Index Vakbarát Hírportál

Ők az idei év Kossuth- és Széchenyi-díjasai

2024. március 14., csütörtök 17:41

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat a nemzeti ünnep alkalmából a Parlament kupolacsarnokában.

„Megmaradásunk nem magától értetődő, ezért tenni kellett és tennünk kell, a jog eszközeivel, a kultúra vívmányaival, a tudomány eredményeivel” – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend-kitüntetések átadásán csütörtökön az Országházban.

„A »Talpra magyar« ugyanis nem egyszerű felkiáltás, hanem folyamatos, évszázadokon átívelő imperatívusz, a jog és a szabadság kivívásának parancsa a jogvesztés és az elnyomás idején” – mondta a köztársasági elnök, aki úgy fogalmazott: „sajátos módon mi, magyarok éppen harcaink közben alakítottunk nagyot és világraszólót. Dacosan sorokba rendeződve saját magunk védőfalaivá váltunk akkor is, amikor bástyáinkat már ledöntötték”.

A díjazottakat méltatva kiemelte: „akiket ma mély megbecsüléséről biztosít a nemzet, azok a kultúra és a tudomány művelőiből annak bővítőivé váltak, mégpedig csodálatra méltó eredményességgel gyarapítva az európai és egyetemes emberi kincsestárat”.

Kossuth-díjasok

Kossuth-nagydíjat kapott:

EÖTVÖS PÉTER Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a különféle hangszeres műfajok mellett az operairodalmat is kiemelkedő alkotásokkal gazdagító művészete, a magyar klasszikus zene nemzetközi rangját növelő és a kortárs zene tolmácsolása terén is példaadó karmesteri tevékenysége, korszakos jelentőségű életműve elismeréseként.

Kossuth-díjat kapott:

Megosztott Kossuth-díjat kapott:

a magyar és külföldi költők verseinek magas színvonalú és eredeti hangzásvilágú megzenésítésével a magyar zenei kultúrát gazdagító, értékes és sokoldalú művészi tevékenységük elismeréseként.

Széchenyi-díjasok

Széchenyi-díjat kapott:

Rovatok