Index Vakbarát Hírportál

Puzsér Róbert: Nem vagyok képes arra, hogy egy isten nélküli világban éljek

2024. március 15., péntek 12:04 | két hónapja frissítve

Puzsér Róbert az egyik legmegosztóbb figura, sokan gyűlölik, mások imádják. Metafizika című könyvének bemutatóján alighanem az utóbbiak ültek, kellemetlen bekiabálás legalábbis nem kísérte az igencsak izgalmas beszélgetést, amelynek résztvevői − a szerző mellett − Váradi Róbert filozófus, illetve Magyar Dávid rádiós műsorvezető voltak, a moderátor szerepét pedig Szily Nóra vállalta.

2023 végén jelent meg az IndaPress kiadó gondozásában Puzsér Róbert Metafizika című könyve, amelynek hivatalos bemutatója március 14-én volt. A Ludwig Múzeum terme teljesen megtelt, és a beszélgetés annyi gondolatot, elméletet és történetet hívott elő, hogy ki is csúsztak a tervezett egy órából − de ezt legkevésbé a közönség bánta.

Saját világnézete

Puzsér Róbert azzal kezdte, a legfőbb kérdés az életünkkel kapcsolatban, hogy miért vagyunk itt.

Emberileg a legnagyobb életfeladat, hogy az ember találja meg a használati utasítást ahhoz az állapothoz, amit itt él. Alkossa meg a maga világnézetét. […] Enélkül az embernek nincsen miért leélnie az életét.

Nem kérdés, hogy a Metafizika Puzsér saját világnézete. Legalábbis most mindenképpen érvényesnek érzi. De bevallotta, sokszor imádott bálványokat, amelyeket egykor istenségeknek hitt, ám épp attól lettek pusztán bálványok, hogy összeomlottak.

Én nem vagyok képes arra, hogy egy isten nélküli világban éljek

– folytatta, ezért tágítania kellett a spektrumon, és ahol ezen az úton tart, azt foglalta össze ebben a könyvben. „Az a tervem, hogy ezzel lezárom a spirituális létfejtést.”

Kilépett az életéből

Azonban azt sem tartja kizártnak, hogy néhány év múlva, ha olyan új értelmezéseket lát, amelyekről azt érzi, le kell földelnie, megteszi. De nagyon reméli, hogy erre nem lesz szükség. Ezt a „munkát” elvégezte.

Puzsér elmondta, hogy az első hét-nyolc év szólt az írásról, amihez időről időre „kilépett az életéből”, tudatos detoxban tartva magát. Négy esztendőn át pedig rövidítette mindazt, amit kiadott magából, mert a felesleg eltávolítása legalább olyan fontos alkotói munka, hogy aztán a színtiszta, érvényes mondanivaló maradjon.

Elárulta, hogy a közléskényszer annyira erős volt, hogy néha azt érezte, beleőrül, ha nem tudja leírni mindazt, ami rabul ejtette a tudatát és a képzeletét.

Félt attól, hogy nem tud majd mentális egészségben élni, ám a könyv által elrendezte magában ezeket a gondolatokat.

Váradi Róbert többször is belehelyezte magát az ördög ügyvédjének szerepébe, és szembesítette az írót és/vagy könyveit ért kritikákkal, de ezeken Puzsér csak nevetett, és azzal viccelt, valamit mégis elért, ha a „hajdúpéterezés” szitokszó lett, és éppen őt illetik vele. Hozzátette még:

Egyesek trágyalének tartják az irodalmamat.

Több mint ordibátor

Szily Nóra megfogalmazta, hogy a Metafizika más nyelvezetet használ, ha úgy tetszik, más a kisugárzása, mint annak a kommunikációnak, amit a szerzőtől eddig megszoktunk. Erre Magyar Dávid reflektált, vagyis hogy Puzsérnak jóval több rétege van, mint az „ordibátor” szerepe, ez ki is derül, ha valaki valóban elolvassa a művet, és nem úgy mond véleményt, hogy kezébe se vette.

A szerző nem állítja, hogy könnyű lenne befogadni mindazt, amit leírt,

ezért amolyan használati utasításként azt javasolja, olvassunk egyszerre egy fejezetet, vagy akár csak egy oldalt, tegyük le, aztán pár nap múlva olvassuk el ugyanazt, és ha sikerült feldolgozni, menjünk tovább. Szó esett még:

A beszélgetést követően a dedikálásra várók sora igen lassan apadt, a szerző mindenkivel váltott pár szót. Jó hír, hogy amint kijön a harmadik kiadás a nyomdából, Puzsér Róbert országos körútra indul, de nem pusztán népszerűsíteni szeretné a Metafizikát, hanem egyfajta kulcsot, megértési segédletet kíván adni olvasóinak.

Puzsér Róbert Metafizika című könyve itt is megvásárolható.

(Borítókép: Puzsér Róbert. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok