A Nemzetközi Booker-díj idei hosszú listája a latin-amerikai szépirodalom második virágkorát jelzi. Az idei jelöltek negyedét ugyanis a dél felé nyújtózó kontinens szerzőinek alkotásai teszik ki, az Argentínából, Venezuelából, Brazíliából és Peruból származó regények. Miklós Laura, a Sonora Kiadó alapítója az Indexnek azt mondta, hogy a listázottak legtöbbször azok, akiknek hosszabb vagy rövidebb időre lehetőségük van elhagyni országaikat, hogy Európában vagy az Egyesült Államokban nyugodtabb körülmények között alkothassanak.
Olyan könyvek szerepelnek az idei Nemzetközi Booker-díj hosszú listáján, amelyek a bátorságról, a kedvességről, a közösség életbe vágó fontosságáról és a zsarnokság elleni küzdelem hatásairól szólnak.
S bár vannak szerzők és könyvek, akik és amelyek nem ismerősek az angolul beszélő olvasók számára, csak a saját országukban ünneplik őket, ám ami talán ennél is érdekesebb: a 2024-es jelöltek negyede latin-amerikai szerző, mint például Selva Almada argentin költő-író, Rodrigo Blanco Calderón venezuelai író, Itamar Vieira Junior brazil író és Gabriela Wiener perui újságíró.
Az idei jelenségről Miklós Laurával, a Sonora Kiadó alapítójával beszélgettünk, aki az Indexnek elmondta: érdemes szem előtt tartani, hogy a listázottak legtöbbször azok, akiknek hosszabb vagy rövidebb időre lehetőségük van elhagyni országaikat, hogy Európában vagy az Egyesült Államokban nyugodtabb körülmények között alkothassanak.
Rodrigo Blanco Calderón és Gabriela Wiener például Spanyolországban él. Talán a jelenlétüknek is köszönhető, hogy a tudományos körökben szintén sokan foglalkoznak a munkásságukkal. Alkotásaikban valami olyat ragadnak meg, amihez kortárs olvasóközönségük jól tud kapcsolódni, elementáris tapasztalatokat fedez fel.
– fogalmazott a műfordító, aki úgy véli, rengeteg izgalmas szerzőt találunk a kortárs latin-amerikai alkotók körében. Az említettek közül ő a venezuelai Rodrigo Blanco Calderónt és a perui Gabriela Wienert ismeri közelebbről.
„Calderón Blanco a Simpatía című kötetével a venezuelai tömeges kivándorlásról gondolkozik az elvándorlók által magukra hagyott kóbor kutyákon keresztül, míg Wiener az Huaco retrato című, önéletrajzi ihletésű regényében számot vet a gyarmatosítás örökségével és eltörölhetetlen nyomaival, a dekolonizáció szükségszerűségével és a Perut gúzsba kötő nehézségekkel, mint a rasszizmus vagy a nők helyzete.”
Hogy mennyire számít tendenciának a latin-amerikai szerzők felfutása, arról Miklós Laura sarkos véleményt fogalmazott meg. „A profit- és szenzációhajhász irodalom nem csak Latin-Amerikában fojtogató probléma, viszont ezen a hatalmas földrajzi területen belül sok, jelentős kiadói hagyománnyal rendelkező ország próbál reagálni a maga módján. A különbözőségek, társadalmi problémák, gazdasági válságok lehetséges hasonlósága ellenére a válaszaik nem egyformák, a kényszerhelyzetek ellenére – vagy épp annak köszönhetően – mégis összecsengő és releváns válaszok születnek.”
A jelöltek spanyolul és portugálul írnak, de mára igaz, hogy sokan már elvándorolt szülők gyermekeként kétnyelvűként nőnek fel, és angolul írnak. „Ha mindez tendencia, akkor a Sonora Kiadó valóban ráérzett valamire, vagy jókor látta meg azt, ami itthon pár név szétjáratásán kívül jó ideje a földön hevert. A kiadó egyben az olvasóinkkal közösen létrehozott kritikus látásmód is, ami Latin-Amerika irodalmi gazdagságán és sokféleségén keresztül egy sokkal összetettebb és univerzálisabb problémára világít rá.”
