Index Vakbarát Hírportál

Kiss Mari kapta idén a Psota Irén-díjat

2024. március 19., kedd 16:03

Kiss Mari kapta a Psota Irén-díjat, amit idén is a Rózsavölgyi Szalonban adtak át egy kis ünnepség keretében. Az Almási Éva által alapított díjat mindig annak a színésznőnek ítélik oda, akinek színpadi sokszínűsége, tehetsége, kiemelkedő képességei méltónak bizonyulnak Psota Irén örökségéhez.

„Bár gyerekkorom óta ismerlek, nem csak mint néző, hanem tényleg, valóban ismerlek hús-vér emberként, azért mégis leülök, és kinyitom a Wikipédiát, jól »megguglizlak«, ahogy mondani szokás” – kezdte laudációját Balázsovits Edit Jászai Mari-díjas színművész, és aztán el is mondta, amit a díjazottról olvasott.

Kiss Mari Bükkaranyoson született, az általános iskolát Nyékládházán végezte, aztán a miskolci Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett. Majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt 1971 és '75 között, 1977–78-as angliai tartózkodását leszámítva évekig a Madách Színházban játszott.

Nos, a Mari – az édes Mari, a mi Marink – erről szerényen csak annyit mondott egyszer, hogy: Hááát iiigeeen, belém szeretett egy angol filmrendező

– folytatta Balázsovits Edit, majd felsorolta Kiss Mari színpadi szerepeit a Pygmalion Lizájától Az ember tragédiája Éváján keresztül Gertrudisig, a Hegedűs a háztetőn Goldéjától Rebecca Nurse-ig a Salemiben. Csehovon, Ibsenen és Shakespeare-en át Neil Simonig, a Madáchtól a Játékszínen át a Vígig, Győrtől Szombathelyig, a 6színtől a Jurányin át a Rózsavölgyiig.

Varázslónők a szakmában

„Film- és tévészerepek: minden évben egy film vagy tévéfilm, több mint ötven szerep! Vámmentes házasság, Nagy generáció, Egy erkölcsös éjszaka, Szeleburdi vakáció és egy csomó koprodukciós külföldi film” – mondta Balázsovits Edit Kiss Mariról, „akitől azt tanuljuk, hogy így is lehet színésznőnek lenni és maradni, hogy nem könyököl, nem tolakszik és nem irigy. Egyszerűen csak teszi a dolgát alázattal és hittel.” A laudáció szerint Kiss Mari hagy levegőt a másiknak is, „nem akarja elvenni a pillanatot a színpadon, nem akar jobban látszani, nem gondolja, hogy attól, mondjuk, jobban figyelnek rá. És igaza van, mert ő csillog, belülről ragyog!”.

Balázsovits Edit így folytatta:

Vannak ebben a szakmában varázslónők. Az egyik Psota Irén volt, akinek az emlékét őrzi ez a díj, akiért életre lett hívva, aki ihlette. A másik Almási Éva, aki létrehozta ezt a díjat. A harmadik Kiss Mari, aki ezt a díjat ma kapja. Én miattuk lettem színésznő. Ha nem ülök ott, a Madách Színházban gyerekkoromban, ha nem láthatom közelről, ahogy léteznek, ahogyan betöltik az időt és a teret a színpadon, a folyosón, a büfében, egyáltalán, mindenhol maguk körül, akkor ma talán nem ezen a pályán vagyok.

Csalódások, bukások, hullámvölgyek

A Rózsavölgyi Szalonban megrendezett díjátadó ünnepség műsorvezetője Márkus Luca és Csiby Gergely volt, Fekete Linda a Kabaré című musicalből énekelt egy részletet, Gyabronka József pedig verset mondott − mindannyian színművészek. Nagy-Bakonyi Boglárkától és Szabó Tibor színigazgatótól videós köszöntés érkezett Szombathelyről, a Weöres Sándor Színházból, amelynek tagja Kiss Mari.

A műsor szerkesztője, Karácsony Ágnes több interjút is végiglapozott, amelyek a díjazottal készültek, a műsorvezetők ezekből idéztek: „Nagyon erős képzeletvilágú voltam... És éppen ezért a képzeletről nem szeretnék beszélni. Úgy érzem, az embernek nem szabad kiadni a képzeletét, mert ha beszél róla, akkor az a képzelet már megkopott. Kell, hogy legyenek titkok az emberben! Még olyanok is, amelyeket ő sem ismer, csak észrevétlenül kiszűrt a világból, és valamikor, valamelyik szerepénél talán felszínre tör. Legfontosabb számomra, hogy magamnak is váratlan legyek.” Egy másik idézet szerint

Az alázat a legfontosabb: alázat egymás, a természet, egyáltalán a létezésünk iránt, azért, hogy az életünk kellemes legyen és működjön.

A harmadik idézet pedig így szól: „Engem a sport, a futás, a természet tartott meg egészséges szemléletű embernek, ez biztosította számomra a civil és a színházi lét közötti átjárhatóságot, de azt is, hogy legyőzzem a pályám esetleges veszteségeit, vereségeit, hiszen természetesen vannak csalódások, bukások, hullámvölgyek. Nem szeretem a sértett művészeket, mert a dolgokért lehet tenni, el lehet azokat fogadni, szeretettel és hittel. Vagy nem kell csinálni.”

A kedvenc bohóc

Almási Évát 2016. március 16-án választották a Nemzet Színészévé Psota Irén helyére. Akkor határozott úgy: alapítványt hoz létre, amelynek kuratóriuma minden évben díjaz egy-egy olyan színésznőt, akinek sokszínűsége, teljesítménye méltó a kétszeres Kossuth-díjas Psota Irén szakmai örökségéhez. Minden magyarországi színház jelölhet színészeket a díjra. A Psota Irén-díj ezüst plakettjét Rosta Péter grafikus tervezte, és Tóth László ötvösművész készítette: a művésznő aláírása és kedvenc bohóca látható rajta.

Almási Éva mondta korábban Psota Irénről:

Mindene élt, minden egyes porcikája. Hihetetlen energiák voltak benne, és ezeket át is tudta adni, mintha egy ágyúból lőtte volna ki a nézőkre az érzéseit, indulatait, csodálatos humorát. Ez olyasfajta adottság és tehetség, amire nagyon kevesen képesek.

A Psota-díjat odaítélő kuratórium tagjait az alapító, Almási Éva kérte fel: Básti Juli Kossuth-díjas színművész, Hazai Kinga ügyvéd (az alapítvány elnöke), Ágoston Attila üzletember, Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész, rendező és Langer János ügyvéd. Kiss Mari díjátadó ünnepségén a kuratórium nevében Hegedűs D. Géza mondott köszöntőt, a plakettet Básti Juli színművész adta át.

Először, 2017-ben Hegyi Barbarának, 2018-ban Hernádi Juditnak, 2019-ben Für Anikónak, 2021-ben Takács Katalinnak, 2022-ben Molnár Piroskának, 2023-ban Szirtes Áginak ítélték oda a Psota-díjat. 2020-ban a járványhelyzet bizonytalansága miatt nem osztották ki az elismerést. Idén, hetedik alkalommal, Kiss Marit díjazták, aki jelenleg a Rózsavölgyi Szalon Gyerekek és A Díj című előadásában látható.

(Borítókép: Kiss Mari a Psota Irén-díj átadóünnepségén 2024. március 19-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Rovatok