A Nemzeti Filmintézet televíziós produkciók gyártására szavazott meg támogatásokat: Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus életét és munkásságát, valamint az 1956-os szabadságharcos, Wittner Mária életét bemutató dokumentumfilmek is elkészülhetnek. A mozis nézettségi rekordot hozó A nemzet aranyai című dokumentumfilmet követően sorozatban dolgozzák fel a Kemény Dénes vezette magyar férfi vízilabda-válogatott sikereit.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) egyik legfontosabb vállalásának tekinti a televíziós bemutatást, valamint a streamingszolgáltatásra készülő alkotások pályázati úton történő támogatását.
Az elmúlt három évben a mozifilmek mellett több mint háromszáz tartalmas, kulturális értéket teremtő televíziós alkotás megvalósulását támogatta. A Televíziós Döntőbizottság most hét produkciónak szavazott meg gyártási támogatást.
Dramatizált dokumentumfilm készül Krausz Ferencről, aki kutatótársaival elsőként állított elő és mért meg attoszekundumos fényimpulzust, amelyért elnyerték a fizikai Nobel-díjat 2023-ban. A Kiss Gábor István által rendezett egész estés alkotás bemutatja a tudós életét és munkásságát, rávilágítva kutatásainak mindennapi életünkre is hatást gyakorló jelentőségére. A filmet a Szupermodern Stúdió Kft. gyártja mintegy 151,9 millió forint, NFI által nyújtott támogatásból.
A nemzet aranyai címmel sorozat készül a 2000 és 2008 között három olimpiai aranyérmet szerző magyar férfi vízilabda-válogatottról, ami az azonos című, rekordnézettségű mozifilmhez hasonlóan a legendás csapat világhírű sikerekkel tarkított időszakát idézi fel. A személyes beszámolókat, sok újdonságot és ritkán látott korabeli felvételeket is tartalmazó sorozatot a közel 100 ezres mozis nézettséget elérő dokumentumfilm alkotója, Zákonyi S. Tamás és Elek Ottó rendezi. A filmet a Flashback Media Kft. gyártja 198,5 millió forint, NFI által nyújtott támogatásból.
Különleges felfedezőútra hív Eperjes Károly színművész az Isten háza némán is beszél, út a mennyekbe című alkotásban, amely az ember és a Teremtő közötti párbeszéd helyreállításának kísérletén keresztül az élő Istennek jár utána. A hét epizódból álló dokumentumfilm-sorozat rendezője Törcsi Levente Balázs. Gyártója az MM Motion Picture Kft., amit az NFI 35 millió forinttal támogatott.
Wittner Mária életét feldolgozó dokumentumfilm készül 200 nap címmel, Koltay Gábor rendezésében. A közelmúltban elhunyt, példaértékű közéleti tevékenységet folytató Corvin-közi forradalmárt előbb halálra, majd életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték 1956-ban, a róla szóló alkotás a siralomházban töltött napjait dolgozza fel, felidézve a forradalom eseményeit. Gyártója a Studiolamb Kft., amihez az NFI 60 millió forint támogatást nyújtott.
A természet és a zene különleges találkozása a tavaly nyáron a Balaton-felvidék festői szépségű helyszínein megrendezett akusztikus koncertsorozat, a Természetre hangolva, amelynek legszebb pillanatait dokumentumfilmben idézi fel Réti László rendező. A film célja a térség természeti kincseinek bemutatása a hazai könnyűzene sokoldalú előadóival. Gyártója az Igen Média Kft., amit az NFI 18,1 millió forinttal támogatott.
Zsigmond Dezső megrendítő dokumentumfilmje, az Élik az életüket – Kárpátajai szilánkok című alkotás folytatása a most megvalósuló Éli az életét – Szabina című alkotás, amelyben a 2006-os filmben megismert kárpátaljai lány későbbi sorsát követhetjük nyomon napjainkig. Gyártója a Dunatáj Alapítvány, amihez az NFI 11,9 millió forint támogatást nyújtott.
Éder Xavér Ferenc jezsuita szerzetes az egyik első magyar utazó volt, aki Peru területére lépett, amit követően 20 éven át a moxo indiánok között szolgált hittérítőként a 18. században. Az Egy magyar jezsuita Amazóniában című dokumentumfilm az ő életét és útját dolgozza fel Selmecbányától Dél-Amerikáig, Cséke Zsolt rendezésében. Gyártója a „Kamera a hátizsákban” produkció Kft., amit az NFI 53,9 millió forinttal támogatott.