozzáadva a mozis fűszert – tényleg magas értéket képvisel. Ezek közül első körben az ember a Bond-filmek menő verdáit emelné ki, de a leghíresebb mégis csak 

a denevérember járgánya, a Batmobil.

Az eredeti, 1966-os Batman autóját – amelyet még a legendás Adam West kormányzott – 2013-ban adták el. A járgány egy 1955-ös Lincoln Futura mintájára készült Olaszorszgban, az egyedi gyártásért pedig a Ford Motor Company felelt. A kellék a mai napig az egyik legdrágábban eladott filmes relikvia, tulajdonképpen Hollywood történelmének és a képregényfilmek történetének egyik megkerülhetetlen darabja. A járművet akkor 4,2 millió dollárért sikerült értékesíteni (másfél milliárd Ft.).

Azonban „ez mind semmi”, mert ha autókról van szó, a James Bond-filmek verhetetlennek bizonyulnak, amire több példa is akad. Már az a sztori sem volt semmi, amikor egy párocska 1989-ben véletlenül rábukkant egy száz dollárért vásárolt tárolóban arra a Lotus Espiritre, amelyet A kém, aki szeretett engem című, Roger Moore főszereplésével készült filmben használtak. Nyolc ilyen autó volt, és ők pont azt az egyet fogták ki, amely a vízalatti jelenetben látható. Ráadásul fogalmuk sem volt róla, milyen kincsbe botlottak, így történhetett, hogy mindössze 2013-ban adták el a gépet, akkor nagyjából egymillió dollárért (360 millió forintért).

Mégis, a filmes kellékek árlistájának abszolút nyertese a Goldfinger Aston Martinja – ráadásul kétszeresen. Egyszer 2010-ben pörgött ki az autó 4,6 millióért (1,6 milliárd Ft). Aztán a Skyfallban kvázi visszatért, igaz, nem pontosan ugyanaz a darab. 

Hat ember küzdött a kocsiért, amely végül 6,4 millió dollárért – nagyjából 2,3 milliárd forintért talált gazdára.

De mégis, mi a truváj ebben a kocsiban, ha nem is szerepelt a Goldfingerben? Egyrészt az, hogy ezzel a járművel népszerűsítették a következő évben megjelent Tűzgolyó című Bond-filmet, de a java még hátra van! A kocsi ugyanis megkapta azt a kémfelszerelést, amely benne volt a filmes Aston Martin DB5 arzenáljában, beleértve a golyópajzsot, a trükkös rendszámtáblát, a központi konzolt és a GPS-rendszert, amelyek mind működnek – ám a katapultáló ülés és a beépített gépfegyver nem kerülhetett bele. Állítólag…

Rovatok