Fekete melegítőben és színes símaszkokban lépnek elénk az első percekben a Bűn és bűnhődés szereplői, és ez egyből megadja az alaphangot, hogy Gáspár Ildikó rendezésében megint csak nem szokványos előadást látunk. A budapesti Örkény István Színház legújabb bemutatója a hosszával próbára teszi a nézőt, de szokatlan megoldásaival és a színészi játékkel végig fenntartja a figyelmet, a leghangsúlyosabb mondatokkal pedig megadja a közös tapasztalás jó érzését.
A Bűn és bűnhődés című Dosztojevszkij-nagyregényt színpadra állítani nem kis feladat, de volt már rá jó néhány példa. A napjainkban készülő adaptációk lényegi kérdése nem is az, mint az alapműé, nevezetesen, hogy jogunk van-e mások élete és sorsa fölött dönteni, sokkal inkább a rendszerszintű igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket állítják középpontba.
Van ezekben a feldolgozásokban is filozofálás a kártékony és a szent emberekről, jogról, erkölcsről, szabad akaratról, és megjelenik természetesen az intellektuális macska-egér harc is Raszkolnyikov (Polgár Csaba), a bűnös diák és Porfirij rendőrbíró (Mácsai Pál) között, de még inkább előtérbe kerül a nyomor, a szegénység, és az, hogy ki tehet minderről.
Nincs ez másképp az Örkény István Színház most bemutatott Bűn és bűnhődésében sem, hangsúlyos a politikussá lett üzletember figurája, aki összekeveri a magánérdekeit a köz számára fontos dolgokkal, és a közönség rezonál is minderre.
Az Örkény legújabb előadása próbára teszi a nézőt, mivel majdnem négyórás (két szünettel), de egyben könnyíti is a befogadást és az élvezetet számos olyan elemmel, ami napjaikból lehet ismerős, vicces, esetleg szokatlan megoldás.
A színpad teljesen üres, szinte csak egy gurulós szék jelenik meg benne, illetve egy hatalmasra fölfújt és kipukkadt nejlonzacskó (díszlet: Izsák Lili). Ebben a fekete térben lép színre először is a kórus: fekete melegítőben, amelyen az Örkény Sínház logója látható mintegy márkajelzésként, és – nem tévedés – a szemén-orrán-száján kivágott, színes símaszkokban (jelmez: Szabados Luca). Ez a női kórus időnként visszatér, és dalban mondja el a cselekmény egy részét, sőt olykor magyaráz is, és ítéletet alkot.
A zene egyébként is lényeges része a produkciónak, az utcai durvaságokat hiphopzene kíséri, és a szövegben is megjelennek a mai szlenges, beszélt nyelvi fordulatok. Ezek oldják, talán könnyebben befogadhatóvá teszik a XIX. századi történetet, ahogy a mozgás is. Raszkolnyikov időnkét táncikálva halad, és a nejlonzacskó a kezében is megjelenik, van, hogy beleszippant, amikor már nem bírja elviselni a körülötte lévő valóságot.
Ilyen színpadi megoldásokkal haladunk a cselekményben. A zálogosnőt, akit Raszkolnyikov megöl, Pogány Judit alakítja, és bár csak rövid ideig és akkor is háttal látjuk, olyan erős a színpadi jelenléte, hogy az egyik legemlékezetesebb szereplő marad: a gyilkosságkor a hatalmasra fújt nejlonzacskólufi oldalán folyik a vetített vér.
Polgár Csaba Raszkolnyikovja pont olyan, mint egy okoskodó, de nehéz helyzetben lévő egyetemista, aki bár szeretne a környezete fölé magasodni, nincs egy súlycsoportban Porfirij rendőrbíróval sem. Mácsai Pál első megjelenése egyébként olyan, mintha egy rendező állítaná le az előadást, rendőrbírója élvezi, hogy csak várnia kell, a bűnös előbb utóbb hibázik, megtörik, és folyamatosan elárulja magát számtalan aprósággal.
A szegények kiszolgáltatottsága megjelenik Dunyának, Raszkolnyikov húgának (Kókai Tünde) a történetében, akit csak azért akar feleségül venni Luzsin (Hajduk Károly), hogy uralkodhasson rajta; illetve Szonya (Szaplonczay Mária e. h.) sorsában, aki, hogy a családján segítsen, áruba bocsájtja a testét. Ezeknek a nőalakoknak a szegénységen túl meg kell birkózniuk a kiszolgáltatottsággal, a megvetéssel, és résen kell lenniük, nehogy csellel vagy erőszakkal csőbe húzzák őket, de tartásuk és erkölcsi érzékük mindannyiszor megmenti őket.
Ezek a nőalakok a mű és a társadalom tartóoszlopai, vagy azok lehetnének egy jól működő, morálisan ép társadalomban. Így jó eséllyel csak áldozatok lesznek – de a sorsukat vállaló, a nehézségekkel szembenézni képes áldozatok.
Mindazonáltal a mű és az előadás szerint sem csupán a rosszindulatú, számító, másokat elnyomó, eltipró férfiak (és nők) miatt elviselhetetlen és kilátástalan sokak élete, ez egy idő után rendszerszintű működéssé épül ki. Nem véletlenül emeli ki a színház a honlapján az előadáshoz a következő idézetet Raszkolnyikovtól:
Aki mindent mer, annak lesz igaza! Aki felrúgja a szabályokat, az hozza majd a törvényeket, és aki a legtöbbet meri, annak az igaza lesz a legerősebb. És ráébredtem, hogy a hatalom mindig annak a kezébe kerül, aki hajlandó megragadni. Hogy csak merni kell.
Az Örkényben pedig minden erre utaló mondatot ért és visszajelez a közönség.
Gáspár Ildikó jó néhány klasszikust porolt le, gondolt már újra az Örkény Színházban, ilyen volt a József és testvérei, Az ajtó vagy a Solness is. Szabó Magda kisregényét, Az ajtót egyenesen Szeredás Emerenc-emlékkoncertként aposztrofálták, és ezeket a teljesen újszerű előadásokat szereti és érti a közönség. A Bűn és bűnhődésben megjelenő kórus (szövegek: Tóth Réka Ágnes és Gáspár Ildikó, zene: Matkó Tamás) idézheti a görög drámákban megjelenő kart, de nem lehet nem észrevenni, mennyi zenés darab jelenik meg a prózai színházakban is.
A közönség a hosszú játékidőt is értékelte, és azt a figyelmességet is, hogy az előadás 18 órakor kezdődik, így tíz körül még mindenki kényelmesen haza tud menni.
(Borítókép: Bűn és bűnhődés az Örkény Színház előadásában, Polgár Csaba Raszkolnyikov szerepében. Fotó: Horváth Judit / Örkény Színház)