Arra a kérdésre, mennyit változott a latin amerikai irodalom Gabriel García Márquez és Mario Vargas Llosa által fémjelzett aranykora óta, egyáltalán az volt-e az aranykor, Miklós Laura így felelt:
Aranykor vagy nagyot szóló »boom« abban az értelemben, ahogy Octavio Paz fogalmaz A magány labirintusa című monumentális esszéje végén: Latin-Amerika végre »kortársa« lett a világnak, amit részben a valóban rendkívül színvonalas újprózán keresztül ér el. Ám ha egy kicsit is belesünk a függöny mögé, és úgy gondolunk erre az aranykorra, mint a két említett írót is összekötő, egyébként zseniális Carmen Balcells nevével fémjelzett barcelonai ügynökség jól felépített és válogatott kiadói fogására, akkor érdemes azokra az életművekre is vetni egy pillantást, amelyek kimaradnak a generációk nagyjainak listáiról – ez mindig érvényes állítás.
A kiadóalapító azt is megjegyezte, hogy a boom nagy neveivel nagyjából egy időben alkotó, ám méltatlanul kevésszer említett – magyarul is olvasható – szerzői például az idén száz éve született José Donoso, Juan Carlos Onetti, Manuel Puig, Reinaldo Arenas.
A Sonora Kiadó vezetője szakmai érintettsége és a kiadóval szerzett eddigi tapasztalata kapcsán határozottan úgy látja, hogy nagyon vonzó a térség az itthoni olvasók számára, és meglepően sokan kíváncsiak arra, van-e élet az örökösök elől széfbe zárt, posztumusz megjelentetett művek után. Úgy gondolja, van.
A Sonora Kiadót abból a célból alapították, hogy a kortárs, itthon kevésbé ismert latin-amerikai szerzőket mutassanak be a magyar olvasóknak – olvasható a kiadó honlapján. „Nem titok, hogy egyik fő inspirációnk Roberto Bolano Vad nyomozók című regénye. Arturo Belano és Ulises Lima üldözőbe veszik az eltűnt mexikói írót, Cesarea Tinajerot, a keresés során pedig átszelik Sonorát. Az utazás alatt mintha felcserélődne az út és a cél jelentősége. Mikrokiadónk hasonló célt tűz ki maga elé: megszállottsággal keressük az irodalmi kincseket.”
Mint általában a hasonló elismerésekről, úgy Miklós Laura a díjról is azt gondolja: fontos jelzésértéke van abban, mi történik éppen, melyek az aktuális tendenciák, de semmire nem garancia; útnak indíthat egy fiatal szerzőt, nemzetközi áttörést hozhat egy elszigeteltebb alkotónak, nem utolsósorban segít a kiadóknak eladni a könyveket.
Ne felejtsük el, hogy a díjak szervesen összefonódnak az egyre egysíkúbb könyvipar működésével, és a fesztiválok, a vásárok dinamikájával együtt sem biztos, hogy az elismerések mindig valós képet adnak arról, mi az, ami irodalmilag is fontos történés. Egy díj presztízsének megítélésében érdekes átfutni a korábbi jelöltek listáját, vagy megnézni, mi lett a kitüntetett szerzők sorsa. Tanulságos lehet.
S hogy mi a tanulság? Miklós Laura szerint ez egyértelműen azoknak az aránya, akik valóban hosszú távon tudnak minőségi alkotást felmutatni. „Emellett egy független kiadó vezetőjeként azért azt is jó látni, hogy egyre több jelölt közepes vagy kis szellemi műhelyekből kerül a listára. Ami azt mutatja, hogy van olvasói igény arra, hogy a nagy merítésből a kiadók beálljanak egy-egy kultúra, nyelv vagy arra érdemes konkrét szerző mögé. Talán ez is összefügg azzal, ki tud a díj után is felszínen maradni.”
Az idei zsűri elnöke Eleanor Wachtel író, aki mellett Natalie Diaz költő, Romesh Gunesekera író, William Kentridge képzőművész és Aaon Robertson író, műfordító dönt a művekről. A győztes szerzőt és fordítót egyaránt 25 ezer fonttal, vagyis több mint 11 millió forinttal jutalmazzák. Ám a hosszú listán szereplők 2500 fontot, tehát mintegy egymillió forintot kapnak.
A rövid listát 2024. április 9-én teszik közé, a nyertest pedig 2024. május 21-én, Londonban hirdetik ki.